És nincs ebben semmi túlzás, a világ dolgainak igazgatásában és formálásában oroszlánrészt vállaló, gigászi erőket mozgató szuperhősök még úgy is csúcsvezetők, ha bizonyos dolgokat, például emberiségszintet érintő gazdasági döntéseket meghozni nem akarnak. Vagy legalábbis nem mindenki közülük. (A szupergonoszokkal persze más a helyzet, ők javarészt világkirályi pozícióra hajtanak.) A Jupiter hagyatéka (Fumax, 2021) világában, az ismert szuperhős-univerzumokhoz hasonlóan nem egyetlen hős rohangál, és a konfliktusok legfőbb forrását éppenséggel családon belüli egyet nem értés végzetes akaratütköztetése adja.

A felütés a klasszikus kalandfilmekre hajaz, leginkább a King Kong rejtett-sziget felkutatása köszön be: Sheldon Sampson fivérével, Walterrel és barátaival egy sokat ígérő álomlátomás nyomába eredve bérel hajót, és talál rá az egyébként magasabb erők által a normál észlelés számára hozzáférhetetlen és nem is természetinek tűnő földdarabra. Később még egyszer visszatérünk ide pár oldal erejéig, és további magyarázatot kapunk a szupererők eredetéről, amelyben Sheldonék részesülnek a szigeten. De messze nem ez a lényeg. A történet jelenidejére Sheldonék már legendás hősökké váltak, utalásokból megtudjuk, hogy a szupergonoszokkal vívott nagy csatáik már évtizedekkel korábban lecsengtek, elviekben minden rendben is lenne, ha az újabb kori fránya gazdasági válság, az elszegényedés, a javak igazságtalan elosztása nem mérgezné meg itt is a rögvalóságot, egészen hasonlóvá téve a Jupiter hagyatéka világát a miénkhez. Millar írjon bármit, nem is megy arrébb soha, a Ha/Ver vicces szuperhős vs gengszter őrülete, a Kingsman ügynöksztorija és persze a Marvel-féle Polgárháború konfliktushalmaza is leginkább csak formai vonatkozásaiban van elemelve, esszenciálisan cseppet sem.

A Polgárháború párhuzama a legszembetűnőbb a Jupitert olvasva: családtagok, közeli barátok és bajtársak, azaz szövetségesek csapnak össze meghasonlásukat követően. Mondhatnánk, hogy érdekkülönbségek okán elsősorban, de a feldolgozatlan sérelmekkel is nagy baj van, nemcsak testvéri, de generációs szinten is. A korosodással persze szilárdulnak a személyiségek, bár a jobb viszony eléréséhez szükséges lenne, hogy a szülők felnőttként kezeljék azzá váló gyermekeiket. Ami persze nem könnyű ilyen erők birtokában, de még kevésbé azok árnyékában. Az utódoknak egyrészt ezzel a „sztárok gyermeke” nyomással is meg kell küzdeniük, ami ki is csúcsosodik a klasszikus lázadó-dorbézoló életmódban; és ott van még az apai testvérpár nagyívű küzdelme: Sheldon és Walter ugyanis egészen mást gondol az erők felhasználásnak mikéntjéről a világ alakulásának átfogó gazdasági és politikai színterein. Sheldon hagyná az egészet a politikusokra, míg Walternak nagyon is határozott elképzelései vannak minderről. A viszály természetesen tragédiába torkollik, és ennek fatális következményei minden rokoni és baráti kapcsolatra kiterjednek az emberiségszintű sorsfordulók mellett.

