93

Bohém rapszódia

tmoni filmkritikája

bohem-rapszodia-film-plakat

A Bohém rapszódia több kategóriában is biztos befutónak számított a 2019-es Oscar-díjátadón. Az Amerikai Filmakadémia gálája szempontjából az egyik előszobának számító Golden Globe-on elnyerte a legjobb filmdráma kategóriájának díját, és minden idők legsikeresebb alkotása lett a zenés életrajzi film műfajában.

A film teljesen magával ragadja a nézőt, egész egyszerűen beszippantja az embert, aki lenyűgözve bámulja a show-t, miközben dübörög az osztályon felüli zene. Leesett állal nézzük Rami Maleket a színpadon (Oscar-díj), ahol mintha megállt volna az idő, hiszen ott pörög az egyszeri, megismételhetetlen és zseniális Freddie Mercury teljes valójában, karizmája sugárzó fényében, és elvarázsol mindenkit, aki látja.

Nem számítanak a film körül keringő pletykák vagy a valóságtól való eltéréseket firtató kritikák, hiszen a mozi önmagáért beszél, és a Queen hihetetlen mágiája semmit sem veszített az évek során. Az együttes egyedi és kísérletező hangzásvilága Mercury páratlan énekével és színpadi teljesítményével mindenkit meghódított – ennek állít emléket Bryan Singer Bohém rapszódiája, mely igazából nem történetet mesél el, hanem megmutatja azt, amit a Queen jelentett és jelent még ma is sokaknak.

Freddie kirobbanó egyénisége, korlátokat nem tűrő, konvencióknak ellenszegülő, mindenkit magával ragadó személyisége tökéletesen átjön a filmvásznon, s ugyanilyen jól működik a dinamika a zenekar tagjai között, mely leginkább az alkotási folyamatokat bemutató jelenetekben hangsúlyos. Hibátlanok a díszletek és a jelmezek, vérprofik és az eredetijükre már-már ijesztően hasonlítanak a színészek, az egész mozi percről percre meg van tervezve, fel van építve, és ragyogóan van megvalósítva.

Egy kétórás filmbe belezsúfolni egy ember és egy zenekar életét nem könnyű, de a rendezőnek sikerült megoldania. A zenéé a főszerep, az egyéb történések mozaikok, montázsok, felvillanások, ötletes áttűnések és gyors tempójú jelenetek formájában jelennek meg. Egyetlenegy pillanatra se ül le a film, mind a 134 percben fenntartja a néző érdeklődését, amit az elképesztően kreatív megoldások, a hihetetlen látványvilág, a színészek hiteles játéka, na és persze a ZENE biztosít. És mindennek a csúcspontja a Live Aid koncert, mely mind látványában, mind hangzásában úgy lett megkomponálva, hogy ott érezzük magunkat a rocktörténelem egyik legkiválóbb előadásán. S a már-már katartikus nagyjelenet után jön a döbbenet, hogy mekkora vesztesége a világnak ez az öntörvényű, önpusztító, karizmatikus zenész.

tmoni

2021.06.29