91

Adrian Goldsworthy: Caesar – Egy kolosszus élete

Horváth Gábor könyvkritikája

adrian-goldsworthy-caesar-egy-kolosszus-elete

Nincs könnyű helyzetben a könyvpiac COVID után 2-ben, immár egy éve folyamatosan tolódnak el kiadási időpontok, s még mindig várok olyan hadtörténeti művek megjelenésére, amelyeket fél évvel ezelőttre ígértek. De ez legyen most a könyvmolyok legnagyobb baja, ráadásul így minden új megjelenés dupla öröm.

A történelmi regények reneszánszát éljük egy ideje, rengeteg jobb-rosszabb kötet jelent meg az elmúlt évek során. Közülük meglehetősen sok a római korban játszódik, s talán ennek apropóján adta ki az I.P.C. Könyvek 2020 végén Adrian Goldsworthy eredetileg a Yale egyetem által 2006-ban megjelentetett Caesar életrajzát. A kiadó „személye” azért is furcsa, mert az I.P.C. Könyvek nem történelemben utazik. Ez óvatosságra intett. Ettől függetlenül az nem volt kérdés, ezt a könyvet megveszem. Hogy miért? A szerző és a téma miatt. Adrian Goldsworthy kiváló történész, akinek fő csapásiránya az ókori Róma. Habár az utóbbi években egyre kevesebbet foglalkoztam eredeti „szakirányommal”, az ókorral, de ez örök szerelem, amit még sok pocsék könyv sem irthat ki a szívemből. Goldsworthy meg tuti nem. A magyar nyelven eddig megjelent legjobb római hadseregről írt monográfia szintén az ő műve ugyanis (A római hadsereg története. Pécs: Alexandra, 2004). A brit történész emellett történelmi regényeket is ír (valamiből meg is kell élni, ugyebár...), stílusa eléggé olvasmányos, képes populárisan előadni a históriát. Az óvatosságomat a kötettel kapcsolatban tehát egyértelműen a kiadó neve szolgáltatta, nem tudtam, mire számítsak tőlük, pláne, miután a címlap verzóján nem szerepelt lektor, aki segítette volna a fordító munkáját...

Biográfiánk egy újabb féltégla, sőt inkább betontömb. Ennek ellenére ha valaki nem adult oldalundorral kezd neki a könyvnek, komoly élményben lesz része. Goldsworthy szórakoztat, miközben egy komoly életrajzot ad a kezünkbe, s nemhogy azt nem éreztem, hogy hosszú lenne, hanem legszívesebben követeltem volna a még bővebb kifejtését az eseményeknek. A kötet ugyan nem hadtörténelem a szó szoros értelmében, de azzal is elég részletesen foglalkozik – Caesar esetében fura is lenne másként ‒, és igyekszik főhősének politikai motivációit széles spektrumban bemutatni. Az író nem hazudja nekünk, hogy mindent tud, hiszen a források korlátozottak, különösen Caesar első évtizedeire nézve. Goldsworthy – nagyon helyesen – nem utólagos bölcsességgel tekint vissza az első császárra, hanem megpróbálja úgy szemlélni az eseményeket, mintha még nem tudná, mi lesz később az arrogáns, ám római szinten nem igazán kegyetlen, ifjú Julius sorsa. Nem tekinti élete első pillanatától Róma későbbi fejének, hanem csak egynek a feltörekvő szenátorok százából, s a felemelkedés útját így hitelesebben mutatja be nekünk.

Caesar életrajza egyben korrajz is, Goldsworthy nagyszerűen eleveníti fel az időszakot, amelyben főhőse élt, megvilágítja a római köztársaság működését, annak problémáit, de a mindennapi élet szertartásait is a születéstől a halálig. Nem kíván belelátni az ókorba XXI. század eleji elvárásokat, nem ítél el, és nem akar szenzációt vagy bulvárt csinálni Caesar életének olykor extrém eseményeiből. Erre nincs is szükség, hiszen Caesar élete önmagában kiemelkedő, olyan személy volt, akiből évezredenként egy tucat, ha akad. Goldsworthy érezhetően szimpatizál hősével, nagyra tartja megbocsátási képességét, amellyel a korszakban párját ritkította, s nem valami korát megelőző modern diktátort akar felmutatni nekünk. A mű olvasmányos és informatív volta mellett is szórakoztató és elgondolkodtató.

