Hazugság nélkül élni

Rod Dreher könyvbemutatója a győri MCC-ben

rod-dreher-konyvbemutato-gyori-mcc

Nekünk, magyaroknak kelet-közép-európai nemzetként „nem kell bemutatni” a totális diktatúrák természetét. Több mint negyven esztendőn keresztül éltünk a szovjet szuronyokra támaszkodó kommunista rendszer mindent ellenőrző hatalma alatt.

Nekünk ezért a tapasztalatért „meg kellett szenvednünk”, ellentétben a nyugat-európai országokkal, ahol a társadalmi és szellemi szabadság magától értetődően létező entitás és emberi jog. Manapság azonban a woke ideológia és az általa hajtott társadalmi mozgalmak mintha a totális diktatúrák jellemzőit „öltötték volna magukra”, csak „kedvesebb” mintázattal. Hasonló vélemény- és gondolati diktatúra, hasonló „szólás nem szabadság”, melyekről rögtön eszünkbe is juthat az orwelli újbeszél fogalma. Vajon hogyan lehet rádöbbenteni egy nemzetet, mely sosem élt totális diktatúrában, hogy éppen afelé tart? Ennek megválaszolására vállalkozott Rod Dreher Hazugság nélkül élni című könyvében, melynek bemutatójára március 30-án került sor nagyszámú közönség előtt a győri MCC képzési központban.

rod-dreher-konyvbemutato-gyori-mcc

A beszélgetőpartnerek elmondták, hogy a woke totalitárius jellegét először a kommunista blokk országaiból Amerikába emigráltak értették meg, és kifejtették, hogy ami most az USA-ban zajlik, az arra emlékezteti őket, ami elől annak idején elmenekültek: a szovjet kommunista rendszerre. Természetesen ezek a problémák a kelet-közép-európai országokban csak lassan tudatosulnak az emberekben, hiszen ők még „burokban élnek”. Amerikában azonban ezt már nem lehet elkerülni, mivel a totalitárius társadalom azért totalitárius, mert az uralkodó ideológia az élet minden területére kihat. Nálunk Magyarországon léteznek kulturális korlátok és létezik olyan jogi védelem, amely megóvja a magyar embereket a woke térnyerésétől. A totalitarizmus woke-izmusa a liberalizmus utódideológiája, és az amerikai élet összes intézményét meghódította már, a legfontosabb európai állása pedig Brüsszelben van. A 20. századi totalitárius modell elutasításaként a legjelentősebb nyugati nagyvállalatok a totalitárius woke legfőbb hajtóerejévé váltak. Azonban elmondható, hogy Magyarország még mindig szabad és erkölcsileg józan ország, a woke-ista nyugati média által terjesztett propaganda ellenére.

rod-dreher-konyvbemutato-gyori-mcc

 

2022.04.05