Boldog Születésnapot Győr!

A Győri Fotóklub Egyesület kiállítása az Árkádban

gyori-fotoklub-egyesulet-arkad

2021. június 16-án látványos fotókiállítás nyílt a győri Árkád bevásárlóközpontban a Győri Fotóklub Egyesület tagjainak alkotásaiból, tisztelegve Győr 750 évvel ezelőtti „születésnapja” előtt, amikor is V. István királyunk kiváltságlevelével egyesítette a győrieket, hogy szabadon és önállóan kormányozhatják közösségüket.

Rózsavölgyi László, az OKSTB elnöke köszöntőjében elmondta, hogy „Győr 750 éve más és más arcát mutatja a győrieknek. A Győri Fotóklub Egyesület tagjai pedig már 60 éve pásztázzák városunkat, és olyan helyeket és kincseket fedeznek fel, melyek mellett a hétköznapok során csak elsétálnánk. Hála a fotóművészeknek, ezeket a csodákat most a járókelők is megláthatják.

Az eseményen jelen volt Nagy Imre, az Árkád Győr centermenedzsere, aki elmondta, hogy cégük korábban is támogatott hasonló rendezvényeket, és most a város ezen büszke ünnepén külön örömmel segítettek, hogy a rendezvény segítségével láthatóvá tehessék a kultúrát és a művészetet.

A kiállítást Roll Péter fotográfus, fotóművész, a Győri Fotóklub Egyesület elnöke a következő szavakkal nyitotta meg:

Megtiszteltetés számomra, hogy elnöke lehetek annak a közel száztagú Győri Fotóklub Egyesületnek, amelynek alkotói remek fotósok, sokan közülük fotóművészek. Több mint 60 éve veszünk részt eredményesen nemcsak Győr és Magyarország, hanem pályázatok útján az egész világ fotós életében is. Szeretjük a kihívásokat, minden fotóstémában szívesen mérettetjük meg alkotásainkat. Most pályázatot írtunk ki Győr 750 címmel, amelynek győztesei azok a klubtagok, akiknek az alkotásai a paravánokra kerültek. Fotósaink nemcsak képeket készítenek, hanem aktívan részt vesznek a közösség életében, így a szervezőmunkában is. Ennek a kiállításnak a megszervezése és kivitelezése Mekli Zoltán munkája, nagy köszönet érte.

Az állványokra kerültek korabeli és mai fotók, amelyek megmutatják városunk szépségét és változását az idő alatt. A képek kiválasztásánál nagy hangsúlyt kapott az egyedi és különleges ábrázolás, a képek hangulatát a hozzáadott művészi értékek változtatják vizuális élménnyé. Fotósaink megtalálták, és képeiken megjelenítették azokat a pillanatokat, művészi motívumokat, amelyek életet adnak a dokumentarista fotóknak, emelik a városképek, épületfotók értékét. Ennek eredményeképpen 52 kép került a paravánokra, közel 500 alkotásból kiválasztva.

Győr a hazai kultúra egyik fellegvára, a művészetek találkozásának városa. Fotósaink most alkotásaikkal igazolták, a fotóművészetnek nemcsak helye, hanem meghatározó szerepe van városunkban. Győr építészeti és történelmi értékeinek, hangulatos utcaképeinek, rendezvényeinek megörökítésében, a nézőközönség pedig aktív részvételével igazolja ezt, alátámasztva a minőségi alkotómunkát.

Kérem, fogadják szeretettel tőlünk ezt a tárlatot. A Győri Fotóklub az a hely, ahol a minőség és a tradíció találkozik. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket, nézzék meg a kiállítás képeit közösen a jelenlévő alkotókkal. Tartalmas időtöltést kívánok!

Ezután a fotóstársakból és a vásárlókból álló szépszámú közönség – betartva a járványügyi előírásokat, azaz a maszkokat csupán egy pillanatra, a készülő fotó, ill. riport kedvéért levéve – járta körül a paravánokat, élvezte a látottakat.

Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja
(13. fotó Mekli Zoltán)

2021.06.17