Richard Scarry (2019-ben lett volna száz éves) amerikai gyermekkönyv író és illusztrátor, aki egy egész várost népesített be kedves, szórakoztató állatfiguráival. A mini metropolisz, Tesz-Vesz város történetei olyan népszerűek lettek szerte a világon, hogy 100 milliós eladást produkáltak, a sorozatnak több mint 300 része jelent meg. A jól működő városkát ma már a szerző fia, Huck Scarry élteti tovább újabb történeteivel, akinek arra is gondja van, hogy a rajzolás örömét megossza a világ minden táján élő gyerekekkel. Az idei Győri Könyvszalonon közös élményrajzolásra várja Tesz-Vesz város legkisebb rajongóit.

Az édesapja, Richard Scarry nagyon sikeressé vált Tesz-Vesz város lakóinak történeteivel. Ön szerint mi volt az ő titka?

Úgy gondolom, hogy apám sikerének titka és az olvasók Tesz-Vesz város iránti szeretete több dolognak köszönhető. Először is, apámnak csodálatos képzelőereje volt, ami remek humorérzékkel párosult. Úgy szoktam mondani, hogy mivel ő maga vicces ember volt, vicces dolgok is történtek körülötte. Tesz-Vesz város akármelyik város lehetne, de mivel apám meglátta a szórakoztató, vicces dolgokat maga körül, így Tesz-Vesz város is szórakoztató és vicces lett. Másrészt kiváló tervező volt. Bármit le tudott rajzolni, és azt is tudta, hogy a gyakran bonyolult témákat hogyan kell mindenki számára könnyen érthetővé varázsolni. Könyvei nagy részét negyven-ötven évvel ezelőtt rajzolta, ennek ellenére nem tűnnek idejétmúltnak. Az illusztrációi frissek, és olyan újnak tűnnek, mint amikor megrajzolta őket.

Mit jelentett egy sikeres gyermekkönyv író fiának lenni? Ez öröm vagy inkább teher volt az Ön számára kisgyermekként? 

Édesapám akkor kezdett híressé válni, amikor tinédzser voltam. Akkor költöztünk Lausanne-ba, Svájcba. Ott egy művészeti iskolában grafikát tanultam, és néha, például szünidő alkalmával, apám megkért, hogy segítsek neki legújabb könyve színezésében. Boldogan segítettem. Nagyon jól éreztük magunkat együtt egy szobában, külön asztalnál, miközben színfoltokkal töltögettük az oldalakat. Emlékszem, mindig a pirossal kezdtük… tűzoltóautók, nyelvek, kantáros nadrágok és persze az almaautó! Ezután jött a sárga, rózsaszín, zöld, szürke, okker és a kékek, amíg el nem készült egy-egy oldal. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért mindig a pirossal kezdjük? Mire ő: Mert szeretem a pirosat! Közismertsége számomra sosem volt „teher”, sőt, ellenkezőleg! Közvetlenül megtanulhattam tőle mindent, jobban megértettem, hogyan állította össze a történeteit és illusztrációit, ami később segített a munkámban, hiszen most én magam is az ő karaktereivel dolgozom.

Mindig nagy szeretettel mesél az édesapjáról. Mi az, amit Ön apaként fontosnak tart továbbadni? 

Egyke vagyok, így néha leleményesnek kellett lennem gyerekként, hogy feltaláljam magam. Apám otthon dolgozott, de mindig nagyon elfoglalt volt, és nem szerette, ha olyankor zavarják. Amikor úgy döntött, hogy aznapra már eleget tett, gyakran kereste a társaságomat, hogy együtt csináljunk valamit. Például elkezdtünk pénzérméket gyűjteni. Elmentünk a bankba, ahol mindössze egy dollárért egy száz darabos réz penny tekercset kaptunk. Remek volt együtt válogatni és folyamatosan töltögetni az érmegyűjtő könyvet. Megtanított vitorlázni, csomókat kötni, a sakk alapjaira, gyakran játszottunk, néha íjászkodtunk is, és anyámmal együtt mind megtanultunk síelni. Szóval megtapasztaltam, hogy milyen értékes az együtt töltött idő és a közösen véghezvitt dolgok. Ebben mindketten nagyon jók voltak.

Tesz-Vesz város kalandjaiba az édesanyja is bekapcsolódott valahogyan, hiszen – úgy tudom – ő is nagyszerű író volt?

Az apám által illusztrált első könyvek jó részét édesanyám írta. Viszont mindkét szülőmnek túlméretezett egója volt, és tudjuk jól, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. Ezért szerintem helyesen úgy döntöttek, hogy mindegyikük saját könyvön dolgozzon. Persze anyám és én is gyakran megjelenünk apám történeteiben. Anyám néha „Mother Bear” (Mackó mama), néha „Mother Pig” (Malac mama), én pedig először „Huckle Bear” (Huckle mackó) voltam, aztán „Huckle Cat” (Cicó).

Felnőttként mikor dőlt el, hogy Ön „üzemelteti” tovább Tesz-Vesz várost?

