Reggel kicsit nehezen pörgünk fel. – A pudingos criossant sajtkrémes? A teából hiányzik a citrom! És a kávé miért citromos? – Az agyak még kicsit zűrösek, de a lábak szerencsére hamar beindulnak. Szükség is van rájuk, mert az előző napi remek bringaút helyett ezen a napon kerékpársávok és alacsony forgalmú országutak várnak ránk felváltva, jobban kell figyelni a közlekedésre. A humorérzékünk is a helyén van – naná, hogy egész nap röpködnek a poénok a citromos kávéról –, a vidámság fontos, mert elvonja a figyelmünket a nagy melegről és más nehézségekről.

Nagyszekeres református temploma a szépen ácsolt fa harangtornyával, gótikus emlékeivel

Nagyszekeresre érkezünk elsőként. Kicsit kevergünk, mert nem látjuk meg a fák között rejtőző célpontunkat. Pedig a falu közepén áll, a Gőgő-Szenke patak által közrefogott apró szigeten. Az elvadult növényzetben nehezen észrevehető, de a susnyásban tébláboló szürke gémnek épp ez kell a sikeres halfogáshoz. Nagyszekeres a nevében hordozza, hogy a középkorban az erdélyi és az északkeleti hegyi kereskedelem közvetítője volt, ezért vált célpontjává a török portyázásoknak is, melyek ellen csak a zöldbe rejtett, nehezen – a 18. századig csak egy keskeny fahídon – megközelíthető, palánkkal megerősített templom jelentett menedéket. A Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt istenházat a 15. században katolikusok emelték, és mint az Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti területein oly jellemző, ma már református kézben van. Történelemóráról felrémlik még néhány összefüggés, hogy a török pusztítások nyomán elnéptelenedett falvakat újra benépesítették vagy benépesültek, a betelepülők pedig nemcsak élettel töltötték meg a vidéket, hanem a reformáció tanaival is. Birtokba vették az elhagyott katolikus templomokat, de az új gyülekezethez és az új tanításokhoz új külső (ma úgy mondanánk, új arculat) illett, és természetesen helyre kellett állítani a pusztításokat. Átalakították a belső tereket: a csúcsíves boltozat (leginkább ezek szenvedték meg a háború viharait, beomlottak, beszakadtak) helyébe sík vagy kazettás deszkamennyezet került, a támpillérekre így már nem volt szükség, elbontották, akárcsak a hajót és a szentélyt elválasztó diadalívet, a falakat pedig lemeszelték.

Ilyen távlatokból válik fantasztikussá a műemlékvédők munkája, akik nem csak az épület állagát javították fel, hanem tevékenységük nyomán „olvashatóvá” vált a több száz éve egymásra rakódott rétegekből a történelem. A nagyszekeresi templom szentélyében például sikeresen rekonstruálták a középkori boltozatot (1984-86, Országos Műemléki Felügyelőség) úgy, hogy a bordaháló közeit nem falazták ki. Látványra nagyon különleges lett! Sok más eredeti elemet is találni: a kétlépcsős támpilléreket, hosszúkás, osztott ablakokat, kőből faragott csúcsos bejárati kaput. A szószék és a karzat már a reformáció „terméke”, 1773-ból való. Azonnal ismerős a mester keze munkája. Igen, Vasvári Ódor Gáboré, aki minden bizonnyal a Felső-Tisza-vidék legelismertebb és legfoglalkoztatottabb festő-asztalosa volt, és ehelyütt is itt hagyta a „névjegyét”. A bejárathoz szorosan kapcsolódó, 18. század végi fa harangtorony előcsarnokszerű lábazatán keresztül hagyjuk el a helyiséget. Kétségkívül a térség legjellegzetesebb zömök, fazsindelyes építményei ezek az egyszerű, a falusi ácsok mesterségbeli tudását dicsérő fatornyok (legkorábbi a nyírbátori, 1640 tájáról). A tető sarkaira állított fiatornyok és az ellenség kémlelésére szolgáló ún. „vigyázó folyosó” jellegzetesen gótikus elemek. 1802-ben öntött száz kilogrammos harangjának öblös hangját távolodva még hallhatjuk.

