Mindenesetre a premontreiek schlägli kolostorában fennmaradt szójegyzék már – 2400 egyéb szó mellett – tartalmazza a „lidérc” kifejezést is, amely más, későbbi kódexekben is fel-felbukkan, de még Zrínyi Miklós is használta a Szigeti veszedelemben. A néprajzosok inkább gyűjtőfogalomnak tekintik, a teljes történelmi Magyarországon ismert, természetfeletti lényként azonosítható hiedelmet. Ipolyi Arnold katolikus pap, majd püspök, néprajzkutató számtalan lidércekre vonatkozó babonát gyűjtött a Kárpát-medence területéről. A lidércek ugyan olykor segíteni akarják az embert, de a segítségnek mindig nagy ára van, mert a gonosz lélekkel állnak kapcsolatban. Egy szerencsétlen vénasszony például, akinek csallóközi falvát Ipolyi tapintatból nem nevezte meg, de a pórul járt özvegyet, GDPR hiányában igen, Szabó Mihályné egy a településükön elkóborolt rongyos tyúkfit talált. Hazavitte, és a kemence mögé dobta. Ám a lény csak látszólag volt baromfi, valójában lidérc, és egyre hangosabban kérdezgette a kemence mögül: Mit hozzak, mit hozzak? A szerencsétlen némber egy ideig csak hallgatózott, később azonban bosszankodva kiáltott föl: „Már mit hoznál, tán bíz szart?” És bizony, mire megvirradt, az egész ház tele lett ganajjal. Jellemző, hogy szegény Szabó Mihályné még ekkor sem fogott gyanút, és másnap pénzt kért. Hozott is az átkozott, de még ez sem lett különös az özvegyasszony számára. Csak akkor ijedt meg, amikor az ihlic szőrös tojásokat kezdett tojni, és bár kidobta a házból, visszajárt. Neki végül is szerencséje volt, mert rá tudott lépni a gonosz lény nyakára, és csak annyi kár érte, hogy temérdek pénze is ganajjá alakult. Aztán a lidérc eredete is többféle lehet, de az mindenesetre elgondolkodtató, a lidérc gyakran, a sárkányokhoz hasonlóan, kakastojásból kel ki. A Kecskemét környékén élők szerint hétéves kakastojásra kell bukkanni. Ilyenkor az embernek a hóna alá kell fognia a tojást, és amikor kikel, a nyamvadt kiscsibe formáját öltő lúdvércet kásával etetni, fésülgetni. Ekkor ezt úgy „hálálja” meg a gonosz jószág, hogy kincseket hord gazdájának.

Zrínyi is beleírta művébe a lidérceket (Szendrői Közművelődési Központ CC BY-NC-ND [részlet])

Mielőtt azonban bárki kakastojás keltetéséhez kezdene, fontolja meg, hogy a történetek nagyon sokszor végződnek Szabó Mihályné eseténél tragikusabban. Mert például ismeretes egy hajdúvárosban valaha élt mogorva agg asszony története, aki talált egy lidércet. Meg is örült a szerencséjének, mert a gonosz lény valóban elkezdte hordani neki a kincseket. Csakhogy rendkívül előnytelen szerződést köthettek, mert a lúdvérc kikötötte: a kincsekből senkinek, még a férjének se adhat, viszont a keblén kell tartania, ahol is a tüzes szellem egész nap a vérét szívta. Ha pedig evett az asszony, minden második falatját oda kellett adnia a gonosz léleknek. És bizony a lidérc általában halálra kínozza a gazdáját, bár lidércnyomásos álma bárkinek lehet. És hát ez a nyomás is érdekes, mert a lidércek asszonyi gazdájukat másképpen is meg szokták környékezni. A kincsőrző szellemek kicsit eltérő formában Európa-szerte ismertek. Az egyik ilyen csak hivatkozásból ismert munka Eberhardus műve, amelyiket magyarra is lefordítottak Fő kényszerítése minden léleknek, avagy lelkeknek, akik a levegőégben, földön, vízben, akárhol ők vannak; úgy hogy – azoknak egy szempillantás alatt meg kell jelenni, és az embernek kérése szerint cselekedni […] címmel. Varga János az 1877-es, Aradon kiadott Babonák könyvében még hivatkozik rá, s valószínűleg Krúdy Gyula is, meg Ráth-Végh István is itt találkozhatott a Terophile nevű szellem történetével. Az eljárás lényege, hogy a kincskeresőnek szentelt krétával kell nagypéntek éjszakáján körbejelölnie magát, és a szükséges varázsigék elmondása után láng jelenik meg a földbe rejtett kincs fölött. Nagyon hasonló a Szepsi Csombor Márton Gyöngyösön őrzött görög tankönyvébe bemásolt babona, amely szerint a felhasogatott zsindely, vagy az akasztott ember kötelének lángra lobbanása jelzi a földbe rejtett kincseket. Mindhárom esetben a láng utalhat a szellem vagy lidérc jelenlétére.

