4. Budapesti Klasszikus Film Maraton a magyar film felejthetetlen alkotóival

2021. szeptember 21-26.

film-maraton01

A Nemzeti Filmintézet negyedik alkalommal rendezi meg Budapest legnagyobb nemzetközi filmfesztiválját. Hat nap alatt, több fővárosi helyszínen, öt tematikus blokkban, hetvennél is több frissen restaurált klasszikus filmet láthat a közönség, a Szent István Bazilika előtti tér pedig újra ingyenes szabadtéri mozivá alakul négy estére.

Az idén 120 éves magyar filmet a Nemzeti Filmintézet több nagyszabású eseménnyel ünnepli: nyáron Magyar Mozgókép Fesztivált rendeztek, a Ludwig Múzeumban megnyílt a magyar filmtörténet nagyszabású áttekintésére törekvő Nagylátószög című kiállítás, amely november közepéig látható, most pedig a 4. Budapesti Klasszikus Film Maratonra készülődnek. Szeptember 21-én este a nyitógála is a jubileum jegyében zajlik majd az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Levetítik az első Magyarországon készített filmfelvételeket (az 1896-os Lumière-filmekből összeállított válogatásban), az első magyar film (A táncz) születéséről készített animációs dokumentumfilmet, és Korda Sándor 1918-ban készült kultikus némafilmjének, Az aranyembernek a digitálisan restaurált (2K) változatát. Ez utóbbi Farkas Bence zeneművével (a 2020-as Müpa Zeneműpályázat díjazottja) a Győri Filharmonikus Zenekar előadásában készült. (A felvétel a Müpa, valamint a Bartók Tavasz együttműködésével valósult meg.)

A Klasszikus Film Maraton nem csak a magyar film értékeit, hanem az európai filmarchívumok kincseit is igyekszik bemutatni a magyar közönségnek. Idén öt blokkban – Hommage, Fókuszban, Magyarok Hollywoodban, Magyar szem, Nyitott archívumok – láthatja a nagyközönség a frissen restaurált klasszikusokat és filmritkaságokat.

A Maraton Hommage blokkja minden évben a nemrég elhunyt alkotók előtt tiszteleg. Idén Törőcsik Marira, Jankovics Marcellra, Tóth János kinematográfusra és Bertrand Tavernier francia filmrendezőre emlékeznek. 
Törőcsik Mari, a legendás színésznő szinte megszámlálhatatlan filmben szerepelt, a játéka, a személyisége mindenkinek emlékezetes marad. Ő az egyetlen magyar színésznő, aki elnyerte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb női alakításért járó Arany Pálma díját. A Maratonon megcsodálhatjuk filmbeli kamaszlányként (Kölyök), szeretetéhes cselédlányként (Édes Anna), dívaként (Déryné, hol van?) és tragikus antik hősnőként (Szerelmem, Elektra) is.

Jankovics Marcell világszerte elismert rendező, a magyar animáció egyik legjelentősebb művésze volt. Varázslatos animációs filmjei minden generációnak örömet okozó, meghatározó alkotások, amelyeket szabadtéren és az Urániában, restaurált képpel és hanggal élvezheti a közönség. A cannes-i Arany Pálma-díjas és Oscar-díjra jelölt rendező Ének a csodaszarvasról és János vitéz című alkotásait vetítik majd.

A Maraton idei programjának Fókuszban elnevezésű blokkjában három kerek alkotói évfordulót ünneplünk, Jancsó Miklós (100), Huszárik Zoltán (90) és Mészáros Márta (90), illetve két animációs alkotó, Reisenbüchler Sándor és Halász János (John Halas), valamint az avantgárd Moholy-Nagy László áll. Mindannyian markáns hangú, erős egyéni látásmóddal rendelkező művészek, filmjeik az egyetemes filmtörténet klasszikusai. A Jancsó Miklós 100 válogatás a rendező különböző korszakainak emblematikus filmjeit mutatja be mind a négy helyszínén.

A nagy hagyományú magyar operatőri „iskola” alkotói az elmúlt 120 évben külföldön is letették a névjegyüket. Rájuk koncentrál a Maraton Magyar szem című, hagyományteremtő válogatása. A szekció nézői ezúttal Zsigmond Vilmos, Hildebrand István, Koltai Lajos és Rudolph Maté szemével láthatják a világot.

A Magyarok Hollywoodban válogatás Hollywood gazdag magyar örökségéből szemezget: levetítik a Trauner Sándor díszlettervező Oscar-díjjal jutalmazott közreműködésével készült Legénylakást, a László Miklós műve alapján készült Saroküzletet, a Lengyel Menyhért darabjából forgatott Lenni vagy nem lennit, Joe Pasternak Örök Éva c. vígjátékát, a Lugosi Béla által megformált Drakulát és természetesen Kertész Mihály első számú klasszikusát is, a Casablancát.

A Nyitott archívumok programja izgalmas betekintés a filmgyűjtemények munkájába. A program az európai filmarchívumok restaurált, ritkán látható, fontos alkotásait mutatja be. Vágtathatunk az 1920-as évek motorosaival az Alpokban (Motorral a felhők felett), tanulhatunk Orson Wellestől a hamisításról (H, mint hamisítás), leeshet az állunk George Pal reklámanimációitól, és gyönyörködhetünk a zenével kísért némafilmekben.

A Budapesti Klasszikus Film Maraton vetítéseihez nemzetközi szakmai programok, könyvbemutatók, előadások, közönségtalálkozók, kiállítások, zenei és gyermekprogramok is kapcsolódnak. Helyszínek az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Toldi mozi, a Budapesti Francia Intézet és a Müpában a Ludwig Múzeum.

És újra miénk a tér, a Szent István tér! A Bazilika előtt a nézők óriásvásznon láthatják Jancsó Miklós Szegénylegények c. teljes körűen restaurált remekművét, Jankovics Marcell grandiózus János vitézét, egy ritkán látható közönségkedvencet Az óceánjáró zongorista legendáját, de részünk lehet Harmadik típusú találkozásokban is.

A magyar film születésének 120. évfordulójára a Magyar Nemzeti Bank által kiadott ünnepi emlékérmek A táncz és a Körhinta című filmeket idézik.

Nemzeti Filmintézet

 

2021.09.10