235

A courtrai-i (aranysarkantyús) csata

Ezen a napon történt: 1302. július 11. ‒ Horváth Gábor írása

courtrai-i-csata

Sosem fogják megszelídíteni őt, a büszke flamand oroszlánt, / Akkor sem, ha üvöltéssel és bilinccsel fenyegetik szabadságát. / Soha nem fogják megszelídíteni, amíg csak egy flamand is él, / Amíg csak az oroszlán karmolni képes és megvannak a fogai.

A fenti dalocska szövege nem a Lannisterek egyik indulója A trónok harcából, bár kétségtelenül emlékeztet a Castamere-i eső egyik sorára ‒ „a lion still have claws”, azaz „az oroszlánnak még vannak karmai”. Ténylegesen ez a flamandok himnusza, A flamand oroszlán (De Vlaamse Leeuw). A dal egy csatának állít emléket, amelyet a flandriai városok szövetsége vívott 1302. július 11-én a francia király haderejével Courtrai (Ma: Kortrijk, Belgium) városa mellett. Érdekesség, de van még egy hasonlóság a már említett George R. R. Martin művel Kotrijk esetében: a városnál a Lys/Leie folyón itt ível át a „Testvérek”-nek (Broel) nevezett két toronnyal védett híd, amely kísértetiesen emlékezett a könyvbeli „Ikrek”-re.

A középkori csatamezők urai a lovagok voltak. Egyszerre a kultúra letéteményesei és kegyetlen harcosok, akik a vérfürdő másnapján már minnesängerként vagy trubadúrként daloltak madarakról hölgyikéknek. A lovag az irodalom kulcsfigurája évszázadokon át a grúz Sota Rusztaveli A párdusbőrös lovagjától a spanyol Miguel de Cervantes Don Quijote-jéig. A lovag harcolt, verselt, énekelt, szerelmes volt; ő a férfi, aki lovagias a nőkkel, védi az ártatlanokat, és életét adja Krisztusért, ha kell. Persze lovagiasságuk rendszerint csak lovagokkal szemben állt fenn a valóságban… De a lovag elsősorban mégiscsak harcos volt, és kevés félelmetesebb látvány lehetett a középkori csatatéren, mint az ember felé vágtató, tetőtől talpig vasba öltözött, címerekkel, tollforgókkal díszített nehézlovasság fala, amely bármit képes volt elsöpörni az útjából. Pontosabban: szinte bármit.

A courtrai-i csata a középkor egyik legjobban ismert ütközete, köszönhetően annak, hogy viszonylag sok forrás maradt fenn róla, ugyanakkor ezek meglehetősen ellentmondásosak. Másrészt sok hadtörténész e csatával kezdi lezárni a lovagkort. 1297-ben a flandriai kereskedővárosok William of Jülich és Guy of Dampierre grófok vezetésével fellázadtak hűbéruruk, a francia király ellen. A francia-flamand viszály erősen gazdasági természetű volt. IV. (Szép) Fülöp trónra jutása után igyekezett erősebb kontrollt gyakorolni Flandria városai felett, mivel hatalmának megerősítéséhez pénzre volt szüksége. Flandria pedig gazdag volt. Gent, Ypres, Lille, Brugge és a többi város igen komoly volumenű kereskedelmet folytatott ugyanis Anglia és a Baltikum irányába is. A francia király tetézte a problémát, amikor a helyiek által respektált és a francia koronához évtizedek óta hűséges flandriai Guy of Dampierre helyett személyes megbízottakkal kezdte el irányítani a térséget. Így aztán Namur grófja az elégedetlenkedők mellé állt. Volt a franciákkal szembeni ellenállásnak némi etnikai jellege is – bár a középkor nem ismerte a nacionalizmust ‒, mivel a flamandok azok a „belgák”, akik hollandok, szemben a vallon belgákkal, akik franciák... Belgium pedig ugyebár nincs 1830-ig.

A francia uralkodó és a flandriai kereskedővárosok tulajdonképpen Anglia miatt kerültek szembe egymással, ám az angol segítségben bízó lázadók meglepetésére IV. (Szép) Fülöp kiegyezett I. Eduárd angol királlyal (igen, azonos azzal az Edwarddal, aki Aranynál fakó lován léptet A walesi bárdokban), így a flamandok magukra maradtak. A helyzet olyannyira elmérgesedett, hogy 1302. május 18-án a brugge-i polgárság lemészárolta a városban lévő francia katonákat és a velük tartó helyieket. Innentől kezdve már csak a háború maradt opcióként. Az 1302 májusában gyülekező francia haderőt a hadtörténészek olyan 2000-3000 nehézlovasra (benne 500 lovag), valamint az őket kísérő pár ezer (többnyire számszeríjász) gyalogosra teszik. Ez mai szemmel nem nagy haderő, de a korban azért tekintélyesnek számított. A franciákat ráadásul igen tapasztalt hadvezér irányította Robert d’Artois személyében, aki már három évtizede hadakozott Észak-Afrikától Itáliáig.