Elrejtett kincs ábrázolása fametszeten (Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár)

A lidérctől való megszabadulásnak több módja van. A legismertebb a furfang. Ebből arra következtethetünk, hogy az ihlic nem a legokosabb lény a világon. Ha például nem pénzt kérünk a gonosz lénytől a „mit, mit, mit” kérdésre, hanem megparancsoljuk, hogy hozzon kötélben homokot, vagy szitában vizet, abba könnyen belepusztul. Úgy tűnik tehát, nem halhatatlan, de azért nem árt az óvatosság. Akár már előre is. Tudós emberek egy szintén a Gyöngyösi Ferences Könyvtár egyik kötetének üres szennylapjaira másolták a megelőzés módját. A szöveg nem egészen ismeretlen, hiszen már 1898-ban közzétette Melich János az Etnographiában, majd utána még több néprajzi munkában megjelent.

„Contra liderch
Parancsolok teneked, lidérc, Istennek ostora,
Atyának, Fiúnak és Szentlélek Úristennek hatalmasságával.
Parancsolok teneked Atya, Úr, Mindenható
Istennek igaz Isten voltával és hatalmával.
Parancsolok az názáretbeli Jézusnak hatalmasságával.
Parancsolok az megfeszült Jézus Krisztusna[k] vére hullásával és hatalmával.
Parancsolok szent töviskoronájának méltóságával és hatalmával.
Parancsolok szent keresztfájának méltóságával és hatalmával.
Parancsolok én teneked az nemes asszonyonk, Szűz Máriának hatalmával és méltóságával.
Parancsolok szűz szent koronájának méltóságával és hatalmával.
Parancsolok az nemes asszonyonk, Szűz Máriának szent tejével, kivel ez világnak urát, Jézus Krisztust feltartá.
Parancsolok mind az mennyországbeli szenteknek dicséségével és hatalmasságával.
Parancsolok én teneked az utolsó ítéletnek rettenetességével és hatalmasságával,
hogy ez szent néven való Embernek, G. Petro, ne árthass,
hatalmat rajta ne vehess! Ámen.”

Johannes Ench művének első lapja (Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár)

A Johannes Eck Enchiridon locorum communium adversus Lutherum című, 1545-ben, Ingolstadtban megjelent munkájának az az érdekessége, hogy nem csupán ezt az egy ráolvasást tartalmazza: a kötet telis-tele van különféle varázsigékkel és a bűbájok bizonyos fajtájához tulajdonképpen rendkívül hasonló etimologizáló magyarázatokkal. Az első szennylapon egy betegséget távoztató, sajátos helyesírású szöveg látható például:

„Contra korsagh
Ihesus, Marie filius, mundi salus et Deus,
qui te vocavit ad fidem katolicam, ipse te
in eadem conservet et beatum faciat et ab
hac infirmitate te liberare dignetur
in nomine Patris + et Filii + et Spiritus Sancti +
Amen. Pax Domini nostri, Iesu Christi + integri-
tas Beatissime Virginis Marie + signum Sancte
Ecclesie + passio Domini nostri Ihesu Christi + tute-
la Domini nostri Ihesu Christi + Ihesus Naza-
renus rex Iudeorum + custodia angelorum
+ suffragia omnium electorum + sanent te
+ protegant te + ab omni impedimento
corporis et anime nunc et in perpetuum. Amen.
+ Ad sacrum cuius etc. In nomine Patris +
et Filii + et Spiritus Sancti. Amen.”

A Piazza Navona Rómában (Herman Ottó Múzeum CC BY-NC-ND)

A latin varázsigék, ráolvasások, névmagyarázó fejtegetések érdekes bepillantás nyújtanak a hazai deák műveltség egy mára már kevéssé ismert szegmensébe. Az pedig külön érdekesség, hogy hová is jegyezték be ezeket a középkori babonás szövegeket: az egyik legkorábbi katolikus hitvitázó könyvbe! Johannes Eck (1486-1543) német teológus tisztában volt kora egyházi és hitéleti visszásságaival – többek között az elharapózott babonasággal. Egy darabig tulajdonképpen még Luther is rokonszenvezett Eckkel, aki a kamatszedés tilalmát éppúgy nehezményezte, mint a búcsúcédulák körüli visszásságokat. Ám Eck nem vetette el a katolikus egyház szentségteológiáját, és egységben szerette volna látni a német egyházat Rómával. Így aztán, amikor megszülettek Eck tézisei, Luther is belátta, hogy mást akarnak. Johannes Eck hatalmas tudásával nemcsak maga lett a német hitújító ellenfele, hanem mindazok a katolikus papok is jó érvkészlettel léptek fel, akik Eck könyveit használták a hitviták világában. Az már csak egy kis ráadás, hogy az egyházi visszaéléseket jól ismerő teológus 1520-ban közreműködött a Piazza Navonán kihirdetett, X. Leó pápa által kiadott, „Exsurge Domine” kezdetű kiközösítési bullájának szövegezésében. Amit végül is Luther indulatosan elégetett, és ezzel véglegessé vált a nyugati egyházszakadás.

Címlapkép: A lidércnyomás festményen (yoair.com)

Fáy Zoltán
Forrás: forumhungaricum.hu