Mindössze ennyit ír Képes krónikánk (itt-ott hibásan) a középkori Magyar Királyság egyik leghatalmasabb uralkodójáról, III. Béláról, ami igencsak sovány beszámoló egy meglehetősen hosszan uralkodó királyról. Szerencsére azért a külföldi krónikák többet árulnak el róla, hiszen időszakában vonult át a harmadik keresztes hadjárat során 1189-ben a Rőtszakállú (Barbarossa) Frigyes császár vezette német hadsereg a Szentföldre menet, és a magyar-bizánci kapcsolatok is intenzívek voltak. III. Béla és Frigyes császár találkozásáról például több beszámoló is fennmaradt. Ezek a leírások megemlékeznek a magyar király nagyvonalú felajánlásairól, a díszes fogadásokról, körmenetekről, a német hadseregnek küldött élelmiszerről és a császárnak adott díszes sátorról, kiemelve a magyar uralkodó gazdagságát és hatalmát. III. Béla maga is keresztes fogadalmat tett, de már nem tudta betartani, így fiára II. Andrásra maradt a szentföldi akció.

II. Géza második fiúgyermeke, Béla herceg az 1140-es évek utolsó éveiben születhetett Esztergomban, és sokáig nem tűnt úgy, hogy uralkodó lehet belőle. Apja halála után bátyja, III. István vette át a királyság irányítását, de hamarosan István ellen fordult nagybátyja, László herceg, aki ellenkirályként az ország nagy részét ellenőrzése alá vonta egy időre görög segítséggel. Ám a II. László néven uralkodó király gyorsan elhalálozott (megmérgezték?), és László öccse, IV. István néven szintén igényelte a trónt, majd meg is koronáztatta magát. Ám III. István felülkerekedett, mivel IV. István nagyon népszerűtlen volt idehaza, csak bizánci katonai támogatással tartotta magát. Végül a Zimonyba zárkózó ellenkirályt III. István hívei megmérgezték. (Ezért van a magyar történelemben az az egészen rendkívüli eset, hogy III. István (1162-1172) később halt meg, mint IV. István (1163-1165)!)

Manuél bizánci császárnak immár csak egy magyar potenciális trónkövetelője maradt, akit bevethetett III. István ellen, annak öccse, a későbbi III. Béla (a képen a koponyája alapján végzett arc rekonstrukciója látható). Egy korábbi bizánci-magyar megegyezés értelmében ugyanis Béla herceg feleségül vette volna Manuél lányát, Máriát, amiért cserébe III. István lemondott volna Horvátországról és Dalmáciáról Bizánc javára. Béla herceg így Konstantinápolyba került, bár a megegyezést egyik fél sem tartotta be maradéktalanul. 1167-ben ellenkirályként görög támogatással már Béla lépett fel a magyar korona megszerzésére, de nem járt sikerrel. Mivel Manuél Komnenosz bizánci császárnak – aki mellesleg édesanyja, Piroska révén Szent László királyunk unokája volt, s így Árpád vére csörgedezett ereiben – nem volt ekkoriban még fia, a nála lévő Béla herceget szemelte ki utódjának, aki még görög nevet is kapott (Alexiosz, vagyis Elek). Végül Béla nem lett bizánci császár, mivel Manuélnak pár évre rá fia született, de ő lett az az uralkodó, aki alatt az Árpádok uralma Magyarországon a csúcsra ért. 1172-ben III. István halála után ugyanis magyar király lett. A bizánci támogatással trónra került Béla első éveit pozíciója megerősítésére fordította, majd támogatója, Manuél halálát követően gyorsan visszafoglalta a déli részeket a bizánciaktól, amelyek korábban görög kézre kerültek, s aktív külpolitikába kezdett, kialakítva Magyarország nagyhatalmi státuszát a térségben. A király visszahódította Dalmáciát Velencétől, mélyen betört a Balkán félszigetre, elfoglalva Belgrádot és Barancsot is Bizánctól, majd Nisig és Szófiáig nyomult előre, és támogatta a balkáni felkeléseket a görögök uralma ellen. A magyarok és bizánciak közti erőviszonyok nagyon megváltoztak 1172-ről 1196-ra. Béla megpróbálta kisebb fiát, András herceget – a későbbi II. András királyt – az oroszországi Halics trónjára ültetni, de itt csak átmeneti sikert ért el. Uralkodása során az országot semmilyen külpolitikai veszély nem fenyegette, és a hazánkon átvonuló kereszteseket is nagyvonalúan, ámde határozottan kezelte.

