Giuseppe Verdi Oberto, San Bonifacio grófja című operájának ősbemutatóját 1839. november 17-én tartották a milánói Scalában, a „tisztes sikert” követően további három zenedráma megírására kapott szerződést. 1840 szeptemberében bemutatott vígoperája (Un giorno di regno – A pünkösdi királyság) azonban óriási katasztrófának bizonyult, „egyetlen előadás után levették a műsorról”. Verdi magánéleti tragédiák (1838 és 1840 között két gyermeke és felesége is elhunyt), valamint a szakmai kudarc után fel akarta adni zeneszerzői pályafutását, de Bartolomeo Merelli (1794-1879) impresszárió és szövegíró, felismerve a fiatal komponista tehetségét, meggyőzte arról, hogy mégis próbálkozzon egy új operával. Ennek eredményeként végül hajlandó volt elolvasni Temistocle Solera szövegkönyvét, amelyet eredetileg a német Otto Nicolai (1810-1849) számára írt, aki azonban végül elutasította.

Solerának a librettó megírása során az volt a törekvése, hogy „ne a történelmi uralkodót, hanem a bibliai történetekben ábrázolt mondaszerű alakot állítsa színpadra”. Verdi hatására azonban a szövegkönyv az első változathoz képest sokat módosult, jeleneteket kellett kihúznia, új áriáknak a szövegét megírnia. Verdi újítása volt, kifejezendő „a zene és a szöveg minden addiginál szorosabb egységét, hogy minden felvonás egy-egy alcímet és hozzá kapcsolódó mottót kapott. Ezek elolvasása a szöveg és a történések részleteinek ismerete nélkül is segít eligazítani a nézőt-hallgatót a mondanivaló megértésében”.

Verdi a komponálás során felvette azt a munkatempót, ami korábban jellemző volt rá, életkedve is visszatért, a partitúrával rövid időn belül, három hónap alatt elkészült. A Scalában azonban három új opera bemutatóját már tervbe vették, elviekben az évadba már nem fért volna bele, azonban Merelli, félve attól, Verdi a halasztás miatt újra depresszióba esik, felvetette, hogy „új díszletek és jelmezek nélkül, meglevők felhasználásával mutassák be művét”. Verdi végül beleegyezett.

A Nabucodonosor ősbemutatóján a kor legjobb énekesei léptek színpadra. Nabucco szerepében a bariton Giorgio Ronconi (1810-1890), aki egyaránt nevezetes volt kiváló színészi játékáról és lenyűgöző színpadi jelenlétéről is. A női főszerepet, Abigélt az a Giuseppina Strepponi (1815-1897) szoprán énekelte, akibe Verdi 1847-ben szeretett bele, 12 év együttélést követően, 1859-ben házasodtak össze. Fenenát Giovannina Bellinzaghi mezzoszoprán, Ismaelét Corrado Miraglia (1821-1881) tenor, Zakariást pedig Prosper Derivis (1808-1880), korának egyik legjelentősebb francia basszistája alakította.

A korabeli milánói újságok tudósítása alapján a Nabucodonosor „szédületes és zajos sikert aratott” az ősbemutatón, olyannyira, hogy az év végéig még 65 előadást tartottak. Giuseppe Verdi ezzel a művével „kiemelkedett Rossini és Donizetti hatása alól”, talán nem túlzás azt állítani, hogy „ekkor vált zenei értelemben felnőtté”.

A Nabucco Verdi első alkotói korszakának legsikeresebb operája volt. 1843-ban Bécsben, Lisszabonban, 1844-ben Barcelonában, Berlinben, Stuttgartban és Marseille-ben, 1846-ban Londonban és Koppenhágában, 1847-ben Pesten, Havannában, Bukarestben, 1848-ban New Yorkban, Brüsszelben, 1849-ben pedig Prágában és Grazban játszották óriási sikerrel, ezt követően újabb és újabb itáliai színházak is bemutatták.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Winkler Gábor: Barangolás az operák világában; Opera képes enciklopédia. Összeáll. Stanley Sadie; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.