159

A legőszintébb George Michael ‒ 25 éves az Older


george-michael-older

George Michaelt fél évtizeddel halála után is a könnyűzene egyik legfontosabb férfi előadójaként tartjuk számon, a ’80-as és ’90-es évek egészében azonban teljesen megkerülhetetlen szereplője volt a popkultúrának. 25 évvel ezelőtt jelent meg szólókarrierjének egyik csúcspontja, az Older című lemez, amely 2021-ben hallgatva is hibátlan mestermű. Sőt évekkel később mind tartalmilag, mind hangzásában új árnyalatokkal gazdagodott.

A lemez és a köré épített promóció egyúttal igazán nosztalgikus módon emlékeztet minket, mennyire más léptékben fogyasztottunk zenét a ’90-es évek derekán. Ekkoriban az albumok alapból is hosszabb életgörbével bírtak, az Older azonban még ebben a viszonylatban is kimagasló szavatossági idővel rendelkezett: már a megjelenés (1996) előtti hónapokban két masszív dallal uralta a rádiókat és slágerlistákat, hogy aztán ugyanezzel a lendülettel majdnem a rákövetkező év végéig a felszínen maradjon okosan időzített további kislemezekkel. A nem lankadó érdeklődést kihasználva 1997 legvégén újra piacra dobták a lemezt, kibővített formában (Older & Upper).

Az Older Európában, főként az Egyesült Királyságban elsöprő sikert aratott kritikailag és kereskedelmileg egyaránt, a legtöbb országban többszörös platina státuszú eladási adatokkal. A két évet felölelő promó alatt a lemez szinte összes dala kislemezre került, és az angol toplisták élén vagy minimum dobogóján tetőzött. Jellemző, hogy csak olyan dalok tudták megfosztani George Michaelt a number one pozíciótól, mint a Wannabe (Spice Girls) vagy a Candle In The Wind (Elton John). Az Older győzedelmességének igazi érdekessége az, hogy zeneileg egyáltalán nem passzol a grunge és brit pop éra után éppen boyband és girlband lázban égő akkori mainstreambe, nem is próbál slágeres lenni. A hosszú, komplex dalokkal és az egész lemezen átívelő, elegánsan búskomor hangulattal George Michael könnyen elidegeníthette volna a hallgatókat, mégis abszolút célba ért.

Thank you for waiting” – áll a lemezborító első lapján. És valóban, az 1990-es Listen Without Prejudice Vol. 1 és az Older között hat év telt el, ami már a ’90-es években is egy örökkévalóságnak számított. Az énekes és kiadója közötti hosszas és keserűen végződő pereskedés eredményeként a Listen Without Prejudice Vol. 2 végül soha nem látott napvilágot, így a rajongók kénytelen voltak a köztes időt kósza duettekkel, jótékonysági lemezeken elszórt dalokkal és egy live EP-vel átvészelni. Így azonban, mire az Older végre megjelent, George Michael a szó szoros értelmében véve egy „öregebb”, felnőtt és érett énekesként állhatott a világ elé.

Bár az első két lemez is sokat merített a jazz és a kamarazene hangulatából és eszköztárából, az Older lemezt már teljes egészében átitatják ezek a stílusok. Az énekes az 1993-ban elhunyt partnerének, Anselmo Feleppának és Antonio Carlos Jobim brazil zeneszerzőnek dedikálja a lemezt: Feleppához fűződő kapcsolata az album szövegeiben tükröződik, míg Jobim a jazz eleganciáját és a bossa nova légies könnyedségét ötvöző munkássága egyértelmű ihletként és referenciapontként szolgál.

Az albumot mintegy keretbe foglalja két törékeny, mégis nagyívű ballada (Jesus To A Child, You Have Been Loved). Mindkettő az elvesztett szeretőnek állít emléket érzelmes, de nem érzelgős módon. Természetesen központi téma az öregedés, az idő múlása is, hasonlóan visszafogott dalokban. „Change is a stranger you have yet to know” – hangzik el a címadó dalban, bánatosan felsíró trombitával alátámasztva. Később némi óvatos derű jelenik meg az életigenlő Move On-ban és az It Doesn’t Really Matter is ügyesen egyensúlyozik a szomorkás szöveg és a lágy, vidáman sercegő hangszerelés között. A To Be Forgiven dal meleg tónusú gitárjain és fúvósain, valamint álomszerű bossa nova lüktetésén érződik talán leginkább Antonio Carlos Jobim hatása.

A lemez egységes hangzásához nagyban hozzájárul, hogy az alapvetően tempósabb dalok is megmaradnak az elegáns vonalak között. A Fastlove Spinning The Wheel páros remek komplementert képeznek. Mindkét dal a 90-es évek hedonizmusának leképeződése, teljesen eltérő zenei formában és mégis organikusan kiegészítve egymást. A Fastlove mindenképpen az évtized egyik legjobb popdala, hűvös és rideg, mégis érzéki és ellenállhatatlan, a kiégett, lelketlen promiszkuitás bűnösen táncolható ódája. Ennek szerves folytatása a komplex és hibátlan jazz tétel Spinning The Wheel, amely az előző dalhoz hasonlóan kommentár a ’90-es évek szabadosságáról. Az AIDS-járvány árnyékában különösen hátborzongató a dal refrénjének kedélyesen harmonizált sorai mögött rejtőző félelem („One of these days you’re gonna bring some home to me”).

1997-re is könnyedén maradt muníció a lemezen: a címadó Older kislemezén két csemegét is találnak a kollektorok: Bonnie Raitt I Can’t Make You Love Me-jének gyönyörű feldolgozása mellett igazi kuriózum az Astrud Gilbertóval közösen, eredeti portugál nyelven előadott Jobim-klasszikus Desafinado. A celebrity kultúrát kifigurázó Star People eredendően is az album legpörgősebb dala, a teljesen átdolgozott kislemezváltozat azonban még tovább fokozza ezt az energiát. Ugyanez sajnos nem mondható el a The Strangest Thing rádiós remixéről. A középtempójában is táncolható eredeti dal az albumon ráérősen hömpölyög keleties hangszerek, diszkrét kongaütemek és andalító szintetizátorok hullámain – azonban ez az emelkedettség elvész a meglehetősen idejétmúlt hangzású 1997-es remix unott club beat-jei alatt.

A korábbi dalok vezérmotívumait felsorakoztató instrumentális reprise (Free) vége-főcímként hat egy érzelmi árnyalatokban bővelkedő, részletgazdag mű végén. Akár a borítókép árnyékba burkolt, monokróm portréja, az Older egy letisztult, kontrasztjaiban is egységes alkotás. Időtlensége pont abban rejlik, hogy felülemelkedik az adott és bármely időszak zenei hóbortjain és elvárásain – de egyúttal maga George Michael is felülemelkedik korábbi egóján és túlzásain, hogy alázatosan, „öregebben” elkészítse az egyik legőszintébb és legerősebb lemezét.

Demjén István Tamás
Forrás: langolo.hu

2021.05.26