A költészet ünnepe – 40 kép 10001 szó

Kiállítás a VOKE Művelődési Házban

40-kep-10001-szo-voke-kiallitas

Költő vagyok – mit érdekelne / engem a költészet maga?” Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésének napján, külföldi példa nyomán meghonosodva ünnepeljük a magyar lírát. Ebből az alkalomból jöttek össze a művészeti alkotások (képek, versek, zene) kedvelői idén is a VOKE Arany János Művelődési Ház Galériájában, hogy közösen ünnepeljék meg a költészet napját, és egyúttal megtekintsék a KÉVE Művészeti Társaság 40 kép 10001 szó című tárlatát.

A KÉVE Művészeti Társaságot nyolc művészetkedvelő alkotó, fotósok és verselők alapították 2021. január 12-én abból a célból, hogy alkotásaikkal minél szélesebb nézői kör előtt kiállításokon jeleníthessék meg önkifejezésként és önmegvalósításként a munkáikat. Az alkotócsoport versfaragó és fotós tagjai egyéni munkáikat hangolják össze egymással, így alakítva ki a versek és a képek közötti harmóniát, így adva mélyebb értelmet a két művészeti ág közötti egységnek, ezzel egyidejű hatást gyakorolva az érdeklődőkre. A művészeti társaság célja, hogy a mai, gondoktól terhelt, rohanó időben az egyén megálljon egy-egy alkotás előtt, szemlélődjön, és gondolataiba mélyedve találkozzon az alkotók gondolataival és nem utolsósorban ÖNMAGÁVAL.

Az alkotók műveiket a hétköznapi élet valóságából, saját megélt életük eseményeiből, vívódásaikból és az élet iránti lelkesedésükből merítették. Szépen kidolgozott fotók, kiérlelt gondolatok sorjáznak a falakon, mutatva a művészek és a művészetek sokoldalúságát. A tárlat anyaga kitűnően mutatja meg az egyéni látásmódok közötti különbözőségeket, hiszen találni a falakon olyan fotókat, melyekhez több alkotó készített verset, így is jelezve, hogy egy képet hányféleképpen lehet értelmezni, kinél milyen emóciókat vált ki a műalkotás, azonkívül milyen élményanyagból táplálkozik a vers írója.

Ezen a költészetnapi rendezvényen a KÉVE Művészeti Társaság alkotóinak munkáival találkozhatott a megjelentek sokasága. A tárlat megnyitóját a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékének, Hadaró Botondnak a gitárjátéka tette elevenné és színesebbé. Külön köszönet a felkészítő tanárának, Nagy Ferenc Norbertnek!

Megnyitóbeszédében Rózsa Richárd fotográfus szemléletes anekdotákkal, Dalí és Pilinszky János példájával hangsúlyozta, hogy sok alkotóművész a saját alkotói területén túl, más művészeti ágakban is kipróbálta magát, ötvözte a művészeti ágakat, ezzel saját alkotói munkáját kiszélesítve, új, más minőségű alkotásokat hozott létre.

A tárlaton v. Bognár Imre Tivadar, Bóka Zsuzsa, Muzsai Viktória, Dr. Kiss Tímea, Márkiné Lívia és Virág Lajos fotóit, továbbá Balassa Péter, Csapucha Rudolf, Gősi Vali, Gmeindl Margitka, Gulyás Ildikó, Kerecsényi Éva, Kirschner Gyula, Kovácsné Tar Adry, Krajtsovits Katalin, Muzsai Viktória, Virág Lajos és Zsubrits Zsolt verseit lehet nézni és olvasgatni.

A tárlatot 2021. május 11-ig lehet megtekinteni a VOKE Arany János Művelődési Ház Galériájában (Győr, Révai út 5.) az intézmény nyitvatartási idejében.

Virág Lajos
Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2022.04.21