70

Lajtos Árpád: Birodalmak árnyékában

Csiszár Antal könyvismertetője

lajtos-arpad-birodalmak-arnyekaban

Lajtos Árpád háborús visszaemlékezéseit a magyar katonai elhárítás felhívására írta meg (kötelezték). A második világháborúban szolgált vezérkari tiszt volt, többek között a Don-kanyarban. Hadifogság, börtönévek jutottak neki osztályrészül, egzisztenciájának végleges elvesztésével párosulva.

Könyve tanulságos, mert árnyalt képet nyújt a magyar hadsereg viszonyairól, a német-magyar kapcsolat alakulásáról a második világháború idején. Írása alapján fogalmat alkothatunk a magyar honvédek hősi helytállásáról, a német hadvezetés hibáiról, a „szövetségesek” közötti, távolról sem egyenrangú kapcsolatokról. Hatalmas hátrányunk volt a hadszerrel, élelemmel és egyéb, a hadviseléshez nélkülözhetetlen anyagokkal való ellátottság terén. Meg kellett küzdeni a német utasítások végrehajthatatlanságával, szembe kellett nézni azzal, hogy visszavonuláskor a magyarok jobban ki voltak téve a pusztulásnak, alig vették figyelembe a szállító járművek iránti igényeinket.

Megtudhatjuk, milyen taktikai lépéseket kellett tennie Lajtos Árpádnak, hogy – ha kerülő úton is, de – érvényt szerezhessen szándékainak. Minden lépése arra irányult, hogy a magyar katonák érdekeit a lehető legjobban képviselje, egyben ne rúgja fel a szövetséges iránti lojalitás követelményét. Visszaemlékezésében kitér egyes, vele kapcsolatba kerülő német elöljárók jellemzésére: itt pozitív, illetve ellentétes példákkal is találkozunk. A tisztikar véleménye Hitler felől távolról sem volt egyértelműen elismerő, sőt! A háború számunkra kedvezőtlen megváltozásával a negatív vélemény pedig mindjobban felerősödött.

A szerző megvizsgálja, hogy a németek magyarországi megszállása hogyan hatott katonáink harci szellemére: mivel ebben az időben már saját határaink védelmére kellett berendezkednünk, ez pozitív hozadékkal járt. A háborús tapasztalatokon felülemelkedve általános elveket fogalmaz meg a háborúra, a szövetséges viszonyokra, arra, milyen eltérő lehetőségek adódnak a nagyhatalmak és a kis országok számára, akik vagy semlegesek lesznek (ha megtehetik), vagy belekényszerülnek valamely háborús szövetségi rendszerbe, illetve a legrosszabb esetben számolniuk kell az ellenséges megszállással.

Említést tesz a koalíciók osztályozásáról is, céljaiktól függően, a második világháború két ellenséges társulásának célkitűzéseit külön górcső alá veszi. Kitér értékrendszerére, a szövetséges államok potenciáljára, betekintést enged a koalíciós partnerek egyező vagy eltérő motivációira, lehetőségeire. A tengelyhatalmak összetartó ereje végig gyengébb volt az antifasiszta koalícióénál. Németország döntő túlsúlya nehezedett rájuk, Olaszország csak játszani próbálta a nagyhatalmat a közép-európai szövetségesek között (Trianon nyertesei és a szétdarabolt Magyarország között feszítő ellentétek voltak), melyet Németország saját érdekében messzemenően kihasznált.

A háború kezdetét a befejező stádiumával egybevetve a magyar összekötő tisztek helyzete fokozottan alárendelt lett. A német-szövetséges hadseregek között utóbbiak különösen csúsztak az alárendeltek pozíciójába, ahogyan érdekeik egyre távolodtak a németekéitől. A magyarok kényszerű háborúban tartását végül már katonai puccsal tudták biztosítani, s így szenvedéseink idejét a végsőkig nyújtani.

Csiszár Antal

2021.07.21