A flandriai haderő nagyobb volt létszámában (elérhette a 10 ezer főt), ám nem rendelkezett hasonló nagyságú nehézlovassággal. A túlnyomórészt városi milíciák gyalogságából álló hadat alig pár száz lovas erősítette csupán. A flamand gyalogság azért nem volt rosszul felszerelve. A gazdag városok képesnek bizonyultak sisakkal, sodronyvérttel, számszeríjjal, lándzsával vagy az éppen gúnyosan goedendagnak (azaz „Jó napot!”-nak) nevezett szálfegyverrel ellátni csapataikat. A goedendag egyfajta kombinációja volt a lándzsának és a bunkósbotnak, viszonylag rövid nyéllel és hosszú lándzsaheggyel, akár oldalt is vasszögekkel kiverve. Jól látható a híres courtrai-i ládán is, amely az egyik fontos forrása a csatának. A flamand sereg Courtrai városához vonult, amelynek francia helyőrségét ostrom alá vette, s egyben elállta a francia haderő útját Brugge felé. Mikor a franciák megérkeztek felmenteni a várost 1302. július 11-én, a flamand had védelmi állást vett fel, elfogva az oda vezető utat. Jól megválasztott hely volt, a sereg szárnyait patakok fedezték, hátulról pedig a város és a Lys folyó. Ez azonban vereség esetén – hátrálási útvonal hiányában – óhatatlanul a teljes sereg megsemmisüléséhez vezetett volna, így élet-halál harcra voltak kényszerítve.

courtrai-lada

Godendaggal felszerelt flamand gyalogság a XIV. századi courtai-i ládán

A csata a flamand íjászok és a francia számszeríjászok összecsapásával kezdődött, mely során a franciák ki akarták csalni a flamandokat a védőállásukból, sikertelenül. William és Guy grófok rávették a flamand nemeseket, hogy álljanak be a gyalogság soraiba, közösséget vállalva a közemberekkel és polgárokkal, és a „Flandria oroszlánja!” csatakiáltással menjenek harcba. Azt is megparancsolták, hogy senki ne zsákmányoljon a csata során, koncentráljanak először az ellenség elpusztítására. Végül a lőpárbajt követően, délután Robert gróf megindította a francia nehézlovasság elsöprő rohamát. A források ellentmondásosságai miatt nem lehet pontosan eldönteni, mi okozta a francia lovagok kudarcát, a patakok, vagy a flamandok által direkt e célra ásott árkok. Mindenesetre a nehézlovasság rohama nem sikerült, és a francia nemesség színe-virága a flamand gyalogosok szálfegyvereinek áldozatává lett aznap. A flamand gyalogság szilárdan megőrizte a sorait, s az árkokba zuhanó nemes lovagokat nemtelenül agyonverte goedendagjával. Maga Robert d’Artois is a csatatéren maradt, sok száz francia előkelővel. A polgári gyalogság győzelmet aratott a lovagság felett.

A franciák seregének fele elesett, és a flamandok által összegyűjtött aranyozott lovagi sarkantyúk miatt a köztudatba úgy került be az összecsapás, mint az „Aranysarkantyús csata”. Bár a flamand városok szövetsége Courtrai mellett sikeresen győzött le egy elsőrangú lovagi haderőt, a sokszor a nehézlovasság hattyúdalának tartott összecsapás nem vetett véget a lovagkornak. A nehézlovasság még évszázadokig a csaták meghatározó ereje maradt, sőt a 15. században kialakult az a történelmi filmekből jól ismert lemezvértbe öltözött lovag, amely szinte sebezhetetlen volt a csatamezőn, amit majd csak a puskák tömeges megjelenése változtat meg, és az is csak lassan. A flamand városok egyébként az 1305-ig elhúzódó konfliktus során képesek voltak megvédeni kvázi függetlenségüket, habár később több csatában is vereséget szenvedtek, és több várost is át kellett adniuk a francia királynak a békéért cserébe.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Verbruggen., J.F.: The Art of Warfare in Western Europe During the Middle Age. Woodbridge: Boydell, 1997.; Veszprémy László: Xavier Hélary: Courtrai, 11 juillet 1302. In: HK, 2013. 899-900.o.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.

2021.07.11