Majdnem valaki

Udvaros Dorottya koncertje

udvaros-dorottya-konyvszalon

A 20. Győri Könyvszalon első napjának egyik záró rendezvényére a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán került sor, ahol este 7 órakor Udvaros Dorottya Majdnem valaki címmel adott koncertet.

A Kossuth- és Jászai-Mari-díjas színésznő – sokoldalúságát bizonyítva – már három albummal is megjelent a zenei piacon. Mindegyik lemez dalszövegének szerzője Bereményi Géza Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező, aki ebben az évben a Könyvszalon Alkotói Díját is átvehette.

Udvaros Dorottya első albuma, az Átutazó 1985-ben látott napvilágot, majd megjelent 2008-ban Férfi és nő című lemeze, 2015-ben pedig – mintegy az Átutazó 30 éve várt folytatásaként – a Majdnem valaki című harmadik kiadvány. Bereményi szövegeiben a férfi-nő viszony árnyalatait, rezdüléseit boncolgatja, amelyről Udvaros Dorottya így nyilatkozik: „…a szerelem ügye Gézát és engem is lázba tud hozni, és mindketten úgy érezzük, hogy még mindig van mondanivalónk és ezer kérdésünk róla”.

Péntek este a közönség a dalszövegekben is meggyőződhetett arról, hogy a férfi-nő kapcsolat mennyire sokrétű, árnyalt, néha egyszerű, néha bonyolult tud lenni. Udvaros Dorottya fantasztikus, sokrétű előadásmóddal ábrázolta, adta elő a dalokat, melyeknek zeneszerzője Hrutka Róbert. Vérbeli profizmus és egyediség a szövegekben, a zenében és az előadásban, egyaránt olyan igazi „egyéniségek nagy találkozása”.

A közönséget magával ragadta a hangulat, az érzés, amit az előadó és a zenekar közvetített. A gitár húrjait Hrutka Róbert, míg a csellóét Kalmus Felicián pengette, Fehérvári Attila basszusgitárral brillírozott. Galambos Zoltán billentyűs hangszereken, Dely Domonkos ütőhangszereken és Markó Ádám dobon járult hozzá a hangulathoz.

Bári Edit
Fotók: Vas Balázs

2021.11.22