A Magyar hajdan és jelen élethű rajzolatokban magyarázó szöveggel című, magyar és német nyelvű kötet 1847 májusában jelent meg Pesten, a szövegrészt Beimel József nyomdász műhelyében nyomtatták ki, az illusztrációkat azonban Szerelmey Miklós kőnyomdájában készítették.

Az irodalmi rész a kor legjelesebb tudósainak és íróinak nevéhez fűződik, többek között Döbrentey Gábor, Horváth Mihály, Henszlmann Imre és Toldy Ferenc működtek közre. A képek ún. litográfiák, amelyet magyarul kőrajznak vagy kőnyomatnak is neveznek. A német Alois Senefelder (1771-1834) 1796-ban találta fel ezt a síknyomású nyomdai eljárást, amely tulajdonképpen „vonalas, árnyalt vagy színes rajz vagy kép sokszorosítása kőről”. Ez a nyomtatási mód gyorsan elterjedt. „Lényege az, hogy finoman csiszolt mészkőre zsiradéktartalmú krétával rajzolnak, amely a nyomdafestéket felveszi és nyomás alatt leadja, míg a mészkő vízzel kezelt, érintetlen része a nyomdafestékre érzéketlen. A krétát korom, viasz, szappan és faggyú keverékéből állítják elő, különböző keménységben. Nyomás előtt a festéket hengerrel viszik fel a kőlapra, s ezt minden lap nyomása előtt ismétlik”. Különböző típusai: tipolitográfia, amikor „fekete alapra rajzolják a képet és az üresen maradó helyet tűvel kikarcolják”, fotolitográfia, amikor „a fényképezést kombinálják a kőrajzzal”, valamint kőnyomásos cinkográfia, azaz „a követ cinklap pótolja”. A litográfia „népszerűségét a jó minőségű reprodukciók készítésének köszönhette, a fényképezés elterjedéséig elsősorban ezen a területen alkalmazták, továbbá „ezt az eljárást használták például sokáig plakátok nyomtatására” is.

Az illusztrációk Szerelmey könyvében színes, úgynevezett kromolitográfiák, amelyekhez annyi kő kellett, ahány színt használtak. A nyomásnál gondosan kellett azonban arra ügyelni, hogy „a különböző képsíkok pontosan egymásra essenek”. Ennek a könyvnek az illusztrációinak nyomtatása során Szerelmey volt az, aki elsőként alkalmazta Magyarországon a színes litográfia technikáját. Érdekesség, hogy további köteteiben „csak elvétve fordulnak elő színes nyomatok”.

Szerelmey (Lieb) Miklós mérnök, feltaláló és litográfus Nicolaus Carl Liebe néven 1802. július 3-án született Győrben. Bécsben végzett mérnöki tanulmányokat, majd Itáliában mérnökkari tisztként szolgált. Leszerelését követően az Egyesült Államokat és Kis-Ázsiát is bejárta, néhány évig Bécsben lakott. Egyes források szerint 1840-ben, más adatok szerint azonban csak 1844-ben költözött Pestre, ahol megnyitotta műkőnyomó intézetét, azaz nyomdáját.

A Magyar hajdan és jelen című munka kiadatását Szerelmey kezdeményezte, „történelmi nevezetességeket, történeti személyiségeket, társadalmi és néprajzi jellegzetességeket, valamit természeti jelenségeket kívánt minél szélesebb körben bemutatni”. Hiánypótlónak szánta a művet, ő maga az előszóban így fogalmazott: „a szeretett szülőföld ismerése minden honpolgárnak kötelessége, minden hazafinak sürgetős, mélyen érzett szüksége”. A kiadvány illusztrációi révén azonban „lényegében a színes litográfiai eljárások mintakönyve” lett.

A rajzolói, Kraus és Pracher nem voltak elég tehetségesek, rajzaik kevéssé sikerültek. Pracher a tájképeket, Kraus a néprajzi jellegű rajzokat csinálta, egy képet – Jászok és kunok főkapitánya címmel – pedig Szerelmey készített, talán az a legsikerültebb, de ez sem tökéletes. Szerelmey pl. „a ló ágaskodását nem tudja elég meggyőzően érzékeltetni, rajztudása nem kielégítő, de kolorizmusa, mozgalmas komponálása mégis egyik legjobb művévé avatja”.

oszem

Fotógaléria: Szerelmey Miklós Magyar hajdan és jelen élethű rajzolatokban

8 kép

 

Felhasznált irodalom: Győri életrajzi lexikon; Művészeti lexikon. Főszerk. Zádor Anna és Genthon István; Magyar nagylexikon vonatkozó kötetei; Nagy Zoltán: A magyar litográfia története a XIX. században. Elérhetősége itt; wikipedia

Az Érdekességek a győri könyvtár Muzeális gyűjteményéből cikksorozat további részei itt találhatók felsorolva.