A Vass Norbert, a Szépirodalmi Figyelő szerkesztője vezetésével irányított beszélgetés azzal kezdődött, hogy Vlad Tepes – bár havasalföldi fejedelem, vajda volt – alakja méltatlanul alulkutatott a magyar tudománytörténetben, míg manapság Drakulaként kimondottan „márkanév”, a román kultúra egyik legnagyobb exportcikke. Bram Stoker 1897-es regénye tette híressé alakját: a nem éppen a világirodalom élvonalába tartozó mű a maga korában viszont olyan, manapság is aktuális témákat vetett fel, mint a migráció, a kolonizáció vagy éppen a szexualitás. A filmipar rendkívül korán le is csapott a témára (lásd például Lugosi Béla 1931-es Drakuláját), személye közismertté vált, és ez katalizálta a nemzetközi történészeket alaposabb tanulmányozásokra. Viszont a rengeteg hazai vonatkozás ellenére a mi történészeink mégis eléggé hanyagolták a témát.

Ez a hiány, ez az űr katalizálta Nagy Leventét könyve megírására, illetve az, hogy a köztudatban élő tévedéseket kiigazítsa. Meglehetős számú hiteles, korabeli dokumentum maradt fenn Vlad Tepesről, amely tiszta képet rajzol ki róla: a legmagyarbarátabb vajda volt, aki éppen ezért házasodott be Hunyadi Mátyás családjába (kétszer is). Értünk szembeszállt a törökkel is, mint írja: „Mindezt a katolikus hitért és a Szent Koronáért”. Ennek ellenére Mátyás mintegy 12-14 évig „fogságban” tartotta Budán, valójában amolyan laza „házi őrizetben” a dokumentumok (festmények, levelek, tények) szerint – az okok máig a homályba vesznek. Ezt követően (mely időszak alatt többek között másodszor is Hunyadival nősült, Pécsen vett házat… stb.) újra visszatért Havasalföldre, ott ismét fejedelemnek választották, de aztán rendkívül hamar megölték/kivégezték – a teóriák felettébb eltérnek egymástól. És itt vetődik fel az alapvető kérdés: a biztosan tudott tényekre hogyan és miért rakódtak rá a valóságtól teljesen elrugaszkodott történetek?

Vlad Tepes híre, cselekedetei szájhagyomány útján, versekben, később „röplapok” (mintegy az első újságok) formájában kezdtek torzulni politikai okokból, hogy nem sokkal később ténylegesen a korabeli propaganda „celebjévé” váljon, abszolút negatív ábrázolásban. Valóban keringtek már „rémtörténetek” még életében a kegyetlenségéről, de nyilván nem lehetett a valóságban annyira szadista (lásd a már említett két „magyar” házasságot). És tisztában kell lenni azzal is, hogy a középkorban a „kegyetlenség” nem a mai értelmében számított kegyetlenségnek. A „karaktergyilkosság” (melyet ellene elkövettek) középpontjának egyértelműen Bécs tekinthető, melynek oka tulajdonképpen Mátyás közvetlen, teljes lejáratása volt általa.

Az „igazságos” Hunyadi halála után Nyugat-Európában elhalványult Vlad Tepes figurája, de a magyar nemesi, úri körökben egyáltalán nem, viszont a valóság szemszögéből tekintve tovább torzult. Aztán az 1800-as évek elején újra lángra gyúlt (pro és kontra oldalról egyaránt) a személye, természetesen ismételten hatalmi, területi okokból. Mindezekkel Bram Stoker valószínűleg nem lehetett tisztában, nála tősgyökeresen székely származásúvá (azaz tulajdonképpen magyarrá) vált, és így indult (modern) világhódító útjára. Ma Vlad Tepes a román popkultúrában és a román tudomány (irodalom, történelem) területén egyaránt abszolút pozitív figura.

Nagy Levente és beszélgetőpartnere, Vass Norbert a könyvbemutatón több dimenzióban körüljárták a Drakula-mítoszt, melyet én magam még szívesen hallgattam volna tovább is.

Szilvási Krisztián
Fotó: Óbert Klára