Áldáskérés

Összefoglaló a GYAK kultúra napi ünnepi műsoráról

gyak-musor01

A Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) tagjai Áldáskérés címmel tartottak ünnepi műsort a magyar kultúra napja tiszteletére 2022. január 19-én a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Központi Könyvtárának klubhelyiségében. Az alkotócsoportot szerető és tisztelő közönséget a járványhelyzet sem tartotta vissza a rendezvényen való megjelenéstől.

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be Himnusz című költeményének megírását, amely Erkel Ferenc megzenésítésével nemzeti énekünkké vált. Óda, ima, könyörgés népünk sorsának jobbra fordulásáért. Azóta majdnem 200 év telt el, de még mindig van okunk a Teremtőhöz fohászkodnunk megpróbáltatásaink enyhítéséért, céljaink elérésének segítéséért. Ez a szándék a műsor címében is kifejeződik. Az esten az antológiaközösség tagjai működtek közre. A megzenésített versek, saját írások elhangzása közben a képzőművészek és fotósok egy-egy szép kivetített alkotásában is gyönyörködhettek a megjelentek.

Szigeti Endre saját megzenésítésben, gitárkísérettel Kaiser László és Csoóri Sándor egy-egy versét adta elő nagy sikerrel. Gősi Ferenc Ady Endre Áldásadás a vonaton c. költeményét szavalta el mély átéléssel. Az est nagy részében a szerzők (Csáky Anna, Cseke J. Szabolcs, Gősi Vali, Győri Andor, Kecskés Rózsa, Kozák Ágnes, Olasz Valéria, Nagygábor Margit, Rácz Katalin, Vehofsics Erzsébet) a címnek megfelelő, ünnepélyes hangnemű írásaikat (verseket, kisprózákat, prózarészleteket) olvasták fel, nagy tetszést aratva a közönség soraiban. A megjelent képzőművészeket (Kulcsár Nárcisz, Németh Gizella, Várnagy Katalin) és fotósokat (Gősi Ferenc, Molnár György, Vehofsics Erzsébet) ugyancsak tapssal köszöntötték a vendégek.

Az Áldáskérés című ünnepi műsor a GYAK idei első sikeres rendezvénye volt.

Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2022.01.24