99

Kilúgozva

Szörnyella – filmkritika

szornyella-film

A Szörnyella névadó főszereplőjének küldetése, hogy afféle női Jokerként káoszt és anarchiát hozzon a világba, de meghasadt személyisége mögött olyan családi tragédia húzódik, amelyért lehetetlen őt utálni. Az Én, Tonya rendezőjének legújabb filmjében ütős zenék, CGI dalmaták, egy cuki Emma Stone és egy kevésbé cuki Emma Thompson várnak minket. A Disney 19-re húzott lapot, majd az eredményt meg sem várva, az osztó arcába röhögve egy nagy bőrönd pénzzel távozott. Újfent.

A filmek világában rengeteg gonosz létezik, akik tök jól elvannak eredettörténet nélkül is. Ők vagy már gonoszan jelennek meg a mozivásznon, vagy történik velük valami, ami miatt azzá válnak, de ezt a történést a teljes cselekményhez mérten az alkotók megfelelő súllyal kezelik. Persze vannak olyan gonoszok, akik annyira komplexek, vagy annyira félre lettek értve és magyarázva az idők során, hogy ezt mindenképpen érdemes helyre tenni, de az eredettörténetek többsége azért születik meg, mert az alapsztoriról már nincs mit elmondani, az le van zárva és kész. És mert kell a pénz lóvéra.

szornyella-film

A hatalmasra nőtt egér – aki lassan mindenkit bekebelez és a maga képére formál – étvágya csillapíthatatlan, újra és újra elővesz régi sztorikat, amiket aztán modernizál, kibont, kifejt, átértelmez, és mostanra eljutottunk oda, hogy nem a stúdió mondanivalója idomul a közízléshez, hanem le sem tagadva próbálja maga befolyásolni és alakítani azt. A karakterek sokfélesége, a rejtett és kevésbé rejtett utalások, az odavetett félmondatok – talán – az elfogadást hivatottak elősegíteni, ami még őszintén is hatna, ha az egész mögött nem a pénzcsinálás állna. Ami miatt egy kicsit szomorú vagyok, hogy mindez vérprofi szakemberek átgondolt műve (valószínűleg évtizedekre előre meghatározva a mérföldköveket).

Dodie Smith 1956-ban írta meg könyvét, melyet Walt Disney 1957-ben elolvasott, és a történetet némileg átgyúrva, 1961-ben készített belőle rajzfilmet (a forgatókönyvet Bill Peet írta). Ezt és az 1996-os élőszereplős változatot valamennyire szerettem, még egy dalmatánk is lett majdnem. A 2000-es folytatást ugyanakkor a hátam közepére nem kívántam, és bár a foltos cuccok ma is jól fogynak, éppen itt volt az ideje, hogy előálljanak valami újjal, valami frissel, ami mi más is lehetne, mint Szörnyella eredettörténete.

szornyella-film

A kis Estella felemás hajjal születik, ami már önmagában elegendő ok az aggodalomra, de hozzá még felemás személyiséggel is. Anyja tragikus haláláért magát okolva, árva kislányként London utcáin zsebtolvajlásból él, a szakma fogásait Jaspertől és Horace-tól lesi el. Telnek, múlnak az évek, a kis Estella felcseperedik, és különcségét, valamint kreativitását a divatiparban kívánja kamatoztatni. Hosszú út vezet a WC-pucolástól a ruhatervezésig, de Estella némi szerencsével és könyököléssel eléri a célját. A legnagyobb, a Bárónő mellett dolgozhat, ám változnak a körülmények, melynek hatására Szörnyella énje előtör belőle, hogy saját kollekciójával sokkolja a nagyvilágot, és elégtételt vegyen munkaadóján.

A Szörnyella akcióval, humorral, zenéjével és képi világával támadja az érzékszerveinket, és amit látunk, az tulajdonképpen nem más, mint Az ördög Pradát visel, amit – ki tudja, miért – Charles Dickens álmodott meg, majd a Disney átültette a hatvanas és hetvenes évekbe, és az egészet megszórta a saját – immáron jól ismert – varázsporával. Családi mozinak nem merném nevezni, bár ismerek olyan családokat, akiknek bátran ajánlanám, felnőtt filmnek viszont megvesz kilóra. Eredettörténetként kevésbé funkcionál, mert egyáltalán nem nyújt segítséget ahhoz, hogy Szörnyellát jobban megismerjük és megértsük, sőt. Egy olyan karaktert látunk ugyanis, aki simán lehetne a PETA reklámarca, ez azért elég rendesen össze tudja zavarni a kedves nézőt. Emma Stone az, aki miatt mégis tudtam szeretni, mert bár a szinkronhangja nem az volt, amit megszoktam, generációjának egyik legtehetségesebb színésznőjeként tökéletesen hozta a karaktert… meg amúgy is.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu

2021.08.01