Amikor apámnak később egészségügyi problémái lettek, az egyik kiadója azt javasolta, hogy vállaljak több színezést, sőt talán meg is rajzolhatnám az illusztrációkat. Ez elég nagy kihívás volt számomra, még ma is összerezzenek, amikor meglátom néhány korai próbálkozásomat! Azután ő 1994-ben meghalt, és akkor el kellett gondolkodnom, hogy mi legyen. Szerencsére úgy döntöttem, hogy megpróbálom folytatni a munkáját. Gyakorlattal és idővel belejöttem. Amikor apám bájos és vicces karaktereit rajzolom, gyakran azon kapom magam, hogy mosolygok munka közben. Ilyenkor különösen szerencsésnek érzem magam! És persze mindig érzem apám jelenlétét… figyeli, ahogy rajzolok, és gyakran kijavít, de azt hiszem, és remélem, hogy összességében elégedett azzal, amit csinálok.

Hogyan tud felnőttként közel maradni a gyerekek világához?

Apám nagyon bölcs volt, mert tudta, hogy soha nem szabad elveszíteni a benne élő gyermeket. Természetesen felnőtt, és felelősségteljes ember volt, de ez nem jelentette azt, hogy ne kedvelte volna a szórakozást! Amikor valaki megkérdezte tőle, hány éves, feltartotta a kezét, és széttárta az ujjait: „Öt!” – válaszolta nevetve. Pedig komolyan gondolta, és igaza is volt. Én egy csipetnyivel komolyabb vagyok, és azt válaszolom „Tíz!”.

Nagyszerű az, ahogy Tesz-Vesz város lakói a problémákat kezelik. Mindig megoldják, mégpedig vidáman! A valóságban a családban is optimistán kezelték a dolgokat?

Apám nagyon optimista ember volt, és szerencsés is, de gyakran mondogatta, hogy a szerencsét mindenkinek magának kell kovácsolnia. Tőle tanultam, hogy boldogan nézzek a napom elébe, és boldogan alakítsam a napom. Számos történetében visszaköszön ez. Például a legkedveltebb karaktere, Fér Egon (Lowly Worm), aki az optimizmus megtestesítője. Nincs keze, és csak egy lába van, mégis mindig vidám, okos és vicces. Nincs olyan probléma, amit ne tudna megoldani!

Önnek is van kedvenc figurája?

Ó, ez egy hírhedt kérdés! Igazság szerint mindegyiket nagyon szeretem. Ha alaposan megnézzük, látni fogjuk, hogy sok szereplő bizonyos tulajdonságokat képvisel. Mint Charles Schultz Peanuts (amerikai képregénysorozat) szereplői: Snoopy az optimista, ilyen Fér Egon is, Charlie Brown a pancser, ilyen Bukdács úr, Lucy a zsémbes, mint Mr. Gronkle vagy Pig Won’t. Amikor írok egy történetet, kiválaszthatom azokat a karaktereket, akik a legjobban hordozzák a szükséges jellemvonásokat. De mind szórakoztatóak és elbűvölőek a hibáikkal együtt is. A végén pedig mind igyekszünk rendbe tenni a dolgokat, nem igaz?

Ezek a gyerekkönyvek kedves történetek, de ezen túl is rengeteg ismeretanyagot hordoznak. Az internet előtti időkben milyen lehetőségek voltak egy-egy terület alapos megismerésére?

Apám zseni volt abban, hogy rajzokkal magyarázza el a dolgokat. És mindenfélét rajzolt a könyveihez: szélmalmokat, papírgyárakat, gátakat, repülőgépeket. Internet persze nem volt, így az embernek képeket kellett keresnie az enciklopédiákban, kutakodni a könyvtárban. Ő ennél is tovább ment, referenciaanyagokat készített. Valahányszor meglátott egy magazinban vagy újságban egy fotót, amelyről úgy gondolta, hogy egy nap még fontos lehet számára, kitépte és beletette. A kartonokat ábécé sorrendbe rendezte mindenféle témával: az építészettől a repülőgépekig, a madaraktól a rovarokig, a bányászattól a hangszereken át a western életig. Nagyon sok képet gyűjtött!

Mit gondol, már máshogy kell írni a mai gyerekeknek, mint mondjuk 50 évvel ezelőtt?

Hmmm. Nem hiszem. Igaz, a mai gyerekek nagyon sokat látnak a képernyőkön, talán egy kicsit többet tudnak a világról, mint az előző generációk. De ez nem feltétlenül igaz mindenkire és minden területre. Az írás titka, akár gyerekeknek szól, akár felnőtteknek, mindig rejtély marad. Sokféleképpen lehet eljutni a célig, de a jó írásnak mindig kapcsolódnia kell az író és az olvasó szívéhez is.

Egy-egy közönségtalálkozó hogyan zajlik? Mire számíthatnak a győri gyerekek?

Amikor gyerekekkel vagyok, mindig jól érezem magamat. Néha kicsit zajos tud lenni… de ez várható is! Annyit elárulok, hogy bármit, amit a gyerekekkel csinálunk, vagy a gyerekekért teszünk, az mindig nagyon jó időtöltés.

A közös rajzoláson kívül még sok élményben lehet részük mindazoknak, akik ellátogatnak november 20-án szombaton, délelőtt 10 órakor a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy termében.

SzaSzi
Képek: Móra Kiadó