Megfogalmazható az, hogy mit jelent számodra a könyv?

Egyfelől munkaeszköz, mert a kutatáshoz, szerkesztéshez elengedhetetlen a szakirodalom ismerete, de egy-egy kritika megírásánál is kézbe veszem a szerző korábbi köteteit. Szerencsére Skopáll Józsefről, a „fényírás”, a fotográfia első győri mesteréről és talbotípiáiról szóló katalógushoz, vagy a szintén fényképezéssel (is) foglalkozó Mithay Antalról, a Révai-gimnázium címzetes igazgatójáról készült tanulmányhoz is több forrás állt rendelkezésre. Szükséges és hasznos alapok ezek. Az egyik első magyarországi online folyóiratalapító főszerkesztőjéről, József Attila-díjas költőről, Vass Tibor költészetéről írt kismonográfiámhoz a versei mellett a róla szóló irodalmat is végig kellett rágnom. Az Ambroozia online folyóirat szerkesztőjeként főleg kortárs magyar verseket olvasok, szabadidőmben pedig főleg prózát forgatok, történelmi regényeket, amerikai vagy francia realisták műveit.

Az Ambroozia folyóirat tavaly ünnepelte tizedik évfordulóját. Fontos számodra, hogy egy irodalmi közösség aktív részese legyél?

Természetesen, célunk az egyetemes magyar irodalom értékeinek megjelenítése a lapban. A kiadója, a Hermaion Irodalmi Társaság 2004 óta létezik Győrben, és 2011 óta jelentetjük meg ezt a kéthavonta jelentkező online folyóiratot. Jelenleg három szerkesztője van, mindhárman győri származásúak vagyunk, itt tartjuk a szerkesztőségi üléseket, de az Ambroozia szerzői köre az egész Kárpát-medencéből való, olvasótáborunk pedig még kiterjedtebb. Rendszeresen szervezünk könyvbemutatókat, felolvasóesteket.

Hol beszélgetőtársként, hol saját verseid bemutatásakor találkozhatunk veled. Mikor jelentkeztél először saját könyvvel?

2004-ben jelent meg az első verseskötetem, azóta már az ötödik, a Gyökeres ház is bemutatkozott múlt év novemberében a Győri Könyvszalonon.

Milyen hatásra kezdtél verseket írni? Emlékszel a kezdetekre?

Gimnáziumban volt egy fantáziazenekarunk, amelynek elkezdtünk dalszövegeket írni, és persze szerelmes verseket. Sokat kísérleteztem. Próbálkoztam novellával is. Például az Idetett valaki című kötet novellának indult, de aztán versekké alakult, alkatilag inkább ez való nekem.

Melyik kötetedet érzed a legsikerültebbnek?

A legutóbbit, a Gyökeres házat, ami tartalmaz a Viharvadász című kötetből átvett szövegeket is. Szeretem a mikrovilágot, a falusi és városi környezet finom hangulatait, elmozdulásokat, átalakulásokat, cselekvéseket megjeleníteni, az ehhez illő nyelvet már lényegében a harmadik kötetemnél, az Idetett valakinél, 2009 táján megtaláltam. Ott kezdett kibontakozni, mit és hogyan szeretnék megírni, és ez azóta is folyamatosan érlelődik.

Aki nem ismeri a verseidet, annak hogyan jellemeznéd a saját költői stílusodat?

A jó értelemben vett alanyi lírát igyekszem működtetni, van benne személyesség, de nem az egyéni élmények, problémák versbe foglalása a lényeg, hanem az, hogy olyan érzések, látványok kerüljenek a szövegbe, amelyekkel az olvasó is tud azonosulni. A mikrovilágból érkező ingerek, tapasztalatok, gondolatok a nyelv eszközeivel általánosabb érvényességre tegyenek szert, az olvasóban kezdjen el működni a szöveg. Általában a kötetlenebb, szabadverses formát használom, nincsenek, ritkán találhatók csilingelő rímek, azok nem is illenének hozzájuk, és főleg a hosszabb szövegeknél szeretem, ha többféle ritmus működik bennük, kisebb szakaszokból építkezve nagyobb, többszólamú kompozíciók jönnek létre.

