Szinte hazajössz Győrbe, főleg a színházba, hiszen 2012-től kezdve évekig dolgoztál itt dramaturgként, és olyan sikereket tudhatsz a hátad mögött, mint a Portugál, ami 2016-ban már a 200. előadásához érkezett. Ez vidéki viszonylatban rendkívüli. És több ősbemutatód is volt városunkban (Június, Édes életek, Aréna).

Mindig szívesen jövök Győrbe, szeretem a várost, és sok szép élmény fűz ide. Például az, hogy jó néhány darabomat nagyszínpadon mutatta be a színház, ami óriási megtiszteltetés egy kortárs szerzőnek.

Milyen érzésekkel, benyomásokkal, történetekkel jössz a Győri Könyvszalonra?

A Könyvszalon a színháztól függetlenül is fontos számomra. Többször voltam itt különböző könyveimmel, általában nagyon jól szervezettek voltak a programok. Érdekes módon mintha más közönség járna kötetbemutatókra, mint a színházba. Persze biztos van azért átfedés.

Hogyan kezdtél el gyermekkönyveket írni?

Körülbelül húsz éve írtam az első regényt, amikor a gyerekeim kicsik voltak. Ez volt a Csimpi szülinapja. Később írtam mesedarabokat is, például a Fafeye, a tenger észt, de vannak átirataim is a Tündér Lalából és a Pán Péterből.
A Piszke papa meséi úgy indult, hogy megtaláltam egy nagyon régen írt kis mesémet a fiókban. Kicsit átírtam, aztán megjelent egy budapesti kerületi újságban. A főszerkesztő kitalálta, hogy minden hónapban írjak egy újabbat. Ez így is történt, így állt össze a kötet. A mesék összefüggnek egymással, a tíz rész tíz kis állatról szól, akik baráti társaságot alkotnak. Minden résznek más a főszereplője, de mellékszereplőként feltűnnek a többiek is. Kicsiknek szóló történetek, 3-8 éveseknek ajánlanám. Mindig van tanulság a mesék végén, amelyek alapvetően a szeretetről és a barátságról szólnak. Nincsenek viszont gonosztevők, nem folyik vér. Illetve egy kicsit igen, mert van egy kullancs szereplő is. Olyan állatokról írtam, amelyek nincsenek „agyonhasználva” a mesékben, van a könyvben többek között flamingó, kenguru, lajhár, pók és dromedár is.

Mindegyiküknek van valami jellegzetes tulajdonsága. Hogyan alakultak ki ezek a karakterek?

Az volt volt az első lépés, hogy kitaláltam, melyik állat milyen legyen. Aztán elneveztem őket, és jöhetett a történet… Van némi tanító szándék is a könyvben, bizonyos szavak jelentését például elmagyarázza egyikük a másikuknak. Például, hogy mit jelent a sükebóka szó. Vivien, a szöcskelány ugyanis egy kissé sükebóka. Kellett egy állandó humorforrás, ő Biti, az oktondi lajhár, aki többnyire semmit nem ért. És van egy bölcs „vezér” is, Zoli, az önzetlen pók, ő fogja össze a csapatot. Szeretném megemlíteni, hogy nagyon tetszik a könyv tipográfiája, és gyönyörűek Láng Anna illusztrációi.

El tudnád képzelni ennek a könyvnek valamilyen színházi vagy rajzfilmes feldolgozását?

Igen, bábszínházban például. A meséket egy-egy ötperces jelenetté alakítva születhetne egy körülbelül egyórás, akár zenés előadás.

Van kedvenc figurád?

Mindegyiket szeretem, de Bitit, a lajhárt volt a legjobb írni.

Tesztelted gyerekeken a meséket?

Egy barátom mindig felolvasta a megszületett meséket ötéves kislányának, Rozinak. Ő nagyon lelkes volt, igazán biztató visszajelzéseket kaptam tőle. Egyébként neki a flamingó a kedvenc állata, a könyvben ezért hívják Rozinak a flamingót.

Elárulnál valamit a terveidről?

Írom a Piszke papa folytatását, tengeri állatokról fog szólni. Készülőben van egy felnőtteknek szóló kötet is, ezek a tervek szerint jövőre jelennek majd meg. És lesznek színházi bemutatóim is, hisz alapvetően továbbra is az a fő csapásirány…

Szabados Éva
Fotó: Nagy-Benczey Viktor