Mi újság Belvárosi Betyárok? – Buli a Könyvszalonon és közelgő lemezbemutató

SzaSzi interjúja Váray Lacival

varay-laci_03

A 20. Győri Könyvszalon közönsége kétszer is találkozhat a Belvárosi Betyárok vidám dalaival, de vajon hallhatunk-e már valamit az új nagylemezről? Többek között erről is kérdeztem a gyermek és felnőtt körökben egyaránt népszerű formáció zene- és dalszerzőjét, Váray Lacit.

Izgalommal várjuk az új nagylemezt. Hol tart most a folyamat? Mikor várható a megjelenése?

Sokszorosítás alatt van, november második felében készül el, ehhez időzítettük a kampányt, klippremiereket, megjelenéseket. A címe: Öt perc múlva hat perc!

Mire számíthatunk? Mennyiben lesz más, új? Milyen témákat szólaltattok meg?

A blues, bluegrass, reggae zenei világában cirkulálunk az első lemez óta, és ez nem változott most sem. A játékosság és humor mellett még erősebben éreztetjük, hogy a Belvárosi Betyárok dalai nem úgy készülnek, hogy zenei témákat gyerekessé teszünk. 150% muzsikálás van, ahol engedi a szerkezet, virtuóz a játék és olyan a tempó, hogy mi is kapaszkodunk előadás közben, például a Kaláka együttes és Gryllus Vilmos egyik leghíresebb dalának feldolgozásában. A lemezen dominálnak a bluegrass hangszerek (bendzsó, rezonátoros gitár, mandolin), de állandó zenésztársunk, Alasztics Balázs szaxofonjátéka is előtérbe került. Most is ebben a trióban utazunk: Valastyán Tamás (dob, ütőhangszerek), Balázs és én.

varay-laci04Mi minden inspirálta az új dalokat?

Minden, legfőképpen emlékek, megélt dolgok, de csodálatos felkérések is, és minden, amit belelátok egy olyan lemez koncepciójába, amit én is szívesen hallgatnék. Emellett rendkívül inspirál és szórakoztat, hogy párhuzamosan szólunk a felnőttekhez is a szövegekkel. Az első pillanattól kezdve működött ez a kétirányúság, ezért legalább annyi visszajelzés jön a szülőktől, mint a gyerekközönségtől koncerteken. Utóbbiak pedig belenőhetnek azokba a sorokba, üzenetekbe, amiket mi a szülőknek rejtünk el. Minden ízében többdimenziós a lemez. Az album legautentikusabb dala mégis szerintem az, aminek a szövegét egy tízéves kislány írta. Lackfi Jánossal közös irodalmi estemen adta át egy apuka, mondván, hogy lebetegedett a lánya, és maga helyett küldte ezt a két versszakot, amit nyelvtanórán írt „Szeretem a halat” címmel. Annyira tetszett ez a vagány belépő, hogy a történetet a közönségnek hangosan elismételtem, a két versszakot pedig hirtelen megzenésítve előadtam. Itt a lemezen teljes értékű dallá vált, csodás bluegrass felvétel lett.

Szerettek vendégelőadókat is szerepeltetni. Ezúttal kikre számíthatunk?

Barátainkat kértük fel közös muzsikálásra, akik örömmel fogadták el a meghívást. Közös dalban szerepel Gryllus Dániel és Ferenczi György, akikkel sok közös muzsikálás után most egy fontos üzenetet adunk át a közönségnek. Paku Patrícia énekkel, vokállal, Almann Gergő pedig billentyűs hangszereken működött közre. Mindegyikükkel több projektben is dolgozunk már együtt.

Mennyire a pandémia termése a nagylemez? Milyen tanulságai voltak számotokra a „bezártságnak”?

Esetünkben egy évvel csúszott a lemezmegjelenés, az eredeti koncepciónkat a vírushelyzet nem hagyta kibontani, így inkább a várakozást fokozta körülöttünk és bennünk. Mivel klipekkel és animációkkal folyamatosan jelentkezünk, így is hónapról hónapra vannak új tartalmak, újdonságok. A lemezmegjelenés csúszása egyébként nem egy kész anyag késleltetését jelentette, hanem az alkotás későbbi indítását. A szándékosan „elszpojlerezett” dalokon kívül a lemez nagy része a közelmúltban íródott, friss, ropogós. A 2020-as bezártság tanulsága? Az, hogy bizonyos kifejezéseket nem szeretnék többet hallani, használni: „online térben”, „online koncert”, „maradj otthon”.

