90

Emma Straub: Nem vagyunk már gyerekek

Könyvkritika

emma-straub-nem-vagyunk-mar-gyerekek

Számtalan díjjal kitüntetett könyv, sikerlistákat vezetett hónapokig – mindez együtt garancia arra, hogy egy nagyon jó olvasmányt tartsunk a kezünkben. A családi történeteket egyébként is szeretem, mindig van bennük valami titokzatos, valami háttérsztori, amit nem tesznek ki a családok a kirakatba, amivel nem kérkednek, éppen ezért nagyon izgalmas belelátni egy család lapjaiba.

Ilyen ez a regény is, izgalmas az első oldaltól az utolsóig, érdekes történetekkel, karakterekkel, amelyeket először meg kell szokni, utána lehet megismerni. Meg kell szokni a szereplőket, a furcsa hangzású, mindkét nemnél használatos nevükkel együtt.

Az eseményeket többnyire Astrid, egy 68 éves anya szemszögéből látjuk, de külön fejezetekben ismerhetjük meg az egész család életét. Drámaian indul a regény: a nagymama szemtanúja lesz egy halálos balesetnek, melyben meghal egy ismerőse, akit nem kedvel ugyan, de mégis olyan érzéseket vált ki belőle, amelyek megváltoztatják addigi életét, szemléletét és viszonyulását a saját családjához, kapcsolataihoz. Ráébred, hogy az az élet, amelyet eddig élt, s amelyben mindenkinek meg akart felelni, nem élhető, és stratégiát vált: felvállalja önmagát, érzéseit, elkezd felnőttként viselkedni, ami sokakból megrökönyödést vált ki. Hogyne váltana ki, amikor egy nagymamakorú hölgy felvállalja biszexualitását, és megmutatja szerelmét, aki a kisváros ismert fodrásza és nem mellesleg nő!

Ettől a momentumtól kezdve válik napjaink aktualitásává a regény, hiszen Astrid gyermekeinek reakciója, vegyes érzelmeik, szégyenlősségük vagy nyitottságuk élesen ábrázolja a 21. század viszonyulását a mássághoz, ahhoz, ha valaki bármilyen értelemben is önmaga tud lenni. Amit normalitásnak nevezünk, az sokszor csak keret, amit nem merünk átlépni merész véleménnyel, öltözködéssel, nemi identitás felvállalásával. Éppen ezért erős a történet, hiszen egy időskorú hölgy egyik napról a másikra válik lazává, engedi át magát az érzéseinek, és mondja ki mindazt, amit évtizedekig nem mert és nem tudott.

Önismereti regény, mintha végignéznénk több terápiás ülést, mert azzal, hogy a főszereplő kimond valamit, még messze nincs vége az eseménysorozatnak. Itt is, mint sok minden másban, nagyon sokat segít a humor, a szarkazmus, így a téma nehézsége ellenére is könnyűnek tűnnek az egyébként nehéz történetek, sorsok. Illúziókeltő a könyv, hiszen megmutatja, hogy minden mennyire könnyű és egyszerű, ha változtatunk a hozzáállásunkon, ha a tények ismeretében hozunk ítéletet, és nem vakon, vagy ha egyáltalán nem ítélkezünk, csak elfogadjuk azt, hogy ami másnak jó, és nem árt vele, ahhoz igazából semmi közünk sincs.

Astrid személye, gyerekei és unokái megmutatják a mai társadalom legfontosabb kérdéseit: másság, elfogadás, kirekesztettség, család, barátság, kötelékek. A legjobb az egészben, hogy nem adnak megoldókulcsot bizonyos helyzetekhez, csak megmutatják, hogy vannak ilyen helyzetek, bárki belekerülhet, és nincs abban semmi rossz, ha félünk, aggódunk, de közben szeretünk. Az író megmutatja, hogy a családot a szeretet tartja össze, ez az egyetlen, aminek ereje van ebben a kapcsolati hálóban, hogy semmi más nem számít, és nincs jelentősége a külvilágnak. Csonka- és mozaikcsaládok sorát látjuk, amelyekben mégis jelen van az egység, az összetartás, ami túlmutat a vérvonalon.

Szórakoztató irodalmi alkotás ez a könyv, vicces élethelyzetekkel, komoly és mély beszélgetésekkel, erős felismerésekkel, a végkifejlet pedig egy mondatban megfogalmazható: légy, aki vagy, ragadd meg a pillanatot! Elcsépelten hangzik, közhely, mégis aktuális. Rengeteget mantrázzuk, ennek ellenére senki nem hisz benne, mindenkiben ott van a megfelelési kényszer, a félelem, és erre megjelenik egy ilyen könyv, amelyben a majdnem 70 éves főhős kiáll, és elmondja, hogy szerelmes egy nőbe. Kell ennél több vagányság és önfelvállalás? Ne töprengjünk azon, hogy mit szólnak a tetteinkhez, mit gondolnak rólunk, hiszen úgysem derül ki soha, hogy végül mit szóltak. Akiknek meg szólni kell, az a család, és legyen bármilyen szerteágazó, különböző látásmódú, gondolkodású, a felnőtté válást senki nem kerülheti el, mert ezt bizony nem a kor hordozza. Ez a könyv tanulsága is, hogy bár nem vagyunk már gyerekek, de soha nem késő!

Bús Ildi
Forrás: olvasoterem.com

2021.10.06