Az első kérdéseket Jász Attila tette fel: Miért született ez a könyv és hogyan? Mennyiben más az alkotófolyamat a zeneszerzés és az írás esetén? Ez a két felvetés alkalmas arra, hogy elindítson egy hosszabb párbeszédet.

Krulik Zoltán érdeklődése szerteágazó, egy bizonyos, hogy a muzsika mindig prioritást élvezett. Hatéves korától foglalkozott a zenével. Kórustag volt, pannonhalmi évei alatt orgonált. Mindazonáltal szülői nyomásra elvégezte a műszaki egyetem villamosmérnöki karát, de ezt követően teljesen a művészeteknek élt. Nagy hatással volt rá Sebő Ferenc munkássága, s talán ezért volt, hogy 29 évesen elköteleződött a lant és a gitár, valamint a folklór mellett.

Irodalmi érdeklődése mélyen gyökerezik, maga is ír. Előbb verseket, majd újra prózát. Lassan dolgozik, az Anyakönyvet is öt évig érlelte. Persze érthető, hiszen nem párhuzamosan fut a két alkotói folyamat. Vagy zenét szerez, vagy ír. 

Az Anyakönyv az Apakönyv parafrázisaként született. A szerző háromgenerációs nagycsaládban nőtt fel, ahol is anyja töltött be igazán domináns szerepet. Természetes tehát, hogy a gyermekkori és ifjúkori történetekben az ő alakja, mondatai, tettei sejlenek fel. Krulik zenész-agya mindent megjegyez, kidolgozott, színes sztorikat hoz az ötvenes-hatvanas évek Tatabányájából, Zuglójából, Pannonhalmájából – és Győrből is. Emlékfoszlányait összefűzi, meseszerűvé szövi. De ki kérhetné számon egy szépírótól a tűpontos valóságot?!

Berente Erika
Fotó: Vas Balázs