Az olvasói tapasztalatom azt sugallja, hogyha valóban létezne egy koporsókészítő tanfolyam, igenis szeretném, ha a svédek szerveznék, és nem csupán a barkácsolással kapcsolatos készségeiknek köszönhetően. A svéd irodalom egyik jellegzetessége, hogy kényes témákban is képes szókimondásra. Bátran és nyíltan foglalkozik olyan témákkal, amelyeket nem feszeget más nemzet irodalmi rétege. A kisgyerekes szülők talán otthonosabban mozognak ebben a témában: Pernilla Stalfelt Kakikönyve, Halálkönyve, valamint Gunilla Hansson Peti, Ida és Picuri könyve sok szülő életét tette könnyebbé. A kiválasztás, gyermeknemzés, a halál mind a természetes életciklus részei. Bár nem kifejezetten irodalmi témák, tudjuk, hogy az irodalom nagyszerűen használható nevelési vagy akár terápiás céllal is.

Jelen könyv központi témája szintén a halál. Samuel Miller, egy sziget idős, megözvegyült, gazdag tulajdonosa kéthetes tanfolyamot hirdet meg, amelynek célja a saját koporsó elkészítése. Alapos megfontolással válogatja ki a jelentkezők közül a résztvevőket: egy idős házaspárt a kutyájukkal együtt, egy haldokló fiatalembert, egy drámaírót, egy haláltól rettegő férfit, egy Angliából hazaköltöző fiatal nőt, egy volt profi futballjátékost és annak feleségét. A hivatalos résztvevőkön kívül egy gyógyszerfüggő potyautas is belecsöppen a történetbe, ami egy plusz csavart ad a cselekménynek. A résztvevők látszólag nem is lehetnének különbözőbbek: életkorban, családi háttérben, szexuális irányultságban egyaránt eltérnek, ráadásul mindenki más indíttatással jelentkezik a tanfolyamra. Igen hálásak vagyunk a szerzőnek, amiért a regény elején egy-egy rövid bemutatót ír az összes szereplőről. Gyakran visszalapozhatunk, és ez segít rendet rakni a szereplők közt, legalábbis eleinte. Egy idő után már nincs szükség visszalapozásra, még véletlenül sem tévesztjük össze őket. Ez a regény nagy aduásza: az összes szereplő sebezhető és szerethető, mindannyian megszerettetik magukat. Igen, még a morcos, öntelt drámaíró is.

A tanfolyam ideje előre meghatározott, két hét adott a nem mindennapi feladatra. Az idő azonban másképp telik, ha az ember egy gyönyörű szigeten éppen a saját koporsóját készíti. Ezzel magyarázható, hogy olyan sok minden történik rövid időn belül. Hamar szembesülnek a résztvevők is azzal a ténnyel, hogy a koporsó nem csupán egy láda, amit összeszögelnek. Jól kell zárnia, ráadásul egy kézzel fogható emlékeztető, hogy hova tartunk mindannyian. Nem mindennapi kifejezést ismerünk meg, a koporsóiszonyt. Egy-egy szereplő meglehetősen szenved emiatt, minden kalapácsütést kopogtatásnak érez a mennyek kapuján. Nehéz elfojtani a gondolatokat a mulandóságról, felszínre tör a halálfélelem, és ha ez nem lenne elég, egyéb drámai szálakkal is meg kell küzdeniük a résztvevőknek. Tulajdonképpen nemcsak nekik, hanem nekünk, olvasóknak is fel van adva a feladat, hogy magunkba nézzünk, és őszintén tisztázzunk kényelmetlen, kényes, szorongást okozó kérdéseket, témákat. A halál önmagában is nehéz téma, és a mellékszálaknak köszönhetően még hangsúlyosabbá válik: bántalmazó kapcsolat, szerfüggőség, halálos és gyógyíthatatlan betegség, öngyilkosság, homoszexualitás. Összesítve úgy tűnhet, hogy elég szappanopera-szerű, de valójában nehéz eldönteni, hogy micsoda is ez a regény: könnyed vígjáték vagy komor disztópia.

Hogy miért érdemes elolvasni? Mert önmagunkkal szemben kíméletlen őszinteségre késztet. Mert fiktív barátokra tehetünk szert, elsajátíthatjuk életfilozófiájukat. Agnes mottója támasz lehet nehéz időkben: „Ha az ember a legjobbtól elesik, próbálja meg kihozni a legjobbat abból, amit kap.” Victor jelmondata pedig segíthet bízni a szebb, jobb holnapban: „Hosszú távon nem lehet úgy élni, mintha minden másodperc az utolsó lenne. Az embernek meg kell tudnia pihenni a holnapban. Legalábbis a holnap reményében.”

366 oldal alatt elkészülnek a koporsók, életre szóló barátságok születnek, házasság bomlik fel, szerelem születik. Sorsfordító drámák forgatják fel fenekestől a résztvevők életét, végül pedig néhány szereplőnek szüksége is lesz a DIY koporsójára.

A szerző ügyesen elvarrja a szálakat. Bánatot ugyan érzünk néhány szereplő miatt, de hiányérzetet a történetben nem. Megadja számunkra a lezárást, ami megkönnyíti az elfogadást, elengedést. Ha valamiféle kritika érheti a regényt, akkor talán pont erre vonatkozik. Minden annyira meseszerűen megoldódik, a halál árnyékában is olyan romantikusan és irreálisan rendeződnek el a kapcsolatok, sorsok, hogy az már a tündérmese határát súrolja.

Kinek ajánlom? Felnőtt olvasóknak. Az összes említett téma kemény dió, egyenként is, hát még ömlesztve. Szükség van egy érett, introspekcióra képes személyiségre és egy kis akasztófahumorra, hogy célba érjen a regény fő mondanivalója: „…az ember tegye meg, amit a szíve mélyén szeretne, mielőtt túl késő. Kihasználni az életet, mielőtt véget ér.”

Morgan Larsson 1970. április 13-án született Svédországban. Feltörekvő írónak tartják, jelenleg ez az egyetlen magyarra fordított regénye. Jelen írása nagyszerűen ötvözi Fredrik Backman szerethető karaktereit és Jonas Jonasson fordulatait.

Farkas Kinga Kaszandra
Forrás: olvasoterem.com