379

Hozzáadott érték

Bors Györgyi és Gasztonyi Kálmán kiállítása a VOKE Művelődési Házban

hozzaadott-ertek-kiallitas

2021. szeptember 10-én nagy érdeklődés mellett nyílt meg a VOKE Arany János Művelődési Ház galériájában (Győr, Révai u. 5-10.) Bors Györgyi és Gasztonyi Kálmán festőművészek tárlata Hozzáadott érték címmel.

Bella Dániel zongoraművész zenéjével hangolódott rá a közönség az eseményre. Fülöp Péter fotográfus-költő, a művelődési ház igazgatója és Molnár Géza, a rendezvény védnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Vizsy Ferenc író, újságíró nyitotta meg a kiállítást.

Gasztonyi Kálmán 1964-ben született Budapesten. Festészeti tanulmányait 15 évesen kezdte, első mestere Nagy János (Szőnyi-tanítvány) festőművész volt, majd Wessely Tibor tanítványaként eljutott a klasszikus mesterek festés-technikájának ismeretéig. Festészetét a romantikus mesterek ecset- és színkezelése, az aranymetszés szabályain alapuló térkomponálás jellemzi. 1992 óta kiállítóművész. Már korai munkái is megjelentek a nemzetközi műtárgy-kereskedelemben. Száznál több műve került németországi magángyűjtők és közgyűjtemények tulajdonába. Olajfestményeit München legnagyobb aukciósháza árverezte, két festménye a müncheni Dresdner Bank auláját díszíti. A budapesti La Fabbrica étterem nagytermét egy 25 m2-es seccoja ékesíti. Tizenkét éve tanítja az olajfestészet technikáit, évente több festőtábort vezet. Oktatási elveinek alapja, hogy megfelelő technikai tudás nélkül nehezen juthatunk el az önkifejezésig.

Bors Györgyi a Balaton közelében, Tapolcán született 1977-ben. Édesanyja tragikus korai halálát követően állami gondozásban nevelkedett 18 éves koráig. Ezekben az években kezdett a művészet felé fordulni. Grafikai tanulmányokat folytatott több évig Budapesten Benedek György festő- és szobrászművésznél, majd később Nagy Árpád Pikánál és Sebestyén Zoltánnál. 2017-től mestere Gasztonyi Kálmán, akitől elsajátította az olajfestés különböző technikáit. Festészetében az esztétikai érték mellett a tartalmi mondanivalóra is nagy hangsúlyt fektet. Olyan tapasztalásokat, érzéseket, gondolatokat igyekszik a festészet eszközeivel egyetemes szintre emelni, melyeket szinte mindnyájan ismerünk vagy megéltünk már valamilyen formában. Képeiben nem direkt módon fejezi ki magát, hanem az absztrakt festészet eszközeit felhasználva alkot. Munkái sikerrel szerepelnek hazai és nemzetközi pályázatokon, kiállításokon.

Gasztonyi Kálmán így ír róla: „Bors Györgyi művészete hordoz mindent, amiért alkotni érdemes. Örömforrás önmagának, örömforrás a nézőknek, hiszen mondandójukkal felismeréseket és vigaszt nyújthatnak. Györgyi egy erős, individualista művész, aki nem a divat elvárásainak szeretne megfelelni. Egyéni képi világából szinte süt az emberi természet összetettsége, a jó és a rossz örökös léte. Festészetének nagyon fontos ismérve a szakmaiság, az olajfesték bravúros használata, a színtan, az ábrázoló geometria ismerete és a lényéből fakadó precizitás. Lelkéből feltartóztathatatlanul törnek fel a képek, melyet kezei mesterművekké formálnak.

A továbbiakban a vendégek átadták magukat a kiállított képekben való gyönyörködésnek, fotózkodtak, üdítőket, süteményeket fogyasztottak. Reményeim szerint fotóim híven tükrözik az esemény vidám hangulatát.

A kiállítás szeptember 23-ig tekinthető meg, naponta 10 és 17 óra között.

Molnár György
a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2021.09.15