125

Elmélyedni a hangzások sokféleségében

Björk: Biophilia – zenekritika

bjork-biophilia

Két előadó létezik jelenleg (a cikk 2011-ben íródott – a szerk.), akik bármit megtehetnek, garantáltan sokan fenékre zuhannak tőle: a Radiohead és Björk. Érdekes, hogy mindkét jelenséget nagyjából ugyanaz a korszak termelte ki, de az életút további része is rímel egymásra: Thom Yorke-ékhoz hasonlóan Björk is érdekes hangzású, de nagyon könnyedén befogadható lemezek után kezdett el popzenei szférában nehezebben értékelhető zenét készíteni, mindezt a lehető legnagyobb szakmai és rajongói elismerés mellett.

A gond csak az, hogy Björk többször is visszaélt a belé vetett bizalommal, ami miatt a 2001-es Vespertine és a 2004-es Medúlla is sokkal inkább a felvételek módszerei miatt érdekes, mint konkrétan a lemezanyag miatt. Márpedig ez itt akkor is könnyűzene elvileg, ha Björk csak operaházakban hajlandó fellépni vele, és mint olyan, a dalok köré épül. A 2007-es Voltán valamit ő is érezhetett ebből, de most itt a Biophilia, amelynek az előzményei a lehető legrosszabbak voltak.

Björk elmondása szerint a részletek helyett a teljes egészt figyeli és mutatja be, ennek kifejezésére különleges ütemeket használ, ráadásul minden dalhoz külön Ipad/Iphone alkalmazást is készített, mellesleg a lemez komoly részét Ipaden is írta, de ami a legijesztőbb: még egyedi hangszereket is készíttetett. Na pont az ilyenekből szoktak kisülni azok a zenék, amiknél sokkal érdekesebb belegondolni, hogy ezeket a hangokat végül is egy ujjmozdulattal hozta létre, mint figyelni a dalra.

A Biophilia persze furcsán szól, de ezt Björktől megszokhattuk a tabletek elterjedése előtt is, és valójában az egyedi hangszerek sem hoztak forradalmat, akármennyire is felhasználták hozzájuk Tesla örökségét is. Ha innen nézzük, a Biophilia-projekt el is bukott, de az az igazság, hogy ez egy jó lemez. Minden negatív előrejelzés ellenére Björk összehozott egy nagyon biztonságos és meglepően természetes hangzású albumot. Vannak jó refrének (Cosmogony, Crystalline), meghatóan egyszerű szerelmes dalok (Virus) és kellőképp felzaklató pillanatok (Thunderbolt).

A Biophilia ráadásul bemutatja, mitől is tart ott Björk, ahol: a zenei anyag minden kidolgozottsága mellett nagyon minimalista, jól hallhatóan sokkal inkább a természet ritmusára épít, mint a dobgépekre. Ez az énekesnő nélkül tényleg semmit nem érne, sőt, más énekes sem valószínű, hogy egyetlen emberi hanggal monumentális művet tudna varázsolni belőle. A megalomán izlandi megoldja, hol drámai hatással, hol visszafogott suttogással, hol azzal az ártatlan kislány attitűddel, amit utoljára a Sugarcubes frontembereként hallhattunk tőle több mint 20 éve.

Egy Björk-lemez megjelenése esemény, mivel ekkora formátumú sztárunk már nagyon kevés van. A Biophilia nem Björk legjobb lemeze, azokat a ’90-es évek közepén már összehozta, viszont egyértelmű, hogy ez a leghallgatóbarátabb anyag, amit a 2000-es években hallhattunk tőle. Koncerten kérdéses a sokszor a csenddel is zenét teremtő album működőképessége, de elégedjünk meg azzal, hogy a Biophiliát így a télies ősszel nyugodt szívvel elővehetjük bármikor, szórakozhatunk a hozzá gyártott alkalmazásokkal, elmélyedhetünk a hangzások sokféleségében, utánanézhetünk a hangszereknek, vagy akár egyszerűen régi módi emberként feltehetjük a lemezt, és élvezhetjük a dalokat is.

A kritika 2011-ben íródott.


Forrás: langolo.hu

2021.08.13