90

Hartay Csaba: Lerepül a hülye fejetek

Könyvkritika

hartay-csaba-lerepul-a-hulye-fejetek

Haverok, buli, Fanta. Akár ezzel a három szóval is lehetne jellemezni Hartay Csaba Lerepül a hülye fejetek regényét, de inkább illene rá a sör, cigi, horgászat szóösszetétel. A könyv hiteles korképet mutat a ’90-es évekről a tinédzserek szemével, ami számomra attól is különleges volt, hogy egy fiúbanda kalandjait mutatja be.

Annak ellenére, hogy fiúkról és fiús csínytevésekről szól, a lányoknak is igen ajánlott, hiszen bárki, bármikor olvassa el a könyvet, rájön, hogy a tinédzserek alapszükségletei – függetlenül attól, hogy fiúk vagy lányok – ma is ugyanazok, mint húsz éve: elfogadás, buli, szerelem, szórakozás. Az egész könyv olyan, mintha kocsmaasztal mellett ülnének a szereplők, és olyan sztorikat mesélnének el egymásnak, amelyekben közösen vettek részt, de újra és újra elmesélve mindig találnak benne valami különlegeset, vicceset.

A szereplők átlagos középiskolás srácok, akik képességükhöz, tehetségükhöz mérten boldogulnak az iskolában, vesznek részt közös kalandokban, húzzák ki egymást a necces helyzetekből, és nagyon sokat szórakoznak, szórakoztatnak. Csavargások, horgászás, bulik, küzdelem a kerületet uraló nagykutyákkal, ellenkezés a szülőkkel, csínytevések, iskolakerülés, de a jövőre nézve elgondolkodtató részek is vannak a könyvben, amely összefoglalja a rendszerváltáskor szocializálódott fiatalok életét, gondjait, örömeit és terveit.

Az átlagos tanulók iskolakerülése az egyik központi téma, ami – úgy vélem – sokunkat érintett a ’90-es évek derekán, amikor az oktatási rendszer teljesen más volt, és bár nem értettük, miért, egyszerűen csak nem akartunk jelen lenni az órákon. A könyvet olvasva számtalanszor éreztem párhuzamot a főszereplő Salamon „Shado” Attila és saját kilencvenes évekbeli énem között, és érdekes volt felfedezni, hogy ugyanolyan rossz lány voltam, mint amilyen rossz fiú ő. Hiányzások, tekergés, játékterem, cigarettázás, hazudozás, majd lebukás és megbukás, iskolaváltás – minden, ami megnehezítette a tinik életét, jelen van a könyvben, és bevallom, jó felfedezni, hogy nem csak én voltam ilyen.

A fiúknak közös helyük is van, ahol együtt tudnak lenni, bulizni, horgászni, egy olyan hely (egy családi nyaraló), ahol korlátlanul lehet alkoholt fogyasztani és cigizni, trágárul beszélni és mindenből viccet csinálni. Hartay Csaba premier plánban mutatja be a tizenéves srácok mindennapjait, nem veszi el az erős, olykor vulgáris párbeszédek élét, nem szépíti meg a csínytevéseket, nem menti fel a szereplőket az elkövetett hibák terhe alól, és pont ettől lesz könnyed, élvezhető a könyv. Felnőttként végigolvasva a történeteket rájövünk: az iskola, a tinikor életünk valóban meghatározó része volt, még ha nem is úgy, ahogy a tanáraink gondolták vagy elvárták. Az akkori problémák, félelmek a lebukástól egész kicsinek tűnnek, viszont a fiúk kalandjait olvasva előjönnek a saját élményeink, amelyek még ma is megmosolyogtatnak. Retroregénynek is lehetne nevezni, főleg azoknak, akik a kilencvenes években voltak középiskolások, és bár a történetek helyszíne Magyarország, hasonló helyzetben, hasonló vágyakkal és gondokkal éltek az itteni (erdélyi) fiatalok is. A könyv érzelmileg is meghordozza az olvasót, elsősorban azért, mert mindenki felismeri régi önmagát a szereplők között, másrészt pedig, mert végig jelen van az izgalom, a helyzeti humor és az érzelmi felfokozottság.

A nyilvánvaló tanulság mellett – miszerint tinédzsernek lenni a legjobb, még akkor is, ha ezt nem érezzük, amikor tényleg tinédzserek vagyunk – az is egyfajta következtetés, hogy van, ami nem változik. Azaz változik, és mégis ugyanaz. Ma, a 21. század digitális világában azt gondolnánk, nincsenek ilyen történetek, élmények, nem vágynak érzelmi vonalon történő élményekre a fiatalok, pedig szerintem épp ellenkezőleg. Ma is ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, ugyanazokat az életkérdéseket vitatják meg, ugyanazokat a csínyeket titkolják el, csak sokkal okosabban és más platformokon, nem a lakótelepi parkoló szegélykövén ülve.

Befejezésként: ajánlom a könyvet minden húsz évvel ezelőtt tinédzserkedő felnőttnek, szülőnek, tanárnak és bentlakási nevelőnek, mert tényleg mindenki magára ismer valamelyik karakter révén. És, hogy mitől repül le a hülye fejetek? Olvassátok el a könyvet, és kiderül. Már csak ezért is érdemes.

Bús Ildi
Forrás: olvasoterem.com

2021.06.21