Kisszekeres református temploma középkori szentségtartóval

A néhány kilométerre fekvő parányi falu, Kisszekeres sorsa is ilyeténképpen alakult. Szembeötlők a hasonlóságok a református templomon: fehérre meszelt falak, sík deszkamennyezet, befalazott nyílások, jelzésszerűen látható elbontott sekrestye, a híres asztalosmester „keze nyoma” a gazdagon faragott szószéken és koronáján. A színes karzat- és a padmellvédeken festett évszám a 18. század produktumai. Olvasom, hogy ezt megelőzően a középkorban a hívek a misét állva hallgatták, csak a celebránsnak, a püspöknek volt ülőhelye, gyakran a déli falba épített papi fülkében. A magyar reformátusoknál a kanonoki székből Mózes szék lett, és a lelkész foglalhatta el. Később a világi hatalmak is kaphattak ülőhelyet, sőt a mecénások, kegyurak, építtetők készíttettek maguknak padokat, székeket. A templomi ülőhely örökölhető volt, még végrendelkeztek is felőle. Voltak olyan elvetemült emberek, akik az egyház tudta nélkül eladták templomi székjussukat, ebből aztán gyakran templomi székperek kerekedtek. A 17. századtól vált általánossá az ülőhely, és vele együtt az ülésrend is kialakult, mégpedig a legősibb alapelv szerint: jobb oldalon a férfiak helye, bal oldalon a nőké. Az, hogy ki hol állt vagy ült, a családi állapotáról is árulkodott. A legelső sor az eladó lányokat illette, a fiúk és a fiatal házas férfiak a karzaton álltak, általában édesapjuk halála után jöttek le onnan és foglalhatták el az ő helyét, a házas férfiak ugyanis a kórus alatt, a templomajtóban vagy a templomon kívül álltak. Idősebb férfiak a padokban ültek. Nem olyan bonyolult ez! És mindennek, mindenkinek megvolt a maga helye, mert rend a lelke mindennek! Az épület mögötti kert és benne a tető alatt álló kemence ma is arról tanúskodik, hogy a közösségi élet ápolása a mai napig fontos az itt élőknek.

Vámosoroszi református temploma gótikus emlékekkel

Még nincs dél, de máris küzdünk a nagy hőséggel, szinte bemenekülünk Vámosoroszi református templomának hűvösébe. Persze nem lehet nem észrevenni kőből épült, 36 méter magas barokk tornyát, amely furcsán hat az eddig megszokott fatornyok után. Az elénk siető lelkész asszony rögtön magyarázatot ad: a hajdani, fából álló előd helyére 1819-1823 között emeltek téglából újat, mégpedig ritkaságnak számító nyolcszögletűt. Beljebb lépve eláll a lélegzetünk! A szentélyt több mint ötszáz éves eredeti gótikus hálóboltozat fedi, amely készítőitől a legnagyobb gyakorlati tudást követelte meg. Az ilyen boltozatok építésének a szépségen túl praktikus okai is voltak. Ha a fa tetőszerkezet kigyulladt, megvédhette a templom belső terét. Elképzelem a falvakat felgyújtó ellenséget és a templomban lapuló megrettent lakosságot – bizony életmentő lehetett az ilyen tetőszerkezet! A vámosoroszi templom boltozatának vállkövetit pajzsok, illetve egyszerűen faragott, háromszögletű emberfejek díszítik. Egyik záróköve Krisztus-fejet, a másik vörössel festett sárkányos címert ábrázol, a Bátory-családét. A 15. századi Magyarország politikai szempontból legjelentősebb családját már Fehérgyarmatnál megemlegettem. Szabolcs és Szatmár vármegyék legnagyobb templomépítőiként emlékeznek itt rájuk. A legenda szerint a kenyérmezei összecsapásra készülve Báthory István fogadalmat tett, ha Isten győzelemre segíti a keresztény magyar csapatot, akkor két templomot emeltet majd a Mindenható dicsőségére. Úgy tűnik, megtaláltuk a másodikat is! A sárkány motívum a lovagkort, Luxemburgi Zsigmond (1408-ban a boszniai hadisikerek után az igaz hit védelmére alapított) Sárkány Lovagrendjének emlékét idézi. A legenda szerint a Báthory címerpajzsba a sárkány egy a Gutkeled nemzetség egyik őse nyomán került, aki legyőzte és megölte az Ecsedi-lápban rejtőző sárkányt, de a familiárisi körükbe tartozó családok címerében is felfedezhető: Kállayak, Kölcseyek, Kendék.

Csodálkozásunknak még nincs vége! A 2014-es falrestaurálásnak köszönhetően a szentélyben a karzat mögötti falra (ez csak később kerülhetett ide) a bűnbeesés története elevenedik meg: a középen zöldellő, terméssel teli fára kígyó tekeredik, jobbról Éva, balról Ádám, éppen az almáért nyúlnak. A naiv figurákkal kicsit viccelődünk, hiszen arctalanok, vagyis nem bizonyított, hogy Éva volt a „főbűnös”. Ez a naiv stílus ugyanakkor nagyon régi eredetére utal. Az ősi szentségtartó és az ablakok körül futó festések is ebből az időből származnak. Latin nyelvű, töredékes bibliai idézetekkel is találkozunk, ezek már későbbiek, a 16-17. században kerülhettek a falra, a reformátusok ugyanis a Szentírást helyezték a hitélet középpontjába. Rendkívül szép a templom Mózes széke, melynek támlája két nagyméretű virágdíszes kazettából áll. Különösen gazdag mintájú a hangvető, a szószékkorona, valószínűleg Ódor mester munkái. A lelkész asszony büszkén teszi hozzá, hogy a vámosoroszi templom ad otthont a Tiszántúl legöregebb (1586) harangjának.

