A 19. század elejéig a Balaton egy hatalmas, kihasználatlan terület volt. Ki gondolná manapság, hogy több terv is született a lecsapolására? Az 1760-as években például a Habsburgok dolgoztattak ki ilyen irányú elképzeléseket, amit a háborús idők okozta gabonakonjunktúrával magyaráztak. Milyen szerencse, hogy a reformkor haladó szellemű fiai értékként kezdtek tekinteni a lustán terpeszkedő víztömegre! Ma már elképzelhetetlen, hogy voltak idők, amikor a Balatonban nem mártóztak emberek. Az egyetlen fürdőhely Balatonfüreden volt, de nem a tó, hanem a savanyú víz vonzotta a gyógyulni vágyókat, amit ivó- és fürdőkúra formájában is az egészségük szolgálatába állítottak. E század elején viszont megjelent az a tehetős városi hivatalnokréteg, amely kereste a munkaidőn túl a kikapcsolódási, pihenési lehetőségeket, így Füred szép lassan üdülőhellyé is vált. A megközelítése viszont meglehetősen körülményes volt. Az ide igyekvőkre hosszú, poros utazás várt hintón, postakocsin vagy szekéren, hiszen vasút sem létezett még.

Bár a balatoni gőzhajózás ötletét Széchenyi István nevéhez kötjük, valójában Hertelendy Károly Zala vármegyei alispántól származott, aki 1837-ben felvetette azt a füredi fürdő panaszkönyvében. 1839-ben John Paget (angol származású magyar földbirtokos) hazai tapasztalatairól írt könyvében említi, hogy a Balaton hatalmas víztükre egy kihasználatlan lehetőség. Ezt a gondolatot erősítette fel Kossuth Lajos, aki 1842 júliusában írt, a Pesti Hírlapban megjelentetett fürdőlevelében erre irányította a közvélemény figyelmét. Amikor 1844-ben egy osztrák vállalkozó monopóliumot akart szerezni a balatoni gőzhajózásra, Hertelendy felkereste Széchenyit, aki felkarolta és szponzorálta az ügyet. Persze nem ment minden olyan egyszerűen, nemcsak hajót kellett építeni, hanem kikötőket is!

Széchenyi 1846. április 2-án megjelent Balatoni gőzhajózás című röpirata hangsúlyozta a gőzhajózás jelentőségét, kapcsolatát az idegenforgalommal, vízszabályozással, halászattal, iparosodással, munkahelyek teremtésével, és említést tett a Balaton-Duna csatornáról is. Néhány nappal később, április 5-én pedig elnökletével megalakult a Balaton Gőzhajózási Társaság, 60 ezer forintos alaptőkével. Széchenyi óriási szervezőmunkájának köszönhetően – árajánlatokat kért, a kikötők ügyében tárgyalt a vármegyékkel, és aláírásokat gyűjtött a társaság részvényeire – igen hamar sor kerülhetett a korszakos jelentőségű eseményre. A Balaton habjait szelő első gőzhajó Kisfaludy Károlyról kapta a nevét, és éppen Széchenyi ötvenötödik születésnapján, 1846. szeptember 21-én bocsátották vízre a mai belső móló mellett, a parti sétány végénél. Az eseményen olyan híres korabeli vízmérnökök, hajóépítők és reformerek vettek részt, mint Tasner Antal, Adam Clark, John Masjon (a hajógyár akkori igazgatója), Hertelendy Károly vagy Beszédes József, és természetesen Széchenyi István. „Ez érdekes ünnepélyt a Balaton partján mozsárdurrogások hirdették... a vidék minden részéből összesereglett nagyszámú közönség a karzaton helyet foglalt hajóhoz tolakodott: s miután ez fölszenteltetett, a jelenvoltak áldásától kísérve ereszkedett le a magyar tenger tükrére” – jelent meg a Pesti Divatlap október 3-i számában. Első útját Balatonfüredről Kenesére egy óra alatt tette meg, októbertől pedig újabb próbautakon teljes készültségi szintre emelték a kazán és a hajó teljesítményét. A rendszeres hajójárat 1847. március 29-én kezdődött, ez a balatoni hajóközlekedés születésnapja.

A Kisfaludy egy rendkívül elegáns és drága hajó volt ebédlőteremmel és könyvtárral. A hajótest az Óbudai Hajógyárban készült, 40 LE-s gőzgépét az Angliában található Penn hajógyárból hozatták, egyes alkatrészei tengeren érkeztek Füredre, ahol az összeszerelést végezték. Kevesen tudják, hogy teherszállításra is használták, úgy, hogy két uszályt (Füred és Keszthely) vontatott maga után. Békeidőben fürdővendégeket szállított, de amikor úgy hozta a sors, 1848-49-ben katonákat (1849 augusztusában Noszlopy Gáspár katonáit a déli partról Balatonfüredre), népfelkelőket, sőt ide (mint semleges terület) tervezte tárgyalását Jellasiccsal István nádor (végül a horvát bánt tiszttársai nem engedték fel a fedélzetre), de Ferenc József is hajókázott rajta, amikor a szabadságharc leverését követően 1852-ben ellátogatott Magyarországra. Negyven esztendőn keresztül egyedül szelte a hullámokat, kalandos „élete” külön történet lehetne. A lapátkerekes gőzös favázas testét 1869-ben vasra cserélték. 1887-ben végleg kivonták a forgalomból, de a balatoni gőzhajók száma ezt követően megszaporodott.

Jókai, Garay és Eötvös Károly is írt róla, rengeteg Balaton-ábrázolás szereplője, mégis keveset tudunk róla, műszaki adatait egyetlen forrásból ismerjük. Egy vállalkozásnak köszönhetően 2014-ben elkészült a másolata, amely csak nyomokban tartalmazza az eredetit, de jelenleg is ez a Balaton egyetlen lapátkerekes hajója, amely múzeumként és sétahajóként szeli a habokat, megidézve a tavi gőzhajózás hőskorát. „A Balaton első gőzhajójának, a Kisfaludynak a vízre bocsátása igen jelentős mérföldkő volt a magyar hajózás történetében. Megjelenése szimbolikus jelentőségű, nemzeti függetlenségünk kivívásának küszöbén a haladó erők összefogását, az önálló gazdasági élet kicsírázását jelentette (…) A Kisfaludy jelentette az újat, a haladást, jelentette a győzelmet a maradiság felett” – olvasható a hajómúzeumban.

Azon a nevezetes napon új időszámítás kezdődött a Balaton történetében...

SzaSzi

Fotógaléria: A Kisfaludy gőzhajó napjainkban

9 kép

 

Források: kisfaludygozos.hu, hajozas.hu, mta.hu/mta_hirei, mediaklikk.hu, wikipedia, 

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből és a Kisfaludy Lapátkerekes Gőzhajó Facebook-oldaláról származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép, 2. kép, 3. kép, 4. kép, 5. kép, 6. kép, 7. kép, 8. kép, 9. kép, 10. kép, 11. kép.