Diocletianust 284 novemberében kiáltották ki császárrá. Miután riválisát legyőzte, arra törekedett, hogy újjászervezze a császári hatalmat, ennek megfelelően 285-ben társcsászárrá nevezte ki Marcus Aurelius Valerius Maximianust. Diocletianus székhelye Nicomedia-ban volt, ahonnan a birodalom keleti területeit irányította, Maximianus pedig a nyugati részeket Mediolanumból, a mai Milánóból. Diocletianus 293-ban kezdeményezte, hogy mindkét augustus vegyen maga mellé „egy-egy utódlási joggal felruházott” alcsászárt. Diocletianus mellé Valerius Galerius, Maximianus mellé pedig Flacius Valerius Constantius Chlorus került caesari címmel. Így alakult ki a két augustusból és a két caesarból a négyes hatalom, azaz a tetrarchia.

A tetrarcha görög eredetű kifejezés, a tetra négyet, az arché pedig uralkodást jelent. Diocletianus célja az volt, hogy decentralizálja a császári hatalmat, továbbá úgy vélte, hogy ezzel „elejét veheti a trónbitorlásoknak”, valamint így akarta elérni, hogy valamelyik társuralkodó ott legyen, „ahol egy teljhatalommal rendelkező személy jelenlétére éppen szükség van”. A caesarok általános helyetteseknek számítottak, továbbá „egy-egy kisebb terület ügyeiért voltak közvetlenül felelősek”: Galerius a keleti rész európai területeit, Constantius pedig Gallia, Britannia és Hispania provinciát irányította, Diocletianus Görögországot, az ázsiai területeket és Egyiptomot, Maximianus pedig Itáliát, Afrikát és a nyugati Duna menti provinciákat.

A 3. század a római művészetekben is változást hozott. Például a portrék esetében „végérvényesen elfordultak a klasszikus örök szépség ideáljától, és felbomlott az arc anatómiai szerkezete”. Az ekkor készült szobrokon az arcok szomorúak és szorongást tükröznek, a fiatalok is koravénnek tűnnek. Sajátos vonásuk „a természetesnél nagyobb szem, melyen bemetszés formájában az írisz és a pupilla is kirajzolódik. Az arckifejezést kiegészítik az enyhén lefelé görbülő ajkak szögletei, valamint a fej megdöntése. A haj és a rövid, elhanyagolt szakáll tömegét gyors vésőmozdulatokkal alakítják, mély barázdákat és lyukakat ütnek a kőben, megtörve a fény s árnyék korábbi egyensúlyát”.

Feltételezések szerint a Római Birodalom területén nagy számban voltak a társcsászárokat ábrázoló szobrok. A bíborszínű porfírból készült változatok Egyiptomból származnak. Ebben az időszakban előszeretettel használtak porfírt nemcsak a szobrokhoz, hanem a szarkofágokhoz, sőt az építészetben is alkalmazták.

A Velencében található szoborcsoportban az uralkodók arca nélkülözi az egyedi vonásokat, „párokban, egymást átölelve állnak”. Ennek az ábrázolásmódnak szimbolikus jelentése van: egyaránt jelzi, hogy valamennyien egyenlők, valamint elfogadják egymás hatalmát, sőt tükrözi azt is, hogy „uralkodásuk során egyetértésre volt szükség”.

A négy szobor alapvetően azonos stílusú és felépítésű, némi különbség van magasságukban és a császári jelképekben. Eredetileg valamennyiük arca sima volt, későbbi kiegészítésként lett szakálla a két idősebb uralkodónak. Ezenfelül abban is különböznek még egymástól, „az életkort jelző arcvonások és a kissé lefelé hajló szájzugok” a két augustusra, a keskeny fejek pedig a két caesarra jellemzők. A korábbi időszakokhoz képest a négy figura „ügyetlennek és fafaragvány jellegűnek hat”, „a testek aránytalanok, megtörik a klasszikus formaelveket”, mindez a korábbi időszakhoz képest egyértelműen „művészi visszalépést jelent”.

A császárok viselete a hadvezérek megszokott öltözete: hosszú ujjú tunikát viselnek, felette páncél és vállon összefogott katonai köpeny látható, lábukon korban divatos félig nyitott lábbelik, egymást keresztező szíjakkal. Kardmarkolatuk végén sasfej van. Mind a négy tetrarcha Illíriából származott, így nem meglepő, hogy fejükön illír viselethez tartozó prémből vagy filcből készült sapka van, amely egyaránt „hangsúlyozta a virtust, a hatalom gyakorlóinak katonai rátermettségét”. Különlegessége a szoborcsoportnak, hogy a Római Birodalom uralkodóit először ábrázolták „fényűző, drágakövekkel díszített” ruházatban. Az övön, fegyveren, cipőn, sapkán megjelenő drágakő korábban csak „a keleti monarchák rómaiak által megvetett ismertetőjele volt”, ezen esetben azonban uralkodói státuszukat fejezi ki.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Michael Siebler: Római művészet; Antik lexikon; A klasszikus ókor; Ferenczy Endre-Maróti Egon-Hahn István: Az ókori Róma története; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica
11. rész: Benczúr Gyula: Budavár visszavétele
12. rész: Piero della Francesca: Szent Antal szárnyasoltár
13. rész: Alfons Mucha: Gismonda
14. rész: Emile Gallé: Váza írisszel
15. rész: Tádzs Mahal
16. rész: Edgar Degas: Balett – A csillag
17. rész: Bernini: A folyók kútja
18. rész: Gemma Augustea
19. rész: Bernini: Apolló és Daphné
20. rész: A Belém-torony
21. rész: Bocca della Verità (Az igazság szája)
22. rész: A sienai dóm
23. rész: Az Alhambra
24. rész: A chambord-i kastély
25. rész: A prágai Károly híd
26. rész: A chartres-i székesegyház
27. rész: Arany körgallér a bronzkorból
28. rész: A Fabergé-tojások
29. rész: Lechner Ödön: A pozsonyi kék templom
30. rész: Gulácsy Lajos: Varázslat
31. rész: Csontváry Kosztka Tivadar: Mandulavirágzás Taorminában
32. rész: Hadrianus síremléke, az Angyalvár
33. rész: A Prima Porta-i Augustus szobor
34. rész: Raffaele Monti: A menyasszony
35. rész: Munkácsy Mihály: Krisztus-trilógia
36. rész: Tiziano Vecellio: Pesaro Madonna
37. rész: Róth Miksa: Napfelkelte
38. rész: Gustav Klimt: Pallasz Athéné
39. rész: A Neuschwanstein kastély
40. rész: A pisai ferde torony
41. rész: Frida Kahlo: Önarckép tövises nyaklánccal
42. rész: Ara pacis Augustae (Az augustusi béke oltára)
43. rész: A capitoliumi nőstény farkas
44. rész: A prágai Szent Vitus-székesegyház