Kölcse sok értéket rejtő református temploma még felújításra vár

Kölcsére vezet tovább utunk, de meg kell várnunk az istentisztelet végét, így szívesen ejtőzünk egy vendéglő árnyékában jégkrém és sör (és mindenféle hideg) társaságában. Jól gondolja, aki úgy véli, hogy a falu története összefonódik a Kölcsey családéval, az ő birtokukba tartozott ez a település is. A templom előkelő fatornyát a galérián olvasható felirat szerint Garda András és Farkas János ácsok készítették még 1794-ben. Remek mesterek lehettek, munkájuk kiállta az idő próbáját. Hamar kiderül, hogy az épület restaurálása még várat magára, de néhány figyelemre méltó részlet mindenképpen megéri, hogy kicsit várnunk kell. Így például a töredékesen megmaradt falikép két figurával, az igen jó állapotú kőből faragott, míves szentségfülkék (a katolikusoknál az Oltáriszentség őrzésére szolgál), vagy Ódor mester asztalosmunkái. A legkülönlegesebb mindenképpen az ún. koporsós mennyezet. Ez egy a mennyezetből kiemelkedő, gazdagon festett és feliratozott laposabb ládaféle. A hagyomány szerint amolyan „középkori széfként” szolgált, ide rejtették az eklézsia kincseit. Vajon hogyan rakták bele az értékeket? Hosszú létráról? Egymás nyakába álló embertorony segítségével? Vagy felülről? Lehet, hogy van padlás? Biztos van nyitja ennek a rejtélynek, de egyelőre nem jöttünk rá. (Elárulom, hogy később egy másik helyen megkapjuk a választ!)

Sonkád – a „virágok temploma”

Dél van, elképesztő a forróság, izzik az aszfalt. Hamar átgurulunk Sonkádra, és már tódulnánk is be a templom hűvösébe, de zárva. Nem sikerül bejutnunk, ezt mégsem a meleg miatt sajnálom legjobban, hanem mert olvastam, hogy az 1990-es évek elején az épület állapota miatt közel állt a teljes pusztuláshoz, ma mégis a „virágok templomaként” emlegetik, és a látványos helyreállításért 1998-ban Europa Nostra-díjban részesült. Mi történt közben? Kiderült, hogy a falak és a lyukas mennyezet valódi kincseket rejtenek: apró, bezárt ajtajáról is ez látszik, belül pedig ott az ablakfülkéken körbefutó gazdag ornamentika, életfamotívumok a karzaton, változatos festés a falakon, növényrajzolat a mennyezeti kazettákon. Sőt, a sonkádi református templom az egyik legjobb példája, hogy a templomok kívülről is festettek voltak. Rendkívüli élmény az ablakokat körülölelő indás-leveles ornamentika nyomait felfedezni.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Bár az alkony még messze van, mi már a Tiszához sietünk. Igen, a Tiszához, oda, ahol „a kis Túr siet beléje”. Emlékeznek?

Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.
(Petőfi Sándor)

Mi is sietünk, mintha a hőség elől el lehetne futni! Nem a természet szépsége vonz bennünket ide Tiszakóród határába, hanem a bukógát, és ezt most egy kicsit jobban meg kell magyaráznom. A Túr folyó vizét néhány méter magas, úgynevezett bukógáton keresztül engedik a Tiszába, azért, hogyha magas a vízállás, akkor a Tisza vissza ne duzzassza a Túr vizét. Nyugalmas időben a Túr vize vízesésként bukik át a gáton, a nyári hőségben a környékbeliek nagy örömére, akik szívesen ejtőznek, frissülnek itt. Hát ezért igyekszünk annyira mi is! Nagyon hangulatos helyre érkezünk: diófaligetek, árnyékos töltésoldal, lakókocsis büfé, padok, asztalok, humoros feliratok, táblák és kulturált lakókocsis mosdó. A bukó felső felduzzasztott része a fiataloké, itt ők a császárok, kötélről lendülnek a víz fölé, majd akrobatikus mozdulatokkal csobbannak bele. A legjobbaknak taps és ováció is jár. Mondanom sem kell, hogy a mi „akrobatáink” is porondra állnak, az ovációból hallani, hogy nem vallunk szégyent. Inkább a „dagonyázókkal” tartok, mert olyan jó beállni a „zuhatag” alá, jól átmasszírozza, „megdöngeti” a vállat, hátat. Felfrissülve folytatjuk a tekerést. Mire Túristvándira érünk, a kormányra akasztott fürdőgatyák is kilibegik magukat, és szépen megszáradnak.

