117

Katherine Arden: A boszorkány éjszakája

Könyvkritika

katherine-arden-a-boszorkany-ejszakaja

Katherine Arden 1987-ben született Austinban, amerikai regényíró. Trilógiája, Az Északi erdő legendája a régi, varázslatos, mesebeli orosz földre repíti az olvasót.

Az első részben a főszereplő, Vaszilisza Petrovna kislányból fiatal lánnyá érik, közben pedig rájön, hogy más, mint a többiek, és keresi a saját útját. A regény végén kezdődik Vászja igazi kalandja, amikor eldönti, hogy a nyakába veszi a nagyvilágot, hogy szabadon élhessen. A második kötetben mesebeli ménjével, Szolovejjel fiúnak öltözve vág neki a hideg Rusznak. Kalandjai nyomán Moszkvába keveredik, egyenesen a nagyherceg udvarába. Ott minden összeomlik, amikor rájön, hogy Dimitrijt olyan titokzatos erők fenyegetik, amelyeket csak ő képes megállítani.

2020-ban végre magyarul is megjelent a trilógia harmadik része, A boszorkány éjszakája. Arden a könyv legvégén elárulja, hogy szinte a legelső perctől kezdve, az első rész írása közben tudta már, hogy a trilógiát a kulikovói csatával szeretné befejezni.

A kulikovói csata valós történelmi esemény, 1380-ban történt a Don folyónál. Ahogyan az is kiderül a könyv legvégén, hogy nemcsak az esemény, de több szereplő is valós történelmi személyre épül. A csata maga a valóságban is nagyon fontos jelentőséggel bírt: ez volt az első alkalom, hogy az oroszok Moszkva vezetésével egyesültek, hogy legyőzzenek egy külföldi ellenséget. De a trilógia szempontjából is óriási jelentőséggel bír, Arden pedig nagyszerűen szőtte a szálakat már az első perctől úgy, hogy a legvégén a csata mindent eldöntsön: emberek és csjertik közös életét és sorsát, a régi és új vallás ütközését, a békés együttélés alapjait.

A történet pontosan ott folytatódik, ahol a második kötet végén abbamaradt: azzal a végzetes éjszakával, amikor Dimitrij nagyherceget elárulták, Moszkva pedig lángokba borult. Az áruló ellenség felkutatásával párhuzamosan egy másik, láthatatlan ellenséggel is szembe kell néznie Vászjának, a Fagydémon és a csjertik segítségével. Rengeteg kalandon és megpróbáltatáson túljutva fellélegeznénk, hogy Vászjának ezúttal is sikerült a Moszkvát fenyegető láthatatlan ellenséget leküzdeni, azonban a küzdelemnek koránt sincs vége. Egyrészt egy-egy csjerti elejtett mondatában ott motoszkál a kétség, hogy talán nem a leghelyesebb döntést hozta meg Vászja, másrészt viszont egy újabb, sokkal nagyobb háború következik, amely az egész orosz földre és annak minden emberére kihatással van. Vászja hamar rájön, hogy ezt a háborút nem nyerhetik meg önmagukban, emberek az emberek ellen, hogy szükség van a „másik” világ harcosaira, hogy esélyük lehessen. És ekkor érti meg igazán önmaga helyét és szerepét a két világ teremtményei között: hogy azért született, hogy egyensúlyban tartsa a két világot, a régi és új vallást. A háború közeledtével tehát rá kell jönnie, hogy mindkét világ sorsa az ő kezében van.

Katherine Arden trilógiájában olyan nagyszerűen szövi egybe a régi orosz világot, a mesevilágot a maga mitológiai alakjaival és a valós helyszíneket, személyeket, eseményeket, hogy mindezek elválaszthatatlannak tűnnek. A trilógia befejező regénye tökéletesen ráépül az előző kettőre, de sokkal cselekménydúsabb, pörgősebb, és sokkal mélyebbre viszi az olvasót a mesevilágban is, de a szereplők külső-belső küzdelmeiben is. A már jól felépített szereplőjellemzéseknek köszönhetően az ismert alakok lelkivilágát, belső mozgatóit érthetjük meg jobban, a cselekmény pedig letehetetlen élményt nyújt.

A könyv végén, akárcsak az előző kötetekben, most van jegyzet az orosz nevekhez, szószedet, valamint a szereplők családfája. A szerző megjegyzései és köszönetnyilvánítása pedig az előzőekkel együtt segít jobban megérteni és megismerni az orosz kultúrát, valamint Katherine Arden szeretetét iránta.

Elekes Tünde
Forrás: olvasoterem.com

2021.06.18