A tanító célzat sem áll messze tőled/tőletek. Ezúttal mi a helyzet? Milyen célok fogalmazódtak meg munka közben?

Fontos gondolatok körül forog több dalunk, visszatérő téma például az embernek az állatokkal és a természettel való kapcsolata. Okos humorral íródott dalok ezek, amelyek játszva, nevetve, énekelve tanítanak. A Gryllus Dániellel és Ferenczi Györggyel közös Tanítás kicsiknek és nagyoknak című dal most jelenik meg először fizikai hanghordozón – eleve erre a lemezre szántuk, de egy ügyes klippel már korábban „fellőttük” a videómegosztókra. Ez szintén egy fontos „üzenetdalunk”. A működésünkkel pedig eleve küldetéstudatunk van. Az a mód, ahogy a gyerekközönséghez fordulunk, ahogy megírjuk, készítjük a dalokat és ahogy szólunk hozzájuk, mind azt sugározza, hogy komolyan vesszük őket. Nem „olyan mintha” zenei és szövegélményt kapnak, hanem már kisemberként teljes értékű produkció várja őket. Ezért van az, hogy már az első fellépésünktől kezdve járnak felnőttek is a koncertjeinkre a zenei élmény miatt. Úgy értem, gyerekek nélkül.

varay-laci01

Az Autitok című, meglehetősen formabontó dalotok kapcsán jutott eszembe, hogy lesz-e hasonló személyes érintettségű dal? Van-e valami célotok, vagy ez inkább egy gesztus? Milyen volt ennek a dalnak a fogadtatása?

Ez szintén olyan dal, amely korábban (2020-ban) jelent meg klippel együtt, egész pontosan a pandémiás csöndbe hasított bele áprilisban, és hihetetlen fogadtatásra talált. Zenészbarátunk kért fel a megírására, aki egyrészt szülőként érintett, másrészt évek óta szervez az Autizmus Világnapján jótékonysági rendezvényt. Ez maradt el tavaly, a klip/dal viszont elő volt készítve, és önálló életre kelt. Szinte minden autizmussal foglalkozó szervezet átvette, megosztotta, országos kampányokhoz kértek felhasználási engedélyt. Így volt ez idén is, és ami a legfontosabb, érintett szülőktől, a spektrum zavarral foglalkozó szakemberektől folyamatosan kapunk felemelő visszajelzéseket a dalról. A dalszövegeinkkel nem térünk ki a fontos témák és a gyerekek fontos kérdései elől. Ez nem koncepciózus dolog, inkább annak a kérdése, hogy komolyan vesszük a gyerekközönséget, jól tudunk szólni a gyerekekhez komoly témákban is, és tapasztalatunk szerint rajtuk keresztül a felnőttekhez is.

varay-laci02

Milyen dalokkal készültök a Könyvszalonra? Hallhatunk-e már valamit az új lemezről?

A legvidámabb dalainkkal készülünk, az új lemezről viszont még egy kicsit visszatartjuk az újdonságokat a lemezbemutató koncertjeinkre.

Mi vár még rátok az év hátralévő részében?

Ha az égiek engedik, akkor olyan tél vár ránk, amilyen 2020-ig minden telünk volt. Külföldi magyar közösségek körében kezdjük a lemezbemutató- és adventi koncertjeink sorát. Meghívást kaptunk Párizsba, Strasbourgba, Zürichbe, és természetesen itthon is bemutatjuk a dalokat. Győrben a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Térben, Budapesten az Óbudai Adventen és persze az ország rengeteg pontján.


Váray Lacival és a Belvárosi Betyárok dalaival november 20-án, szombat délután 17 órakor találkozhatnak kicsik és nagyok a Győri Nemzeti Színház földszintjén, a Mesekuckóban.

SzaSzi
Fotók: Nagy Balázs (1.,3. kép), Hajnik Zoltán (4. kép)

2021.11.09