Túristvándi – működőképes vízimalom, ma múzeum

A még működőképes műemlék vízimalomhoz igyekszünk. Itt van turistaforgalom, szervezett utazásoknak is kedvelt célpontja ez az Európában egyetlen ilyen méretű és típusú szerkezet. A malom ma már múzeum. A gabonaőrlés és a malom történetéről szóló kiállítás szemlézése után beindítják az öreges szerkezetet. A legtöbb korabeli vízimalommal ellentétben itt a víz nem felül folyik a lapátokra, hanem a folyó sodrása alulról hajtja meg a kerekeket (3 alulcsapós vízikerékkel rendelkezik, átmérőjük egyenként 6,20 méter). Mire végignézünk mindent, már meg tudjuk különböztetni az ocsút a búzától.

Szatmárcseke – Kölcsey Ferenc síremléke a csónakos fejfák temetőjében

Eléggé elszalad az idő, de olyan közel van Szatmárcseke, kár lenne kihagyni Kölcsey Ferenc faluját. Csak a csónakos fejfás temetőre jut idő, a Kölcsey Kúriát nem látogatjuk meg. A páratlan látványt nyújtó, közel 1200, embermagasságú csónakban fekvő embert szimbolizáló sötét fejfával benépesített sírkert a Kölcsey halálának 100. évfordulójára emelt fehérmárvány emlékművel (1973 óta védelem alatt álló temető) igazi zarándokhely. A költő nyughelyét könnyen megismerjük, mert a temető legmagasabb pontjára építették (Gerendai Antal tervei alapján). (Sírja sokáig jeltelen volt, első síremlékét Kende Lajos és felesége, Szuhányi Laura állíttatta neki.) A hat köroszlopos, felül párkánnyal egybefogott síremlék előkelő fehérsége megkoronázza a helyet. De mit lehet tudni ezekről a sötét csónakokról? Mi az értelmük, eredetük? Lehet, hogy az ősi ugor csónakos temetkezési szokás utolsó emlékei? Vagy ez romantikus tévhit? Esetleg az áradásokról szól, amikor a halottakat csak csónakban tudták kivinni a temetőbe? „Szemben a hiedelmekkel a fejfák csónakhoz való hasonlósága nem a lakosok ősi, vízi járművével, a ladikkal függ össze. A „csónak alakú fejfa” meghatározást Solymossy Sándor néprajzkutató vezette be az 1930-as években” – olvassuk az információs táblán. Mindenesetre a csekei fejfának megvan a maga ősi formája, amelytől a helyi faragók legalább 150 éve nem térnek el. Három részre osztják, a felső, hatszögletű rész homlokéle kiugró párkányzatként védi az alatta látható, feliratos felületet és a kevésbé kiugró alsó lábazati részt. A felső részbe vágják bele az úgynevezett magyar bajuszt, melynek számos formája létezik. Nyárády Mihály ezekben funkciót lát, ezt írja 1963-ban: „a jellegzetesen keskenyedő, íves fejrész, az írásmező csapadék elleni védelmét szolgálja, úgy mint a csúcsos kialakítás az egész fejfáét. A mások által ember arcélnek vélt díszítés, „magyar bajusz” a mindennapi használati tárgyakon is gyakran alkalmazott barokk cifrázat.” A fejfákon az elhunyt életéről is olvashatunk rövid, helyenként rímes sorokat, és kivétel nélkül mindegyiken ott áll egy mozaikszó: ABFRA, vagyis A Boldog Feltámadás Reménye Alatt. A műkő itt tilos, ezért szép egységes a kép, és találunk egészen új sírokat is, a legrégibb 1880-ból való.

Penyige – Lekvárda

„Hazafelé” vesszük az irányt. Természetesen nem lehet csak úgy átgurulni Penyigén, hogy ne kukkantanánk be a Lekvárdába. A penyigei szilvalekvár és szilvapálinka ismertsége az országhatáron is túlmutat. Itt alakították ki Magyarország első lekvármúzeumát: munkafolyamatok, eszközök, minden a szilvalekvárról egy helyen. És a lényeg, hogy kóstolni lehet vagy húszfélét! Ízes lezárása ez egy fantasztikus napnak!

SzaSzi
Fotók: Szabó Szilvia, Horváth Csaba

Fotógaléria: Kalandozás kelet felé – második körtúra

Szabó Szilvia és Horváth Csaba fotói

74 kép

 

Felhasználásra ajánlom: terkepem.hu, oroksegtura.hu, temple-tour.eu

A YouTube-ra feltöltött videó beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videó ezen a linken található a feltöltő megnevezésével.

A sorozat korábbi részei:
1. A felkészülés
2. Lefelé a Szamos partján