75

Armando Lucas Correa: A történelem hajótöröttei

Könyvkritika

armando-lucas-correa-a-tortenelem-hajotorottei

A hírhedt kristályéjszakát követően, a második világháború kitörése előtt már megkezdődött az európai, főként a németországi zsidók rendszerszintű üldözése. Az idők jeleit megértő, értelmiségi, tájékozott emberek kezdték sejteni, hogy olyasmi van készülőben, amely nem csupán hetekig tartó, múló szeszély, és amelynek hosszú távú és gyökeres változásokban megnyilvánuló hatásai lesznek.

Ezért mindazok, akik képesek voltak bátorságuk, anyagi helyzetük és egyéb tényezők függvényében a menekülés mellett dönteni, lehetőségeket kerestek arra, hogy biztonságba helyezzék családjukat és értékeiket. Egy ilyen lehetőségnek számított a St. Louis óceánjáró, amely 1939. május 13-án indult el Hamburgból Havannába, fedélzetén 937 menedékkérővel, akik többségükben zsidó származásúak voltak. A megállapodás szerint a Kubába tartó hajó utasai ideiglenes menedéket kaptak volna, biztosítva ezzel a menekültek továbbutazását, útközben azonban a kubai kormány változtatott a feltételeken. A hajó legtöbb utasát nem engedték partra szállni, a St. Louis több száz utasa kényszerült arra, hogy megtegye a visszautat Európa felé.

A tizenkét éves zsidó lány, Hannah Berlinben él szüleivel, meglehetősen jó anyagi körülmények között. Fokozatosan arra lesz figyelmes, hogy a szülei viselkedése megváltozik, imádott édesanyja egyre zárkózottabb lesz, tiszteletre méltó édesapja pedig egyre feszültebb. Gyerekként, de már szinte egy felnőtt gondolataival és érzelemvilágával követi az eseményeket, és egyre inkább úgy tűnik, hogy maguk mögött kell hagyniuk Berlint, amilyen gyorsan csak lehet. Jó barátjával, Leóval azt próbálják kitalálni, hogy szüleik milyen terveket szövögetnek, miközben napról napra egyre jobban érzik a németek, a „tiszták” ellenük táplált gyűlöletét. Ekkor már Hannah is tudja, hogy el fogják hagyni Európát, hiszen az a hír járja, hogy a magukfajták nincsenek biztonságban ezen a kontinensen. Semmi sem számít, csak az, hogy együtt legyenek, és Leó is ott legyen, ahol ő – legalábbis Hannah ezt gondolja. Gyermeki szívében a szülei és barátja iránt érzett szeretet van az első helyen, bár már az is fájdalmas számára, hogy el kell hagynia az otthonát, és mindazt, amit a szülővárosa nyújtott számára. Félelemmel kevert izgalommal veszi tudomásul, hogy egy hajóval fognak utazni, és szinte semmit nem vihetnek magukkal az útra. Különös fókuszban van az édesanyjával való kapcsolata, a gyönyörű, titokzatos asszony és lánya között hullámzónak mondható a kapcsolat. A bizonytalanság mindenki lelkivilágát kikezdi, Hannah édesanyja azonban láthatóan nehezen tudja elfogadni, hogy addigi életük véget ért.

Hannah történetével párhuzamosan megismerjük a szintén tizenkét éves Annát, aki több mint hetven évvel később New Yorkban él, sohasem ismerte az édesapját, és egyre inkább úgy tűnik, hogy édesanyját is elveszíti, aki lassan már ki sem jár a lakásból. Anna csupán a képzeletére hagyatkozhat, ha az édesapjával kapcsolatba akar kerülni, mert még a születése előtt tragikus körülmények között meghalt. Gyermeki szívében ott dédelgeti egy védelmező, gondviselő apa képét, akire mindig vágyott. Jó lenne megkérdezni az anyját bizonyos dolgokról, de jobbnak látja, ha nem kavarja fel az amúgy is szenvedő nő lelkét. Egy nap azonban egy levél érkezik, a tartalma pedig olyasmi, amit Anna nem igazán ért. Egyetlen dolog van csupán, ami első perctől megragadja a lány figyelmét, ezért letargiába menekülő anyját addig noszogatja, amíg sikerül kimozdítania a mozdulatlanságból, és rávennie, hogy elutazzanak.

