Nikisch Artúr 1855. október 12-én született Lébényszentmiklóson. Zenei tanulmányait hatévesen kezdte el. 1866 és 1873 között a bécsi konzervatórium növendékeként Joseph Hellmesberger és Felix Otto Dessoff irányításával hegedű- és zeneszerzés tanulmányokat folytatott. Már diákévei alatt kitűnt tehetségével, egyaránt díjakat nyert hegedű- és zongorajátékával, valamint zeneszerzésből is. 1874-ben diplomázott vonósszextettjével.

1874-től a bécsi Hofoper zenekarában játszott hegedűsként, többek között Liszt Ferenc, Giuseppe Verdi, Richard Wagner és Johannes Brahms vezényletével. 1878-ban Angelo Neumann igazgató hívta Lipcsébe, ahol a városi színházban (Leipziger Stadttheater) először karigazgatóként, később másodkarmesterként működött. A következő évben pedig a teátrum első karmesterének nevezték ki.

Nikisch Artúr 1885 júliusában nősült meg, Amélie Heussner színésznőtől négy gyermeke született, akik közül a zongoraművész, zeneszerző és zenekarvezető Mitja Nikisch követte őt a zenei pályán.

1889-ben az Egyesült Államokban turnézott a Bostoni Szimfonikusokkal (Boston Symphony Orchestra), a zenekart négy éven át vezette zeneigazgatóként. 1893-tól kezdve egészen 1895-ig a budapesti Magyar Királyi Opera igazgatója és vezető karmestere volt. Ezen időszak alatt „jelentősen fellendült az operaélet”, „az Operaház európai színvonalú előadásokat tartott”. Egyaránt magas színvonalon játszottak Mozart és Wagner operákat is. Meghívására jött el az Operaházba Ruggero Leoncavallo és Giacomo Puccini is. Utóbbi a Manon Lescaut 1895-ben megtartott magyarországi premierjére érkezett.

1895-től kezdve egészen haláláig, 1922-ig a lipcsei Gewandhausorchester vezető karmestere. Ezen idő alatt azonban vendégként fellépett Berlinben, Hamburgban, Londonban, sőt Pétervárott is. 1895 őszén a Berlini Filharmonikusok (Berliner Philharmonischen Orchester) első karmesterévé nevezték ki. 1897-től kezdve rendszeresen turnézott a zenekarral, amelynek egészen haláláig művészeti vezetője volt.

1904 és 1914 között a Londoni Szimfonikusokat (London Symphony Orchester) is vezette. 1902 és 1907 között a lipcsei konzervatórium rektora, az 1905-1906 között pedig az ottani Stadttheater igazgatója, 1917-től „udvari titkos tanácsos, számos rendjel birtokosa”. 65 születésnapja tiszteletére 1920-ban a lipcsei egyetem díszdoktori címmel tüntette ki.

Pályafutása során „a romantikus német és orosz (Wagner, Schubert, Bruckner, Brahms, Csajkovszkij) szerzők mellett Liszt és Berlioz műveit tolmácsolta kiválóan”, valamint fontos feladatának tekintette, hogy a kortársak (pl. Mahler, Richard Strauss, Debussy, Schönberg) kompozícióit is népszerűsítse. Karmesteri pályafutása mellett a komponálásra nem sok ideje maradt, „zeneszerzőként zenekari műveket, kamaraműveket és dalokat szerzett”.

Lipcsében hunyt el 1922. január 23-án influenzában, végső nyughelye a Leipziger Südfriedhofban található. Pályafutásával világhírt szerzett magának. Ő volt az első olyan kiváló karmester, aki rendszeresen vezényelt Európa és az Egyesült Államok jelentős nagyvárosaiban. Nevéhez fűződik az hagyomány, hogy a lipcsei Gewandhausorchester minden szilveszterkor eljátssza Ludwig van Beethoven 9. szimfóniáját. Nikisch és a zenekar először 1918 szilveszter estéjén 23 órakor adta elő a zeneművet, hogy az új év az Öröm-ódával kezdődhessen.

Nikisch karmesteri stílusát többek között olyan neves pályatársak, mint Leopold Stokowski és Arturo Toscanini csodálták. Széll György csak „zenekari varázslónak” nevezte őt. A következő generáció jelentős képviselői közül Wilhelm Furtwänglerre gyakorolt óriási hatást. Herbert von Karajant egy fennmaradt filmrészlet megtekintése során az nyűgözte le, ahogy Nikisch kézmozdulatok helyett csak a szemével irányította a zenészeket.

Az utókor sem feledkezett el Nikisch Artúrról. A Győri Filharmonikus Zenekar egyik bérlete az ő nevét viseli, Bulgáriában karmesterversenyt neveztek el róla. Halálának 100. évfordulója alkalmából pedig számos koncerttel emlékeznek meg egykori vezető karmesterükről a lipcsei Gewandhausban. A január 23-i hangversenyen elhangzik Anton Bruckner 7. szimfóniája (a mű ősbemutatóján a Gewandhaus zenekarát Nikisch vezényelte), valamint saját zeneműve Fantasie über Motive aus Viktor Nesslers „Trompeter von Säkkingen” címmel, amely egy korabeli sikeres opera dallamaira épülő fantázia, továbbá felcsendül a német csellista Julius Klengel Hymnus für 12 Violoncelle című darabja is, amellyel Nikischt 65. születésnapján köszöntötték, és ez is elhangzott a temetésén.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Brockhaus Riemann zenei lexikon; Új magyar életrajzi lexikon; Magyar nagylexikon; wikipedia; berliner-philharmoniker.de; mdr.de; gewandhausorchester.de

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.