Térjünk át a kiadásra, mert eleve ettől tartottam jobban, nem a tartalomtól! Hát bizony akadnak benne bibik. Néha a fordító egyértelműen félreértett egy-egy mondatot. A 80. oldalon a következő mondat szerepel: „Az ókori arcképek gyakran igen hivatalosak, és inkább élettelennek tűnnek a mai szemnek, és nagyon könnyen megfeledkezünk róla, hogy sok közülük eredetileg festmény volt, mert a klasszikus világról alkotott víziónk csupa kő és márvány.” Itt Goldsworthy természetesen nem azt írta az angol eredetiben, hogy a portrék, mellszobrok festményekről készültek, hanem azt, hogy eredetileg festettek voltak (csak lekopott azóta): „...too easy to forget that many were originally painted ...”. Természetesen igaza van, ma már elfelejtjük, hogy például az athéni Parthenon vagy az Akropolisz több épülete eredetileg tiritarkára volt festve, ahogy a híres személyek büsztjeit is kipingálták. A 100. oldalon szintén egy logikailag teljesen értelmetlen gondolatsor van, a fordító azt írja, hogy Caesar győzelme vette el néhány római szövetséges kedvét az elpártolástól, mert bebizonyította, hogy képtelen (sic!) megvédeni őket. Egyértelmű hiba. Nyilvánvaló, Caesar éppen azt bizonyította, hogy képes, és ezért nem pártoltak el! Három oldallal később, a 103. közepén egy szövegkörnyezetében teljesen értelmetlen mondatot olvashatunk, amit most nem citálok, mert hosszú, és égnek meredne a hajam, ha le kellene írnom azt a marhaságot, ami ott áll. Majd a 230. oldalon ez áll: „Caesar ezeket a rómaiakat is művelte (sic!), és nem csupán az elitet szólította meg.” Földművelésről már hallottam, de római polgárok műveléséről nem. Legyünk jóindulatúak, bizonyára ez csupán elírás a műveltette helyett. Később is előfordul, hogy a legio (ami jobb lett volna nem légiónak írva) nehézgyalogságát a szerző nemes egyszerűséggel nehézlovasságnak fordította... Ki tudja, mennyi ilyen mellett siklottam el. A fordítás stílusa egyébként nem rossz.

Nem állítom, hogy a kötet minőségét nagyon lerontja a számos fordítói / elírási / értelmezési hiba, de zavaró lehet szakembernek, és itt-ott értelmezhetetlen és megtévesztő a nem kellően gyanakvó olvasónak. Azt kell, mondjam, nagyon hiányzott egy lektor tekintete a szöveg véglegesítése előtt. Ha ókori szakkönyvnek is beillő kötetet ad ki valaki, az nézesse át egy római történelemhez jól értő szakival. Erre valók ugyanis, és nem éri meg a spórolást, ha már energiát fektetünk egy Goldsworthy-kötet kiadásába, a fordító pedig óhatatlanul félreérthet dolgokat.

Fizikailag a kiadás azért rendben van, kötött, és a borító is jónak mondható, bár a papír csak közepes minőségű. Lionel-Noel Royer festménye tökéletes választás volt, ha kissé elcsépelt is. Azt nagyon díjazom, hogy nemcsak a védőborítón van rajta a festmény, hanem alatta is, a kötéstáblán. A kötethez kronológiai táblázat, szójegyzék, valamint név- és tárgymutató tartozik, a szövegben elhelyezett térképek mellett.

Horváth Gábor

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2021.05.28