130

Elkezdődik a Magyar Rádióban a Szabó család

Ezen a napon történt: 1959. június 30. ‒ Nagy Mária írása

szabo-csalad-fortepan

Amikor Magyarországon még kevesen tudtak televíziót nézni, a Magyar Rádió elindította a Szabó családot: 1959. június 30-án, kedden este sugározta a Kossuth Rádió az első harmincperces adást. Először csak tíz epizódra gondoltak, de olyan nagy sikere lett, hogy végül 2500 rész után szűnt meg.

A Szabó család beköltözött az emberek életébe, mindenki izgatottan várta a heti adásokat. A névadás is azt jelképezte, hogy egy átlagos, igazi magyar família sorsát követhetjük nyomon, mindig az adott kor aktuális eseményei, problémái jelentek meg a szereplők életének mindennapjaiban. A sorozatnak mindenképpen családnevet akartak adni: felvetődött a Kiss, a Kovács és a Nagy is, ám végül a Szabó mellett döntöttek (de nem azért, mert Szabó Ernő alakította az egyik főszereplőt).

A sorozat írója Liska Dénes volt, a második adást Baróti Géza írta, majd a negyedik folytatás után Forgács István kapcsolódott be a munkába. A műsorfolyamot kezdettől Major Anna dramaturg gondozta és László Endre rendezte, 1987-ben bekövetkezett haláláig. Baróti Géza 1993-ban halt meg, Forgács István pedig 1996-ban hagyta abba a rádiójáték írását. Munkájukat Bozó László, Erőss Ágota és Kopányi György vette át, majd 1996-tól az alapító szerző Liska Dénes írta a szériát Baróti Szabolccsal felváltva.

A sorozat egy angyalföldi család életéről szólt, akik a Lapály utcában laktak – sokan valóságosnak hitték az eseményeket, és a karaktereket is élő személyeknek gondolták. A Szabó család szereplői a kor ikonikus színészei voltak: Szabó bácsit Szabó Ernő és Rajz János, Szabó nénit pedig Gobbi Hilda személyesítette meg. Három gyermekük Benkő Gyula és Bánffy György (Bandi), Garics János és Csurka László (Laci), valamint Vörösmarty Lili és Mednyánszky Ági (Icu) voltak.

A további szerepekben Balogh Erzsi (Irén), Havas Gertrúd és Benkő Péter (Peti), Lőte Attila (Halász Feri), Horváth Tivadar (Péteri úr), Zenthe Ferenc (Tibor) voltak hallhatók, valamint többek között olyan kiváló színművészek vállaltak epizódszerepeket, mint Bács Ferenc, Bulla Elma, Csákányi László, Fónay Márta, Fülöp Zsigmond, Gózon Gyula, Hámori Ildikó, Kállai Ferenc, Kálmán György, Keleti László, Kiss Manyi, Körmendi János, Márkus László, Moór Marianna, Örkényi Éva, Őze Lajos, Ráday Imre, Sinkó László, Sütő Irén, Szabó Gyula, Szirtes Ádám, Újlaky László, Vass Éva, Várkonyi Zoltán. Fennállása alatt összesen csaknem ezer színész szerepelt a rádiójátékban. Amikor 1988-ban Gobbi Hilda meghalt, nem kerestek helyette új szereplőt, de nélküle már nem volt igazi a sorozat.

A Szabó családot milliók hallgatták, négy évtizeden keresztül vezette a Magyar Rádió toplistáját. 1997-ben a Fővárosi Operettszínházban gálaműsort szerveztek a 2000. adás alkalmából. A színpadon felléptek a Szabó család akkori tagjai, és természetesen megemlékeztek azokról is, akik már elmentek közülük.

2007-ben a Magyar Rádió vezetése úgy döntött, hogy a Szabó család már elveszítette varázsát, ezért 48 év után, a 2500. adás után megszüntették. Az utolsó epizód az év május 24-én délelőtt került adásba.

A bal oldali kép 1961-ben készült a 100. adás alkalmából (Garics János, Sütő Irén, Balogh Erzsi és Benkő Gyula állnak, középen Gobbi Hilda és Szabó Ernő, elöl Lőte Attila és Vörösmarty Lili), a jobb oldali kép pedig 1978-ban (Mednyánszky Ági, Zenthe Ferenc, Balogh Erzsi, Benkő Gyula, Moór Marianna és Garics János állnak, középen Gobbi Hilda és Rajz János, elöl Petrik József és Benkő Péter).

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, users.atw.hu, toretro.blog.hu, mediakutato.hu, D. Hoffmann Márta - Vásárhelyi Mária: Élet a Lapály utcában, Jel-Kép, 1982. 2. sz. 69-75.p.

A képek a Fortepan gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői / tulajdonosai. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők / tulajdonosok megnevezésével itt találhatók: 1. kép: FORTEPAN / Rádió és Televízió Újság; 2. kép: FORTEPAN / Szalay Zoltán.

2021.06.30