Labirintus – Belső utak

Katalógus-bemutató extrákkal

kustan-melinda-milu-milanovich-ildiko

Nagyszámú érdeklődő részvételével zajlott le Kustán Melinda és Milu Milanovich Ildikó közös, verses katalógusának bemutatója a 20. Győri Könyvszalonon. Az alkotótársak – kettejükön kívül Czifrik Balázs és Szabó Béla – mellett kollégák, tanítványok, barátok és rokonok ünnepelték a rendhagyó kötet megszületését.

A kiadvány túlmutat egy képzőművészeti katalógus nyújtotta lehetőségeken. Több annál, tulajdonképpen egy összművészeti projekt kivonataként született meg – tudtuk meg Czifrik Balázstól. A terv az volt, hogy Milu képeihez Asbóth Anna, Kustán Melinda textiljeihez ő maga ír verseket, melyeket a kiállításon az adott műtárgy mellett helyeznek el. Az alkotások értelmezésébe bevonták volna a közönséget is, a projekt azonban a COVID járvány miatt módosult. Megszülettek és egységes egésszé álltak össze a képek és a textilek, majd a versek és a fotók, a katalógus és egy rövidfilm is. Ennek a komplex munkafolyamatnak a végeredményét élvezhette most a közönség.

A bemutató a Vértes Kornél (DreamCorner) által összeállított képi- és hangzóanyag bemutatásával kezdődött, így a jelenlévők ízelítőt kaphattak a Kisfaludy Károly Könyvtárban ősszel rendezett kiállítás megnyitójának hangulatából, ahol a zene és a tánc is helyet kapott. A verniszázs fotóit Károli Máté készítette.

A katalógus képanyaga Szabó Béla munkája, aki elmondta, hogy minden fotós számára nagy kihívást jelent textileket fényképezni, de a jól sikerült képek nagy sikerélményt nyújtanak. Ő maga 2-3 éve készít felvételeket Kustán Melinda alkotásairól, s örömmel vállalta a kötet összeállításával járó munkákat is.

Ezt követően Kustán Melinda méltatta a projektben együttműködő alkotótársakat, és hangsúlyozta az összművészeti programok időszerűségét, azok gazdag élményközvetítő lehetőségét.

Végezetül Milu Milanovich Ildikó a páros katalógusban való részvétel élményéről és Asbóth Annával való együttműködéséről beszélt.

A rendezvény utolsó harmadában Czifrik Balázs olvasott fel verseiből, majd Asbóth Anna videós bejelentkezését láthatta-hallhatta a közönség.

Berente Erika
Fotó: Óbert Klára

2021.11.23