175

Szívárnyék

Gondolatok egy Pilinszky-élmény kapcsán – SzaSzi írása

szivarnyek00

Félve közelítek Pilinszkyhez. Mindig. Más a befogadás módja, „nem (közép)iskolás fokon…” adja meg magát. Mégis úgy érzem, minden élménnyel egy kicsit közelebb jutok a lényegéhez. Keresem hát tovább…

A Pilinszky-költészet befogadása olyan, mint sötét, meleg nyári éjszakán lemerülni egy tó vagy folyó fekete vizébe – egy Éjféli fürdés. Egy örök élmény, de kell az elszántság a megmártózáshoz a vak feketeségben, hogy aztán jöjjenek az érzések. Mert jönnek! Megmozdulnak az érzékszervek: a koromsötétben a füleddel látsz, a bőröddel megfejtésre váró rezdüléseket érzel, az orrodban bizsereg valami titkos, de jól körvonalazható izgalom, és a szádban különös íze van ennek az egész sötétben tapogatózós felfedezősdinek. A zsigereidig hat, akár térdig gázolsz, akár nyakig merülsz, „mint isten ölén vagy egy záp tojásban”„ég is, víz is egy velem”

Hagyni kell hatni! Vannak sorok, amik elvesznek, de amik bekúsznak a szívünkhöz, azokat dédelgetni, ízlelgetni kell, s egy napon értéssé alakulnak. „Nincs többé szó, nincsenek lények, aggasztanak a szavak és a lények. Lények nélkül és szavak nélkül tisztább a félelem.” Mozaikérzeteket hordok magammal, s úgy érzem, mindig közelebb jutok egy kicsit az egészhez, a teljességhez.

Segít ebben, ha az ember olyan hiteles, értő művészekkel találkozik, mint Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs. Mindketten kötődnek Pilinszkyhez, a maguk módján közelítenek, szubjektíven és szuggesztíven adják át hangban, dalban, gitáron és brácsán azt a nehezen kontúrozható életművet, amelynek hátborzongató a tisztánlátása, tűpontos a megfogalmazása, s amitől a „szívünk megremeg”. A Szívárnyék című előadásban (szerkesztő-rendező Seres Tamás) finom szálakon kapcsolódik össze a színész, a zenész és a költő, s ez a közös nevező lírai mélységekbe ragadja a jelenlévőket. A befogadás katartikus, a megértés igazi szellemi izgalom. A sorokat nem lehet prózára fordítani. Szürrealista módon sorjázó mellérendelő szerkezetek, szokatlan képzettársítások, paradoxonok, a köznapitól eltérő dolgok összemosása. A mondanivaló tematikus szövete szorosan szőtt, egyetemes értelmű, talán mert egyszerre érkezik meg a költő életébe a szerelem, a második világháború, az istenkeresés, s verseiben ezek összefonódva jelennek meg. Az ember helyének kijelölése mindig a Teremtőhöz való viszonyítási pont. A világirodalomból hasonló lelki alkat talán Dosztojevszkij lehetne (milyen érdekes, épp száz év különbséggel születtek, még a hónap is egyezik). 

2021. szeptember 13-án a Brenner János Hittudományi Főiskola dísztermében Szívárnyék című előadásukkal a két művész nem kevesebbre vállalkozott, mint „két hangon” megszólaltatni Pilinszky költészetének polifóniáját, a költő születésének századik, halálának negyvenedik évfordulója alkalmából. A Szent László Látogatóközpont szervezésében megvalósuló esten több dal már ismerős volt Szabó Balázs Bandájától Az ember itt (Átjárók dupla) albumáról: Anyám, Ne félj, Locskos utcák, Őszi vázlat és még mások. A dalokat történetek, az előadók személyes élményei fűzik össze, s a végén egy igen hatásos befejezés, egy hangfelvétel, ahogy a nagy beteg Törőcsik Mari az Apokrifet mondja. Mélység és magasság! A legnagyszerűbb a „közös nevező”, amelyen ott és akkor mindannyian rezgünk. Megint közelebb jutottam!

Csak állok az éjben
A végtelen éjben
...
Merits vágy merits
Lelkem a távoli fényből.
És ömleni kezd rám
A ragyogó csillám
Fény önti el a testem
az orcám.

(Pilinszky János: Csak állok az éjben - részlet)

SzaSzi
Fotók: Győri Egyházmegye / Németh Péter

2021.09.23