Sőt, ha ez nem lenne elég, pár közbeékelt flashback oldalban megkapjuk a hat évvel korábbi háború tömény iszonyatát is, amikor Maika még kislány volt, így a véres ütközetek közti párhuzamokkal a karakter mélyebb mozgatói tárulnak fel, és felnőtt személyiségét is jobban megérthetjük. Marjoire Liu író és Sana Takeda rajzoló nem egyszerűen csak tartják az eddigi szintet, de kegyet is gyakorolnak: bár tovább csűrik és bonyolítják az eddig sem egysíkú narratívát és a karakterhálót, viszont végre adatik némi kisülés. Ez persze nem feltétlenül hozza el a megkönnyebbülés katarzisát, miért is hozná: a háború ugyebár reménytelen, embertelen és kilátástalan valami. Persze akad itt más is.

Mivel az eddigi kötetekről itt, itt és itt már írtunk, most csak röviden: Maika, a különleges szülők tehetséges és erős lelkülettel megáldott harcos gyermeke elsősorban megbékélést keresve utazik keresztül a különböző népek és szörnyszülöttek által békétlenített vidékeken, szeretne már mélyebb szinten rájönni, ki is ő valójában. Mint a valamirevaló mesékben általában: a hős elindul az önkeresés útján, ami közben persze a létezés értelmét is feszegeti, és különböző kalandokba keveredik. Maika mivel modern figura, vagyis elég messze esett a makulátlan, tiszta hős alakjától, valóságosan és szimbolikusan is – létfontosságú lenne vérrel kent lelkét lépésenként megtisztítania, de nem jönne rosszul közben egy kis szociális pluszérzék sem –, így egyelőre a fény épphogy csak megcsillan lényén keresztül. Az eddigi kötetekben láttuk ifjú életének főbb szereplőivel való újbóli kapcsolódásait, betekinthettünk zűrös viszonyaiba már nem élő varázsló anyjával, és szintén nagy erők birtokában lévő apjával (épp az előző kötetben zajlott a kettejük közti harapóssá fajult ütközés), amelyek mentén persze több momentum megvilágításra került a lány sorsát és személyiségét illetően. Éppen az a kettősség teszi igazán figyelemreméltóvá ezt a nagy ívű fabulát, hogy Maika egyaránt magában hordozza a teljes romlás és a felszabadító megváltás lehetőségét is.

A Monstress sorozat nem könnyű olvasmány a simább, jókra és rosszakra felosztott, vagy legszélsőbb esetben is csak némi szürke árnyalatokkal felturbózott hős-fantasyk kedvelőinek, mert itt aztán a színskála egésze végigzongorázódik: senki sem makulátlan, ha pedig valaki mégis annak látszik, valószínűleg elég lesz csak kivárni a rászabott próbák és kísértések eljövetelét. Talán pont ebben reflektál legélesebben a Monstress világa a miénkre: senki sem tiszta, szinte már attól nagyot nézünk, ha valaki egyszerűen csak megkeményedett, és nem sugárzik egész lényéből mérgező kipárolgás. Mivel a nemesek és képzett varázslónők java része impozáns szépségűre rajzolt (kvázi-manga) figura, mintha valami gothic divatmagazinból léptek volna elő, beleértve természetesen a nem humán szereplőket is, ezért rendre meglepi az embert – merthogy bevallhatjuk nyugodtan, a szép emberek alapból előnnyel indulnak a társas érintkezésben –, hogy ettől még mindannyian gyakorlatilag despoták, kíméletlen törtetők vagy egyenesen tömeggyilkosok. Persze vannak enyhébb esetek, szilárdabb jellemek, a már említett lét-keményített figurák, de persze nyugtával dicsérjük őket is, és különben se feledjük, mit mond erről a szellemi bölcselet: nincs a világon olyan rossz és gonosz, ami ne lenne meg minden egyes emberben, valamilyen mértékben. Na, de innen szép nyerni.

Egyetlen kivétel azért akad, a főhős társául szegődött Kippa, a rókalány, ő testesíti meg Maika jobbik énjét és morális iránytűjét. Közös útjuk során többször is elsodródtak már egymástól, most is csak az utolsó fejezetben találkoznak újra. Addigra lezajlik a Humán Föderáció Ravenna elleni támadása, látunk tömegeket elhullani mindkét oldalról, végigszenvedünk aljas és oktalan tobzódásokat, és az a legrosszabb az egészben, hogy semmi egyéb nem történik, mint ami háborúk során egyébként is szokott. Kippa ezenközben is megtörhetetlenül tiszta marad, pedig jócskán kiveszi a részét az őrületből, saját testi épségével mit sem törődve bátran ráront bárkire, aki a gyengéket vegzálja. Kippa tehát mindannyiunk ártatlan gyermeki énjének, a jóság-szépség-igazság hármas minőségének megtestesülése. Maika egy másik csatatéren ezenközben egész tömegeket fal fel a benne lakozó lovecrafti ősisten segedelmével, de ne higgyük, hogy kizárólag Zinn, a szemekből és fekete tekervényekből álló kozmikus entitás a felelős az öntudatlannak tetsző tobzódásokért, nyilván nem véletlen, hogy épp Maikában bírt otthonra lelni megszálló lényként.

A Monstress világa persze éppoly zavaros politikailag, akár a miénk, a humánok és arkánok közt a beépülés, az árulás, a megosztottság általános ügymenet. Az arkánok oldalán tevékenykedő Maikát például egy olyan katona képezte ki korábban, aki a történet jelenidejében a Ravennát megostromló humán csapatok kőkemény ezredese. Kettejük találkozása emlékezetes menet, az ebből fakadó fejlemény pedig az egész történetfolyam egyik legtöbbet ígérő momentumának ígérkezik a továbbiakra nézve.

A zárójelenetek és főleg a zárókép az eddigi öt kötet egyértelmű érzelmi és szellemi csúcsa, többet érzékeltet a Maikában zajló folyamatokról és jellemfejlődéséről, mint amire bármilyen hosszas leírás és szöveges értelmezés képes lenne. A gonosz jóvá szeretésének grádicsos útja saját sötét énünkön keresztül vezet. A Monstress tehát nem kínál könnyű utazást, ráadásul azt a fajta (a fantasyn belül leginkább a weirdre jellemző) írói alapállást képviseli, ami a jelenetek és idősíkok váltogatásával mintegy objektív kameraként követi az eseményeket, és ahogy az életben, így itt sem magyaráz meg senki semmit külső szemlélőknek.

A kötet a Monstress sorozat 25-30. számait tartalmazza, fordította Kleinheincz Csilla.

Beleolvasó és rendelés

Rácz Mihály
Forrás: langolo.hu