III. Béla alatt a királyi jövedelmek jelentősen megnövekedtek. Egy fennmaradt összeírásból kiderül, hogy a korszak leggazdagabb uralkodói közé tartozott, és mintegy 23 tonna színezüst lehetett az éves bevétele (a forrás pontos értelmezése és megbízhatósága vitatott). Mint a Képes krónika idézetéből láthattuk, a király bevezette a petíciózást, a kérelmezést, s a magyar állam ekkor kezdte el nagy volumenben írásban rögzíteni a szerződéseket, adományokat, aminek köszönhetően a XIII. századból már nagy számban maradtak ránk oklevelek, amelyek a középkori magyar történelem legfontosabb forrásait jelentik. Az ország nagyot ugrott előre minden szinten III. Béla évei alatt, és egy gazdag, erős és virágzó országot hagyott fiára, Imre hercegre.

Ami a nagy királyt különösen érdekessé teszi a jelenben, hogy ő az egyetlen középkori uralkodónk, akinek földi maradványai épségben maradtak fenn. III. Béla sírjára 1848. május 5-én bukkantak rá kútfúrás közben az egykori fehérvári koronázási templom maradványainál. Az egyedüliként bolygatás nélkül megmaradt középkori királysírunkat december 5-én nyitották fel, s a márványkövek mögött egy királyi pár csontváza tűnt elő egyszerű kivitelű arany és ezüst királyi relikviák, valamint ékszerek és textilmaradványok társaságában. A férfi a mérések szerint 186-190 centiméter magas lehetett, a korszakban majd egy fejjel az átlag felett (ez nem volt példa nélküli a Turul-nemzetség esetében!). A vizsgálatok során azonnal a III. Bélával való azonosítás volt a kézenfekvő megoldás, mivel a mellékletek alapján a sírt a XII. századra keltezték, és Béla királyról tényegesen is feljegyezték, hogy igencsak magas volt. A sírban mellette eltemetett királyné tárgyai tovább erősítették ezt a feltételezést, mivel a gyűrűk erős mediterrán-arab kapcsolatokról árulkodtak, és III. Béla első hitvese, Chatillon-i Anna (eredetileg: Ágnes) Antiókhiából származott. Az azonosítás később némileg megkérdőjeleződött, mikor a király mellé temetett egyik tárgyról kiderült, hogy egy püspöki körmeneti kereszt, s ezt nem lehetett Bélához kapcsolni, ellentétben Könyves Kálmánnal, akit uralkodása előtt püspökké szenteltek. Könyves Kálmán felesége ráadásul szicíliai normann hercegnő volt, így a gyűrűk hozzá is passzoltak. Kétségtelen, hogy a források Könyves Kálmánt éppenséggel nem írták le daliás férfiembernek: „Testalkatára nézve hitvány volt, de ravasz és tanulékony, borzas, szőrös, vaksi, púpos, sánta volt, és selypített.” Ám felmerült, hogy ez a leírás csak a Kálmánnal szemben ellenséges történetírók utólagos torzítása. Így a közelmúltig kétesélyes volt a dolog, mára azonban egyértelmű lett a helyzet: az utóbbi évek genetikai vizsgálatainak eddigi legnagyobb eredményeként végre kimondhatjuk, hogy a Mátyás-templomban valóban III. Béla nyugszik (a címlapképen feleségével közös síremléke látható).

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: 150 éve történt: III. Béla és Antiochiai Anna sírjának fellelése. Székesfehérvár, 1999.; Képes krónika. Ford. Geréb László. Budapest, 1993; Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301. Bp.: Osiris, 1998

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.