A Gyökeres házban is van könyvespolcod. Hogy kell elképzelni a „házikönyvtáradat”?

Hogyne lenne! Amikor kiköltöztünk Öttevényre, ebbe az öreg, a faluban korábban itt lakó családról elnevezett Gyökeres házba, akkor a panellakásban addig összegyűjtött körülbelül ezerötszáz kötet is jött velünk bedobozolva. Miközben újítottuk a házat, mindig mozgatni kellett a dobozokat, de azóta a java polcokra került a dolgozószobámban, a nappaliban, illetve még a hálószobában is tartok könyveket. Nem szigorú könyvtári rendben találhatók, de tématerületek szerint csoportosítva. Van egy filozófiai szakkönyvtáram a tanulmányaimból, illetve az egyetemi oktatói tevékenységből adódóan. A történeti, irodalomelméleti munkák, a verseskötetek szintén külön polcokon sorakoznak. Hely persze sosincs elég, a kiköltözés óta megduplázódott a számuk, és bajban vagyok a folyóiratok elhelyezésével is. A művészeti könyvek zömében a feleségeméi, aki keramikus, illetve rajz- és biológiatanár, a természettudományos művek is az ő gyűjteményéhez tartoznak, de nagy ritkán szeretek azokba is beleolvasni.

Mikor jut időd olvasásra? Szórakozás céljából milyen könyveket forgatsz?

Általában esténként, elalvás előtt még legalább egy órát olvasok. Jellemzően prózát, de lektűrt vagy ponyvát még véletlenül sem. A szövegek nyelvi igényessége határozza meg a választásomat. Egy strandolás kapcsán például a Vissza a fülesbagolyhoz című novelláskötet jut eszembe, még ha a Balaton-parthoz nem is illik Bodor Ádám írásainak világa.

Emlékszel még, mikor vált élménnyé számodra az olvasás?

Negyedik osztályos lehettem, amikor édesanyám egy nagy adag kötelező olvasmánnyal érkezett haza, amit én azon a nyáron el is olvastam. Az Egri csillagok abszolút kedvencem lett. A regény utolsó két fejezetét a várostromról többször is átolvastam, hogy a műanyag katonáimmal el tudjam játszani. A középiskolában rákaptam a versolvasásra. Egy idő után kinőttük a szöveggyűjteményt Sütő Csaba Andrással, akivel osztálytársak, sőt padtársak voltunk, most szerkesztőtársam. Az újonnan felfedezett köteteket átadtuk egymásnak. Kezdtük az irodalmat jobban megismerni. Egyetemistaként a görög irodalom, filozófusok munkái – Platón, Arisztotelész – szippantottak be, akkor már megértettem mélyebb rétegeiket is.

Vannak jellemző olvasási szokásaid?

Szeretek egy műben elmélyülni, minimum 50-100 oldalt egyszerre elolvasni, de ehhez idő kell. A dolgozószobámban van egy hintaszék, abban szoktam egy kávé, tea mellett belemerülni a könyvekbe. Sokat vonatozom, ott is szívesen olvasgatok, de ha rövidebb az utazás, akkor jellemzően csak az online sajtóból szemlézgetek. Egyébként nincs semmi extrém szokásom.

Elhoztál néhány könyvet a beszélgetésre. Miért választottad ki ezeket? Mesélj erről!

A kedvenceim közé tartoznak az észak-amerikai költők. Ted Hughes Varjú című könyve több szempontból is fontos számomra. Mitikus világa és a kibontakozó negatív teremtéstörténet, az én költői gyakorlatomban a nyelv kioldását segítő szabadversei nagyon izgalmasak. Másrészt a könyvet az a Deák László adta ki, aki az Orpheusz kiadó igazgatójaként az én harmadik verseskötetemet is megjelentette. Az Írószövetségben sokszor beszélgettünk, általa ismertem meg személyesen több, azóta az Ambrooziában is publikáló szerzőt. Fontos emlékeim kapcsolódnak hozzá, sokat tett a fejlődésemhez. Egy másik „kedvencember” Edgar Lee Masters. A Spoon River-i holtak című könyvében a megközelítést szeretem. Ebben a városka lakóinak története sírversek formájában bontakozik ki epigrammaszerű tömörséggel, kicsit balladai hangvételben, a kötet végére pedig összeáll a városka közösségének a története is. Gondolkodtam rajta, hogy a Gyökeres ház versfiguráit is valahogy így lehetne megjeleníteni.

