Fabula Rasa: Hűhó

Szilvási Krisztián zeneajánlója

fabula-rasa-huho

Fabula Rasa, ám egyáltalán nem üres lap, amelyre a szójáték épül. Esetleg az eddig őket még nem ismerők számára lehet az, de hogy a kitöltetlennek tűnő hiátus aztán gyorsan betelik eklektikus, ugyanakkor végtelenül természetes és organikus zenei világukkal, az szinte garantált.

A naturális folk és az ősi etno elektronikus átszövéséből építkező Fabula Rasa-t az együttes vezetője, Szirtes Edina Mókus alapította 2006-ban, aki olyan szakemberekkel és más zenekarokkal dolgozott már többek között együtt, mint Presser Gábor, Ferenczi György, Zséda, a Muddy Shoes vagy a Free Style Chamber Orchestra. A banda az első Budapest Fringe Fesztiválon mutatkozott be, ahol szakmai különdíjjal jutalmazták produkciójukat. 2006-os Csindratta című albumuk után 2008-ban egy különdíj gyanánt a Sony lemezszerződést kínált nekik, ebből született meg 2009-ben a Tesséklássék, amely elnyerte a 2010. év Fonogram-díj világzenei albuma díjat. Negyedik nagylemezük (a harmadik a szintén 2009-es Pörgettyű-Lankattyú volt) a Hűhó 2012 szeptemberében jelent meg a boltokban.
 
A Fabula Rasa zenei világát a környező népek folklórjának izgalmas ritmikái és témái ihletik, melyeket rendkívül mély érzelmi fűtöttség és sokszínűség jellemez. Versmegzenésítéseiket és népdalfeldolgozásaikat ugyanez motiválja, miközben mindezt komolyzenei, jazz és népzenei élmények hatják át. A Hűhó azonban lényegesen erőteljesebb hangzást képvisel, mint az eddigiek, a csapat nagyobb sebességre kapcsolt, amely új lendületet és dinamikát adott a negyedik lemeznek, amelyen a Four Bones Quartet is közreműködik. Ez a találkozás meghatározó állomás volt mindkét zenekar tagjainak életében: a különböző zenei stílusok integrálódnak az egyes dalokban, így kialakítva azok hangzásvilágát.

A tőlük megszokott eklektikusság persze továbbra is jelen van a már-már metálba hajló alapoktól a drum&bass-en át a balkáni lüktetésekig. A dalok szövegének jó részét Müller Péter Sziámi írta, az éneken és a hangszerelésen erősen érezhető a magyar népdal, a délszláv és a többi balkáni hatás is. A korongon a Fabula Rasa tagjain (Szirtes Edina Mókus – ének, brácsa, hegedű, zongora; Balogh Guszti – ének; Cserta Balázs – fúvós hangszerek; Földes Gábor – basszusgitár és mások; Kertész Ákos – dob, zongora; Varga Kornél – baglama, gitár) kívül közreműködik a Four Bones Quartet harsonás formációja (Magyar Péter, Gáspár Olivér, Kasza Nándor és Gyetvai Péter), kiegészülve egy-egy dal erejéig Müller Péter Sziámival, Kovács Ferenccel (Öcsi), Hámori Jánossal, Unger Balázzsal és Alan Burtonnel.

Szilvási Krisztián

2021.07.05