Hannah és Anna története párhuzamosan fut a regényben, és fokozatosan egyre közelebb kerül egymáshoz. Olykor úgy tűnik, mintha a két lány lelkivilága és élményei egyetlen személyhez kapcsolódnának. Hannah úgy vág neki a hajóútnak, hogy ígéretet tesz a barátjának, azonban hamar kiderül, hogy az ígéretet egyikük sem tudja betartani. Csalódások és szívszakító elválások során úgy tűnik, megmenekül, ő azonban nem vágyik erre. Úgy érzi, hogy a világ elárulta őt, és nem váltotta be azokat az ígéreteket, amelyeket egy gyermeknek tesz a tisztaságról, biztonságról, bizalomról, reményről, szeretetről, szerelemről. Ahogy az idő telik, megpróbál alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, tájhoz és emberekhez, de szívében örökké vérző sebek maradnak a szeretteitől való elszakadások nyomán. Úgy éli az életét, mint aki csak félig van ott, ahol, mint aki nem akar nyomot hagyni abban a világban, amely nem akarta befogadni őt. Nincsenek körülötte tárgyak, fényképek, amelyek emlékezésre késztetnék, mégis minden egyes részletre pontosan emlékszik, ami évtizedekkel ezelőtt történt. Közben pedig eltelt hetvenöt év, és neki van egy be nem váltott ígérete.

Anna a maga tizenkét évével szinte ugyanazokat az érzelmeket éli, egy másik közegben, egy másik országban és egy másik időben. Keresi azt, hogy honnan jött; bár ő maga még nem tud erről, van valami a szívében, ami állandó hiányérzetet ad. A tény, hogy az apja az ő születése előtt meghalt, csak fokozza ezt, gyökértelenül sodródik depressziós anyja és a felsejlő múlt között, addig a napig, amíg nem találkozik Hannah-val. Hogy hogyan kapcsolódik a sorsuk, az az olvasás során csak fokozatosan bomlik ki, és nagyon izgalmas, amikor a két idősík egyszer csak egybeér. A szerző, Armando Lucas Correa ettől a ponttól fogva egy mélyebb lelki utazásra hív, amelyben vannak kimondott igazságok is, mégis a ki nem mondott és meg nem fogalmazott dolgok súlya nagyobb. Nagyon érzékletesen mutatja be a háború teremtette furcsa helyzeteket, ezek egyike a St. Louis fedélzetén zajló események sorozata, a fényűző bálok és ruhák, az előkelő modor és a kulináris élvezetek mintha egy búcsúzást nyomatékosítanának egy olyan élettől, amely végérvényesen véget ért. Bár szinte észrevétlenül, de kidomborodik, hogy azok élik túl, akik leginkább képesek a változásra, a szerző azonban továbbmegy ennél, és arra tereli a figyelmet, hogy elgondolkozzunk, milyen áron élik túl a túlélők a borzalmakat. És ha már megfizették az árát, az idő távlatában hogyan értékelik, mi volt a fontosabb? Elolvasva a regényt megfogalmazhatjuk azt, hogy bármi is történt, az idő olyan tényező, amely megváltoztathatja a fontossági sorrendet, elterelheti a figyelmet a személyes fájdalmakról és sértettségről, és valami egységesebb, maradandóbb, érvényesebb és értékesebb valami felé viheti, ami nem más, mint az emlékezés. Az emlékezés az, ami élettel tölti meg azt, amit halottnak hittünk, ami értelmet és szépséget ad annak a jelennek, amelyben élünk. Hannah és Anna története is ezen a ponton kapcsolódik egybe, és azzal a csodálatos pillanattal ér véget, hogy megtudjuk, mit jelent beváltani egy hetvenöt éve tett ígéretet.

A szerző, Armando Lucas Correa kubai származású író, újságíró, főszerkesztője az amerikai hispán magazinnak, a People en Españolnak. Karrierjét színházkritikusként kezdte Kubában. A történelem hajótöröttei az első regénye, tizennény nyelvre fordították le, felkerült a nemzetközi sikerlistákra, több mint húsz országban jelent meg. A regény emléket állít a St. Louis 907 utasának, akiktől megtagadták a belépést Kubába, Amerikába és Kanadába. A könyv végén található köszönetnyilvánítások arról árulkodnak, hogy sok személyes ihletettség adta a vezérmotívumokat az amúgy történelmi alapú, nagyszerű regényhez.

György Emőke
Forrás: olvasoterem.com

2021.07.02