A népes, hangos és látszólag vidám család története egy római vakációval kezdődik, az apa születésnapját ünnepelnék meg, éppen a hetvenediket. Bár mindenkinek súlyos problémái vannak, mindegyik család küzd a maga nehézségeivel, sem a három gyerek, sem a hozzájuk tartozók (szerelmek, férjek, gyerekek) nem gondolnak arra, ami bekövetkezik a nagy olasz vacsorán. A hetvenéves szülők bejelentik, hogy negyven év házasság után válnak. Mindezt természetesen és ellentmondást nem tűrően közlik, és mivel nem lehet tiltakozni, mindenki a maga módján küzd meg az információval.

Az a család, amely az elején egy kissé szorongó, de szép família képét mutatja, hirtelen megbomlik. A könyv fő motívuma a családi vacsora (ez később is visszatérő elem), amelyre mindenki a maga módján készül fel, arra viszont nem lehet felkészülni, amit ott tudnak meg: hogy a szüleik elválnak. A vacsorára mindhárom gyerek azt viszi magával, amire a legbüszkébb, de azt is, amit leginkább titkolna a többiek előtt: Liv a férjét és két gyermeküket, de a házassága nehézségeit is; Ellen a pasiját, akivel örökbefogadásra készülnek, de mindez nem megy zökkenőmentesen; Håkon, a legkisebb pedig leginkább a monogám kapcsolatokról vallott furcsa elveit hozza magával, amivel mindig sikerül ledobnia egy bombát a családra. Most azonban a bomba a szülőktől jön: elválnak. Az észlelés pedig maga a valóság, és bár hosszú ideig a gyerekek nem akarják vagy nem tudják komolyan venni az információt, rá kell jönniük, hogy ez tényleg megtörténik. Érthetetlen számukra, hogy az idős szülők miért döntenek a válás mellett, amikor ebben a korban az emberek inkább összezárnak azzal, akit egy életen át szerettek. És ez a kulcsszó a könyvben: a szokások és a megszokás. Mert a szülők bejelentése nyomán mintegy lavinaként indul el a három gyermek életében is a felismerés és a kérdések sorozata: ezzel a férfival akarok tovább élni, így akarom nevelni a gyerekeimet, kimondhatom, hogy meleg vagyok?

A modern család történetét a gyerekek szemszögéből ismerhetjük meg, az író egy-egy fejezetet szentel minden gyereknek, bemutatva életüket, szükségleteiket, nehézségeiket, és azt is, hogy mit vált ki belőlük a szüleik hirtelen válása. Kiderül, hogy eddig a szőnyeg alá söprés mechanikája működtette a családot, és annak ellenére, hogy naponta beszéltek egymással, családi ebédeket szerveztek, mégsem tud senki eleget a másikról. A monológokon keresztül látjuk a család elmúlt évtizedeit, a szennyest, amelyet próbáltak elrejteni még egymás elől is, a szülők hierarchikus kapcsolatát, de a küzdelmeket is, melyekkel próbálták fenntartani a látszatot. A történet valódisága és az író kifejező prózája révén az olvasó végig beleképzelheti magát a helyzetbe, átérzi a szereplők élményeit, érzéseit, amitől a regény az utolsó oldalig feszültségkeltő, mert nem tudjuk, mi minden történik még. Mert a szülők válása csak a kezdet, a három testvér közül van, aki ebből merít erőt a változáshoz, van, aki beleroskad a hírbe, és tragédiaként éli meg, sőt el sem akarja hinni, hisztis kisgyerekként szeretné újra együtt látni a szüleit, míg a harmadik testvér, aki amúgy is szkeptikus a monogámiával szemben, „én megmondtam” álláspontot képvisel.

A kártyavárként összomló családot azonban mégis újra kell építeni, nemcsak azért, mert a vér kötelez, hanem azért is, mert igazából jelen van az érzékeny szeretet, csak sokáig nem mondták ki. A könyv paradoxona, hogy éppen az egymástól való eltávolodás hozza össze ismét a testvéreket, a felismerések segítik őket abban, hogy átértékeljék saját életüket, de egymáshoz való viszonyukat is.

Számtalan kérdés merül fel végig a könyvben: hazugság volt az egész gyerekkoruk, megjátszott érzelmek között éltek, hamis biztonságérzetben? Ha ez így van, akkor mi jön most? Hogy lehet tovább élni, ha elvágják a gyökereket és kihúzzák alólunk a talajt? Ezekre a kérdésekre keresik a választ a szereplők, ki-ki a maga módján. A széttört szilánkokat kell újra összerakni, a sérüléseket gyógyítani, és megtalálni az új utat. De a kérdések között van az is, hogy számonkérhetik-e szüleik döntését, hiszen nem érinti már őket, nem élnek otthon, szépen nevelték őket, nem érezték azt, hogy nem működik a szüleik házassága. Hol van az egyéni szabadság egy házasságban és gyereknevelésben? Ha olvasóként ezekre a kérdésekre keressük a választ, akkor rájövünk, nincs tökéletes család, de a maga tökéletlenségével is fontos a valahová tartozás. Nem befolyásolhatjuk és nem változtathatjuk meg szüleink vagy testvéreink döntéseit, de az elfogadással sokat segíthetünk. Különbözőek vagyunk, különböző hitrendszerrel, még akkor is, ha egyazon fa gyökereiből származunk. Nem biztos, hogy hazugság volt mindaz, ami egy korábbi döntésből született, és nem biztos, hogy rossz az, ha valami megváltozik. Sokat lehet tanulni a könyvből; amellett, hogy szórakoztató, néhol komor, de többnyire vicces megközelítésből ismerjük meg az eseményeket. Megnyugtató lehet az is, hogy azt látjuk, a változás olykor jót is hozhat, még ha elsőre nem is tűnik úgy.

Bús Ildi
Forrás: olvasoterem.com