450 éve született Caravaggio itáliai festőművész

tmoni írása

caravaggio-painter

450 évvel ezelőtt, 1571. szeptember 29-én született Michelangelo Merisi da Caravaggio vagy Michelangelo Amerighi da Caravaggio itáliai festőművész, aki Caravaggio (1571-1610) néven vonult be a művészettörténetbe, melynek egyik legrejtélyesebb és legforradalmibb alakja volt.

Pályája során lázadóként szállt szembe kora művészeti elvárásaival (késő reneszánsz), így vált a manierizmus iskolateremtő képviselőjévé, és a 17. századi naturalisztikus ábrázolás kiemelkedő alakjává, s teremtette meg a drámai realizmus új nyelvét. Rövid pályafutása során jelentős életművet hagyott hátra, utat mutatva követőinek, a caravaggistáknak.

Milánóban, szülővárosában volt tanonc, Simone Peterzanode (1535-1599) műhelyében, majd 1590 körül Rómába ment, ahol eleinte nyomorban élt, de tehetsége egyre több megrendeléshez és befolyásos pártfogóhoz juttatta (pl. Francesco Maria Del Monte bíboros). Ez utóbbira nagy szüksége is volt, hogy kimentsék a botrányos helyzetekből, melyekbe időről időre belekeveredett. Életmódja végül egy gyilkossági ügyhöz vezetett, így menekülnie kellett a felelősségre vonás elől. Nápolyban kötött ki, ahol szintén ünnepelt művészként élhetett, majd Máltára költözött, és belépett a lovagrendbe. De nem bírt a vérével, itt is verekedett, melynek eredményeképpen börtönbe került. Rosszul viselte a raboskodást, de végül sikerült megszöknie. Először Szicíliába menekült, majd visszatért Nápolyba, ahol tisztelték munkáját. Itt festette meg utolsó képeit is, a Keresztelő Szent Jánost és a Szent Orsolya mártíromságát.

Halálának körülményeiről több elmélet is született: gyilkosság áldozata lett, elfertőződött sebei miatt vagy szifiliszben halt meg, valamilyen járványban (malária, tífusz), esetleg ólommérgezésben hunyt el, összeesküvés áldozata lett. Egy 2001-ben talált halotti levél szerint magas láz végzett vele, és egy közös sírba temették a Nápolyi Királyságban, Porto Ercoléban. Egy ásatás során előkerült maradványokról azt feltételezték, hogy esetleg Caravaggio lehet. 2010-ben DNS-mintákat vettek ma is élő Merisi-leszármazottaktól, és összehasonlították a csontokkal. Megállapították, hogy nagy valószínűséggel (85%) az ő maradványait találták meg, melyeket Porto Ercole központjában kialakított emlékparkban helyeztek végső nyugalomba. 2018-ban olasz és francia kutatók megállapították, hogy a Staphylococcus aureus baktérium okozta fertőzésben halt meg.

Műveit forradalmian új stílusban alkotta meg. Lényege a fény-árnyék kontrasztja volt, a mély árnyékból kiemelkedő, drámaian megvilágított alakok (ez később a barokk festészet egyik fő ismertetőjegyévé vált), valamint elhatárolódott a bibliai témák eszményített ábrázolásától, és a vallásos jeleneteket, hősöket életszerűen vitte vászonra.

Egész életében a maga útját járta, nem követte a divatos irányzatokat. Pályája elején, mikor nem volt pénze modellekre, barátait, ill. magát festette meg (pl. Beteg Bacchus-gyermek, Gyümölcskosarat tartó fiú). Már első ismert művei is rendhagyó témaválasztásúak voltak, és újszerű módon tükrözték a valóságot. Ez persze nem tetszett a fizetőképes vásárlóközönségnek, de szerencsére voltak olyan képei is, melyeken egyéni stílusa még nem jelentkezett teljes egészében, nem tért el annyira a megszokottól (pl. Izsák feláldozása), és ezek hozták meg számára az ismertséget. Nagyon hamar szembetűnővé vált egyedi látás- és ábrázolásmódja: Bűnbánó Magdolnája egy szomorú, elkeseredett parasztlány, aki sírva üldögél a tőle idegen cifra öltözékben; a Jövendőmondóban jelent meg először a stílusjegyévé vált semleges, már-már elmosódó háttér; Gyümölcsös kosarában átlagos, sőt féregrágta gyümölcsök láthatók.

caravaggio-emmausi-vacsora

Emmausi vacsora

Francesco Maria Del Monte bíborossal (1549-1627) való megismerkedése pozitív hatással volt művészetére, kezdett kialakulni végleges stílusa, a fény-árnyék kontrasztra épülő kompozíció és ábrázolás (pl. Diadalmas Ámor, Medúza). Vallásos témájú festményei továbbra se találtak lelkes fogadtatásra, hiszen a reneszánsz korában az emberi szépséget dicsőítették a művészek, Caravaggio viszont a pillanatban megmutatkozó lelki folyamatot mutatta meg (pl. Emmausi vacsora). A bibliai témák hétköznapi környezetbe helyezésével közel hozta a kor emberéhez (pl. Szent Máté elhívatása, Szent Máté mártíromsága). Az egyház részéről rengeteg támadás érte a művészt, nemcsak a vallásos témák realisztikus ábrázolásmódjáért, hanem a modellek miatt is, akikről megmintázta alakjait, hiszen bárki felismerhette a római éjszaka ismert figuráit (csavargókat, prostituáltakat stb.). Nem csoda, hogy hivatalos elismerésben soha nem részesült, az egyházi megrendelésre készült képeit – néhány kivételtől eltekintve – sorra visszautasították, és botrányosnak minősítették provokatív ábrázolásmódja miatt. De pártfogója teljes művészi szabadságot biztosított számára, így sorra születtek remekművei vallási és világi témákban egyaránt, melyek megdöbbentették, felkavarták vagy felvillanyozták az embereket.

caravaggio-szent-mate-elhivatasa

Szent Máté elhívatása

A modern festészet atyjának is tartott manierista festőóriás rövid élete során híres, sőt hírhedt volt, valóságos botrányhős. Életműve mindössze 80 festményt ölel fel, hatása mégis meghatározó volt, hiszen sokan vitték tovább egyes egyedi stílusjegyeit. A chiaroscuro (a fény és árnyék drámai alkalmazása) és a drámai, szinte színpadi megvilágítások mestere volt. Olyan fényhatásokat használt, melyek modern filmrendezőket is megihlettek. Jan Vermeer van Delft (1632-1675) és Rembrandt (1606-1669) művészete nem létezne nélküle, Eugène Delacroix (1798-1863) és Édouard Manet (1832-1883) festészete pedig nem lenne ugyanaz.

tmoni

Forrás: Wikipédia, múlt-kor, Fidelio, Index, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Kaposvári Campus Könyvtár, HVG, The National Gallery

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

A YouTube-ra feltöltött videó beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videó ezen a linken található a feltöltő megnevezésével.

2021.09.29