Szük Ödön 80 emlékkiállítás a Triangulum Galériában

Molnár György képriportja

szuk-odon-80-emlekkiallitas

Dönci valóban legenda volt, csak Ő ezt sose akarta elhinni…” Június 2-án nyílt meg a győri Triangulum Galériában (Gutenberg tér 2.) Szük Ödön 80 címmel az egykori legendás fotóriporter emlékkiállítása, amely július 4-ig látogatható.

A Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Győri Egyházmegye Szent László Látogatóközpontja szervezésében megvalósult tárlat a Pro Urbe Győr díjas Szük Ödön születésének 80. évfordulója alkalmából került megrendezésre, aki a Kisalföld napilap fotósaként 1974-től örökítette meg a város életének pillanatait. A megnyitón a résztvevőket Cseh Sándor, a Győri Egyházmegye Püspöki Vagyonkezelő igazgatója és Kálmán Imre püspöki irodaigazgató köszöntötte, majd prof. dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere mondott beszédet. Pió Márta szerkesztő-riporter ezt követően az egykori kolléga és barát emlékét idézte fel szavaival.

Szomorú tény, hogy a tárlat ötlete Szük Ödön fiától, Szük Norbert festőművésztől eredt, aki éppen egy nappal az emlékkiállítás megnyitása előtt hunyta le végleg a szemeit.

A Szük Ödön 80 kiállítás július 4-ig tekinthető meg, csütörtöktől vasárnapig 10 és 18 között.

Fotók: Molnár György, a GYAK és a Győri Fotóklub Egyesület tagja

2021.06.04