Pályakezdő íróknak hirdetett pályázatot az Előretolt Helyőrség Íróakadémia


kmtg-logo

Pályakezdő íróknak hirdetett pályázatot az Előretolt Helyőrség Íróakadémia. A 2021-es projektévben tíz alkotó részesülhet szakmai és anyagi támogatásban, a jelentkezéseket augusztus közepéig várják.

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia működtetője, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) a szépírói pályázat nyerteseinek egyedülálló tanulási és továbbképzési lehetőségeket kínál: jeles írók irányításával műhelymunkákon vehetnek részt, korszerű önmenedzselési módszereket sajátíthatnak el – olvasható az íróakadémia MTI-hez eljuttatott közleményében.

A pályázatra olyan 18 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik még nem rendelkeznek önálló szépirodalmi kötettel, de már fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket, és úgy érzik, alkotói pályájuk kibontakozását elősegítheti az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatóinak iránymutatása, szakmai tapasztalata, egy alkotói közösséghez való tartozás, a pályakezdés nehézségeinek áthidalásához nyújtott szakmai, szellemi és anyagi támogatás. Az íróakadémiai képzés időtartama 3 év. A pályázat nyerteseinek a KMTG 1 évre szóló, havi nettó 100 ezer forint tanulmányi ösztöndíjat ítél oda. Amennyiben a hallgató teljesíti az íróakadémia szakmai elvárásait, a KMTG a szerződést további 1 + 1 évre meghosszabbítja.

A KMTG elősegíti a szerzők arra érdemes műveinek megjelentetését, író-olvasó-találkozók, fellépési lehetőségek szervezéséről és médiajelenlétről gondoskodik, valamint szakmai érdekképviseletet nyújt. „A korábbi évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy az íróakadémia által biztosított képzés beváltotta a hozzá fűzött reményeket” ‒ emelik ki a közleményben. Mint írják, számos tehetséges és elhivatott pályakezdő élt a felkínált lehetőségekkel, és önálló kötettel lépett a közönség elé.

Az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában, az Enumeráció című sorozatban már 20 kötet jelent meg, és idén újabb 10 könyv lát napvilágot. Mint írják, ifjú szerzőik eddig 3 Gérecz Attila-díjat, a Magyar Írószövetség 5 debütdíját, a Magyar PEN Club 3 Khelidón-díját és a Magyar Művészeti Akadémia nívódíját is elnyerték számos egyéb díj és ösztöndíj mellett.

A pályázatról további információ a KMTG honlapján érhető el.

Forrás: MTI

2021.06.26