Levelek ezek, baráti, szerelmes, ellenséges levelek, nagyon erős, de torz, beteges személyiségű emberek levelezése egymás között naiv, egyszerű lelkű lányok behálózásáról, férjes, hívő asszonyok elcsábításáról, és bár a történetek összefüggnek, külön-külön is történeteket tárnak az olvasó elé. Jól kidolgozott karaktereket ismerünk meg, a végére pedig teljesen egyértelművé válik, hogy miért került feketelistára, amikor megjelent. Még akkor is, ha konkrétan egyetlen közéleti személyiség, politikus vagy művész sem ismerhető fel a könyv lapjain. A 18. század Franciaországát, gazdag elitjének életét mindannyian ismerjük Dumas és Zola műveiből, ez a könyv pedig mintha összegezné A kaméliás hölgy és a Tisztes úriház minden szereplőjének sorsát egy tragikus végkimenetelben.

Az elit szalonok miliőjében játszódó cselekmény izgalmas; levelekből kapunk képet a különböző házak lakóinak mindennapjairól, az álságos módon, mindig valamit leplezni akaró estélyek titkairól és a budoárok, hálószobák örömeiről és fájdalmairól egyaránt. A történet legalább olyan szövevényes, mint a megfogalmazás, a mű fordítására, a szöveg magyarra való átültetésére Örkény Istvánnál alkalmasabb írót elképzelni sem tudnék. Játszva lefordított szavak, amelyek mégis őrzik franciaságukat, a kapcsolati dinamikák, beteges kötődések, a szakítások és a bosszúvágy kifejezése olyan nyelvi eszközökkel, melyre senki más nem lett volna képes.

A történet az első oldaltól kezdve az utolsó sorig izgalmas, fordulatos; a mű középpontja a megrontás, ahogyan a már romlott, erkölcstelen, semmiben sem hívő ráteszi a kezét a tisztára, naivra, hogy aztán diadalként mutassa meg a felső tízezernek rombolása eredményét. Nem csoda, hogy nem volt közkedvelt ez a regény abban a korban, amikor fájdalmas események zajlottak Franciaországban: már a levegőben volt a forradalom, és az arisztokrácia hatalma több sebből is vérzett. Gyengék és cselszövők állnak egymással szemben, szende szűz nők és párbajozó férfiak, de egyetlen kapcsolatot sem a szerelem, az ártatlanság vagy a becsület mozgat. Minden, ami tiszta, bemocskolódik, legyen az egy házas asszony hírneve, egy fiatal lány ártatlansága vagy két barátnő szoros viszonya. A legerősebb érzés, amit kivált a könyv, az a bizonyos fajta csalódás, ugyanis a sok intrikával, bántással szemben nincs jó személyiség, nincs senki, aki felülírná az eseményeket vagy az érzéseket, a társadalom nemcsak elnéző, hanem erősíti a már-már pszichopata karaktereket. Márkinék és vikomte-ok lelik örömüket mások megalázásában, elcsábításában, majd a szennyes kiteregetésében, hogy aztán élvezettel tobzódjanak egyszerű lelkű emberek lelki-szellemi vívódásain, esetleg halálukon. Olyan eltorzult személyiségű emberek leveleit olvashatjuk, akikről aligha hinnénk, hogy léteztek, pedig abban a korban – és nem csak abban a korban – szép számmal akadtak, akik így űzték el unalmukat a hatalmas, hideg, rideg kastélyok falain belül.

A könyvben azért gyönyörű szerelmi vallomások is vannak: „Ne forduljon el tőlem! Ön fakasztotta e könnyeket, nézzen hát kérem a szemembe, hogy lássa, mekkora áldozatot vállaltam magáért. Szánjon legalább a boldogtalanságomért, melynek ön volt az oka, mert ez illik szelíd és tiszta lelkéhez inkább, mint a zord és igazságtalan tilalom.” Choderlos de Laclos regénye a fenti sorok ellenére nem egy romantikus levélregény, sokkal inkább a gátlástalan, mindenkin átgázoló, erős jellemű megrontók vallomása és az erőtlenek megsemmisülésének pillanatképe.

Végül még valami, ami jellemzője ennek a könyvnek: a bosszú. Folyamatosan jelen van, mozgatja a szereplőket, de hogy igazából beteljesedik-e, hogy a manipulatív gonosz elnyeri-e büntetését, és az erény felülkerekedik-e mégis a világ mocskán, az az olvasó megítéléséből derül majd ki.

Bús Ildi
Forrás: olvasoterem.com