Sztárszínészek videóklipekben 4. rész: Chevy Chase

Paul Simon: You Can Call Me Al – Szilvási Krisztián írása

chevy-chase-paul-simon-you-can-call-me-al

A kicsi meg a nagy” – ahogyan gyerekkoromban hívtam őket, mivel a 193 centiméteres Chevy Chase mellett szó szerint eltörpült a mindössze 160 centis Paul Simon a You Can Call Me Al című videóklipben. Amely amúgy mókásabb talán már nem is lehetett volna. Az album különben, amelyen megjelent a dal, végül Grammy-díjat nyert 1987-ben.

A már dekádok óta ikonikus, amerikai dalszerző-énekes-színész Paul Simon (akinek mindkét szülője emigráns magyar volt) kronologikus diszkográfiájában a hetedik helyet foglalja el az 1986-ban megjelent Graceland című album, melynek dalszövegeit részben a zenész egy dél-afrikai útjának benyomásai ihlették, és egy látszólag kapuzárási pánikban lévő férfit követnek végig. A korong vezető kislemeze volt a You Can Call Me Al, amely jelentős szerepet játszott a Graceland 1987-es Az év albuma Grammy-díjában, hogy aztán az idők folyamán Simon egyik legnagyobb slágerévé váljon.

A You Can Call Me Al szövegében a főhős hangosan tűnődik azon, hogy miért nehéz az ő élete és az élet úgy általában („Hol a feleségem és a családom?”, „Mi lesz, ha itt halok meg?”, „Ki lesz a példaképem?”). Ahogy azonban maga Paul Simon is kifejtette a Classic Albums dokumentumfilm-sorozat Graceland című epizódjában 1997-ben, a harmadik versszakra az általános portré-szerű perspektívából személyes és önéletrajzi szemléletűvé válik. A dalban szereplő nevek amúgy egy olyan partin történt vicces esetből származnak, amelyre Simon az akkori feleségével, Peggy Harperrel ment el: Pierre Boulez francia zeneszerző és karmester tévedésből Paulra „Al”-ként, Peggy-re pedig „Betty”-ként hivatkozott. A dalból készült egy videóklip, Simon a Saturday Night Live házigazdájaként tartott monológja alatt adta elő, de nem volt elégedett az eredménnyel. Az új változat ötlete Lorne Michaels producernek és Gary Weis rendezőnek köszönhető.

Azt mindenekelőtt tudni kell ezzel kapcsolatban, hogy Paul Simon és Chevy Chase barátsága még az 1975-ös Saturday Night Live (késő esti komédiaműsor és varieté-show) eredeti évadáig vezethető vissza, ahol utóbbi a show legnépszerűbb szereplőjeként tündökölt, előbbi pedig állandó közreműködőként szerepelt (a második részben például 1970-es „szakításuk” óta újra fellépett Art Garfunkellel). Sok estét töltöttek el ők ketten közösen a városban. Aztán jó egy évtizeddel később jött a You Can Call Me Al (második) videóklipje, amelyben a 193 centiméteres Chevy Chase (aki akkorra a filmsztárság csúcsára jutott) és a mindössze 160 centis Paul Simon – remek kontrasztot alkotva – egy rózsaszín falú, kvázi-üres szobában, majdnem közösen adják elő a dalt. Azért csak „majdnem”, mert Chase – minden helyzetkomikumra számot tartó lehetőséget megragadva, hogy barátja elől ellopja a show-t – végigtátogja Simon „hangján” a szöveget, belefojtva az énekesbe a szót. A zenész így zavarában néha hangszereket hoz be vagy vesz elő, amire a színész megpróbál ugyancsak valamilyen módon rátromfolni.

A VH1 meglehetősen sűrűn játszotta aztán a videót, amely egészen a 23. helyig tört fel az akkori 100-as listán. Felejthetetlen amúgy az a jelenet a klip egyik csúcspontján, amikor Simon és Chase felállnak a székeikről, előbbi egy szaxofont ragad meg, utóbbi egy trombitát, és egymáshoz gyakorolt lépésekkel adnak elő egy „táncot” (a képen). Amikor Paul Simon 1991-ben hatalmas koncertet adott a New York-i Central Parkban, Chevy Chase csatlakozott hozzá, és újra előadták ezt az ikonikus koreográfiát. Egy szónak is száz a vége, Pault 1986 óta nyugodtan hívhatjuk Alnek, ha akarjuk.

Szilvási Krisztián

Forrás: en.wikipedia.org, rollingstone.com

A YouTube-ra feltöltött videó beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videó ezen a linken található a feltöltő megnevezésével.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Tom Hanks: Carly Rae Jepsen – I Really Like You
2. rész: Christopher Walken – Fatboy Slim: Weapon Of Choice
3. rész: Alan Rickman – Texas: In Demand

2021.05.20