Joanna Rakoff, a 24 éves, jókora önbizalomhiánnyal és írói készségekkel megáldott lány New Yorkban, egy irodalmi ügynökségnél vállal munkát, így indulva el az álmai felé. A lineáris történetmesélés révén mi is végigjárjuk vele azt az utat, amin végtelen alázattal, kitartással és elkötelezetten halad, hogy céljához érjen. A naplószerű történet egy év eseményeit meséli el; Joanna az ügynökségnél töltött időszak alatt megismerkedik Salingerrel, a könyvkiadás szakmájának rejtelmeivel, és olyan eseményeknek lesz részese, amelyek még vonzóbbá teszik számára ezt a különös világot.

Bár meglepő módon a főhős csak a regény vége felé ismerkedik meg Salinger életművével, én a Zabhegyező újraolvasása után lapoztam fel ezt a regényt. Valamiért úgy gondoltam, lesznek utalások Salinger legismertebb alkotására, sőt egész életművére, és így is lett. Ennek ellenére nem gondolom, hogy feltétlenül szükséges a Salinger-életmű ismerete, mert a könyv elolvasása után úgyis a legközelebbi könyvtárban / könyvesboltban áll meg az olvasó, hogy pótolja ezen hiányosságát. Ebben a zárt világban, amelyet itt megismerünk, minden szereplő élete a könyvek, az írás, a könyvkiadás körül forog, ezáltal közvetítve az olvasónak egy rendkívül érdekes, olykor hozzáférhetetlennek tűnő, mégis vonzó környezetet, annak minden üzenetével. Itt mindenki írással és olvasással foglalkozik: Joanna a hajnali órákban verseket ír, majd könyvekkel borított irodájába megy kéziratokat gépelni, olvasni; barátja, Don saját regényét írja, főnöke és munkatársai mindannyian a könyvek, az irodalom bűvöletében élnek. Emellett a regény által betekinthetünk a könyvkiadás iparának legrejtettebb részleteibe: a néhol unalmasnak tűnő, szakmaiságot firtató részletek később visszavezetnek a fő cselekményszálhoz.

Az ügynökségnél töltött egy év a főhős számára a felnőtté válást is jelenti: nemcsak az első munkahely varázsa, hanem az azzal járó felelősség, az önállósodás rögös útja és egy döcögő párkapcsolat minden terhe összpontosul a mindennapjaiban. Bár egyhangú a munkája, mégis az ott töltött idő ad tartalmat napjainak, különösen, amikor rábízzák azoknak az olvasói leveleknek a megválaszolását, amelyeket Salingernek címeznek a rajongói a világ minden részéről: szerelmi tanácsot kérő kamaszok, háborús emlékekről író veteránok, az író műveiben vigaszt kereső, betegséggel küzdő, hűséges rajongók. Az 1960-as években szerkesztett szabvány válaszlevélből arra következtet, hogy az ügynökség számára a legkevésbé fontosak a rajongók, akik több évtizeddel műveinek megjelenése után is naponta írnak Salingernek. Joanna először egy fiatal fiú gondolatai kapcsán fogalmazza át a szabvány válaszlevelet, hiszen úgy érzi, kötelessége reményt adni egy elcsüggedt kamasznak, sőt, meggyőződése, hogy Salinger is hasonlóan cselekedne.

A regény cselekményében maga Salinger is megjelenik, egyéniségével elkápráztatva az ügynökség dolgozóit, emellett a vele folytatott telefonbeszélgetések és az irodában róla keringő történetek által kaphatunk képet a huszadik századi amerikai irodalom egyik legnagyobb alakjáról.

Az Egy évem Salingerrel egy különös világ lenyomata: a múlt század kilencvenes éveiben játszódó történetben egy számítógépek nélküli, könyvek uralta valóságba kalauzol minket az író. A nagyváros nyüzsgése, lüktetése itt elhalkul, és – bár sokszor nevetségesen hat a technikai vívmányok elutasítása, mellőzése – nem marad más, csak a könyvek tapintása, az írógép kattogása és a kávéillat. Talán mindezek az íróvá válás folyamatának egyik alapkövét jelentik?

Boncina-Székely Szidónia
Forrás: olvasoterem.com