A Polgárháború párhuzamán túl fontos egy sokkal mélyebb kulturális beágyazódás – innen eredeztethető a „nagy erő nagy felelősséggel jár” morális kérdése is –, amit a régmúlt tradicionális társadalmainál láthatunk: a vezetőnek, királynak szánt ifjakat kellő előkészítés után bevezették a magasabb tudásokba, akik ezáltal elnyerték az úgynevezett papkirály titulust. A beavatással olyan erőkhöz és képességekhez jutottak, melyeket csak bizonyos magas morális érettség elérése után kaphattak meg, mégpedig pont azért, ami az újkori szuperhőstörténetekben is gyakran napirendre kerül, hogy ezeket az erőket ne használhassák önös célokra. Modern korunk persze nem nagyon tud mit kezdeni szimbolikus rétegén túl az ilyen égi, isteni erők mibenlétével, de most a lényeg úgyis a kulturális folytonosságon, a dolog őskép jellegén van. Amikor a Jupiter történetében a súlypontok az utódokra helyeződnek át, beindulnak a valódi karakterfejlődések, és felszínre kerülnek az addig rejtett jellemvonások is. És be is rendeződnek a két nagy térfél valamelyik oldalára, majd abban a pillanatban ott folytatják, ahol szüleik kezéből kiesik a staféta. Ami persze szintén nem elvágólagos, ráadásul felmenőik nem is adják maguktól, sem szépszerével, sem sehogy.

A látványos és drámai küzdelem a szuperhős-toposzoknak megfelelően nagy tétekben zajlik, megrengeti az egész bolygót, és nincs tekintettel a veszteségekre. A világuralomra törő figurák persze nem is szoktak, a jók pedig mentik a menthetőt. Mindebben nagy szerepet kapnak pont azok az elemek, amelyeknek végzetes meghasadásai vezettek el az orvosolhatatlan tragédiáig: a párkapcsolat, a barátság, a család, a szülői felelősség, vagyis a legkisebb közösségi szintek minőségei. Ezen túlmenően pedig az az új morál, amit saját világunkban is megfigyelhetünk a napjainkban felnövő, üdvözítően társadalom- és környezettudatos generációknál: az egész emberiséget megóvásra érdemes létközösségnek, és nem társadalmi kísérletek terepének tekintő szemlélet. A Jupiter szövetében a harmadik generációt képviselő kisiskolás Jason az egyik legerősebb karakter ebben a kemény küzdelemben, megbonthatatlan szándékaival és kivételes akaratával az emberiség jövőjébe vetett bizalmunkat erősíti. Mindezt giccsek és erőltetések nélkül éri el Millar, megnyugtatóan jól bánik veretes hagyományokkal éppúgy, mint formabontó ötletekkel. Igaz, ez utóbbiakból többek közt ő szőtt bele néhányat a kortárs popkult dráma narratívájába.

Frank Quitely rajzoló Új X-Menekből és Batman-történetekből lehet ismerős, de ez a világ talán jobban passzol hozzá. Mindenesetre a korábbi munkáiban erősen túltolt, karakterisztikus figuráinak már alig van nyoma a Jupiterben (hozzátéve, hogy én kifejezetten kedvelem a nagyjából közutálatnak örvendő E, mint Eltörölni című, magyarul két kiadást is megélt X-Men kötetét). Karakterfolytonosságban remekel, a beállításai és panelkezelései lendületesek, valamint a kötet végén található vázlatrajzok alapján egyértelmű, hogy nem a színezés húzta fel a minőséget. Ami persze kardinális hozzávaló, itt például olyannyira egységben van a rajzokkal és a különböző hangulatokkal, hogy utólag külön vissza kellett néznem ilyen szemmel is az oldalakat (az 1-5. fejezet Peter Doherty, a 6-10. pedig Sunny Gho munkája).

Remélhetőleg a Jupiter’s Circle című spinoff is kiadásra kerül majd, az ebben a kötetben elszórt utalások és a flashbackek alapján az sem érdektelen. Mindemellett hamarosan választ kapunk arra a kérdésre is, hogy a most induló Netflix-sorozat mit és mennyit képes átemelni a Jupiter hagyatéka hangulatából és kérdésköreiből. Ha nagyjából hű maradt az alapanyaghoz, akár storyboardként is hasznosíthatták a képregény filmszerű beállításait, hozzátéve, nem feltétlenül működik az filmen, vagy nem úgy, mint amit képkockák állóképeiből rak össze folyamattá az olvasói képzelet, mégiscsak két külön művészeti ágról van szó.

A keménytáblás, 248 oldalas kötet a Jupiter’s Legacy Vol 1. és Vol 2. minisorozatokat tartalmazza. Fordította: Sepsi László.

Beleolvasó és rendelés

Rácz Mihály
Forrás: langolo.hu