Úgy gondolom, hogy aki írói körökben forog, a találkozások kapcsán is sok motivációt kap. Vannak példaképeid, vagy akiktől sokat tanultál?

Ez így van. Az említett Deák Lászlón kívül Kemsei Istvánt, Kalász Mártont, Prágai Tamást is ide sorolnám a kortársak közül. De a régiektől is rengeteget kaptam. Az első kötetem még a német romantika művészetének hatását mutatta, fordítottam Novalis, Hölderlin műveit. Szeretem, ha a verseknek gondolati tartalma is van.

A folyóiratszerkesztés mellett a Véneki Alkotótábor szervezésében, munkájában is részt veszel. Mit lehet erről tudni?

Az idén már a tizennegyedik alkalommal hirdettük meg a Véneki Alkotótábort, amelynek célja a tehetséggondozás. Az elsőt még azért szerveztük, hogy a győri és környékbeli végzős középiskolások és fiatal egyetemisták számára összeállítsunk egy antológiát, amely aztán Hús és sakk címmel meg is jelent. A táborba azóta már az ország számos pontjáról jönnek. Bemutatkozási lehetőséget kapnak, kapcsolatépítés szempontjából is fontos lehet a pályakezdők számára, akik előadásokat hallgathatnak, de a fő értéke a műhelymunka. Több kis létszámú munkacsoportban – líra-, próza-, kritikaműhelyben stb. – egy-egy mentor támogatásával a három nap alatt sokat tudnak fejlődni. Hogy ne csak évente egyszer legyen erre alkalom, kéthetente csütörtökön a Rómer-múzeum támogatásával az Ambroozia Alkotópont keretein belül foglalkozom a fiatal írókkal, költőkkel.

Végül említsük meg a könyvkiadói tevékenységedet! Min dolgozol mostanában?

Az AmbrooBook Kiadó egy támogatásokból működő, évente néhány könyvet megjelentető cég. Jelenleg Kemsei István verseskötetének a kiadásán dolgozom, ennek a szerkesztési munkálatai zajlanak éppen, az ünnepi könyvhéten már kapható lesz. Ezen kívül az Ambroozia 2022-es lapszámait készítjük elő, de felolvasok a Versmaratonon a költészet napján, májusban pedig az Írók Boltjában a Gyökeres háznak lesz kötetbemutatója. Emellett persze igyekszem minél több új verset is írni.

SzaSzi

A sorozat korábbi cikkei:
1. rész: A saját olvasmányélménynek nincs határa – Interjú Kocsis Rozival
2. rész: "Minden könyvemnek saját története van" – Interjú Lanczendorfer Zsuzsannával
3. rész: Könyvek, gyöngyök, és… csavarkulcs? – Interjú Kokas Évával
4. rész: ''A könyveknek saját személyiségük és sugárzásuk van'' – Interjú Maszlay Istvánnal
5. rész: ''A könyv mindennapi táplálék… az olvasás személyes belső utazás'' ‒ Interjú Rákász Gergellyel
6. rész: A báb nem korosztály, hanem műfaj – Interjú Markó-Valentyik Annával
7. rész: ''Mint a tűzifa egy téli napon, visszaadják az egykori nyári napok melegét'' – Interjú Lebó Ferenccel
8. rész: ''A mese csak akkor él, ha mesélik!'' – Interjú Zalka Csengével
9. rész: ''A könyv az otthonosság fokmérője is'' – Interjú Bajzát Zsuzsival
10. rész: ''A fénnyel elmondani …'' ‒ interjú Szabó Béla fotóművésszel
11. rész: ''A történelem nem halott dolog …'' ‒ interjú Bagi Zoltán Péter történésszel
12. rész: ''Egyre jobb olvasó leszek az írási tapasztalatok birtokában …'' – interjú dr. Horváth Sándor Domonkossal