Ekkor tűnt el vagy lett az enyészeté a Nyulak szigetéről elmenekített Árpád-házi Szent Margit koponya ereklyéje mellett számtalan más relikvia. A nemesfém ereklyetartókat, templomi tárgyakat, offereket Bécsbe szállították, beolvasztották, a nem „hasznosítható” dolgokat, magukat a relikviákat elégették. Különösen nagy csapást jelentett a magyar művelődéstörténet szempontjából, hogy a megszüntetett szerzetesrendek és egyes kolostorok könyvtárai is túlnyomóan szétszóródtak és megsemmisültek. Igaz, volt protokoll a felszámolt rendházak bibliotékáinak elszállítására. Többnyire az Egyetemi Könyvtárba kerültek a kötetek, ahol Pray György egykor jezsuita szerzetes vezetésével rendszerezték a könyveket. Mára mégis alig van olyan könyvegyüttes, amely mintegy kétszázötven évvel az abolíció után is egyben lenne. Páratlan könyvgyűjtemények is szétszóródtak, amelyek megszakítások nélkül működtek és gyarapodtak a középkor óta az 1780-as évek közepéig.

II. József itt éppen szánt (Piarista Múzeum CC BY-NC-ND)

Pedig Magyarországon, a török hódoltság miatt, már a XVIII. században sem sok volt ezek közül. Bár a hazai ferences rendtartományok megmaradhattak, sok rendházukat minden különösebb érv nélkül elvette II. József, olykor még az észszerű hasznosítás sem volt megoldva. Ugyanis nem az épületre volt szükség, hanem arra, hogy a racionalista szemlélettel meg nem érthető szerzetesi tevékenység véget érjen. Ez lett a sorsa a soproni ferences kolostornak – hasonlóan a Szűz Máriáról nevezett Rendtartomány győri, komáromi, keszthelyi rendházához. A soproni konvent megszüntetése azonban egyedülálló barbárság volt. Ugyanis az egyik középkori eredetű, 1787-ben szétszórt bibliotéka épp a soproni ferences kolostoré volt. A magyar korai gótika egészen egyedülálló építészeti remeke, a franciskánus rendház a XIII. század második felében épült, bár az alapítás idejét sokan már 1240-re teszik. Első említése 1278-ból maradt fenn, és nincs okunk azt feltételezni, hogy már e korai időszakban ne lett volna a rendházban legalább néhány liturgikus könyv, prédikációs kötet vagy gyóntatási tanácsadó, tehát olyan középkori kéziratok, amelyek egy könyvtár alapját képezhették. Mivel a kolostor 1722-es inventáriuma – benne a könyvtár lajstromával – fennmaradt, a későbbi kutatások alapján az 1526 előtti könyvtár is rekonstruálható lesz valamennyire.

A soproni ferencesek, majd a bencések híres temploma (Thúry György Múzeum CC BY-NC-ND)

A ház történetének levéltári forrásai ma javarészt nem hazai archívumokban kutathatók, de a rend nagy összefoglaló munkái feldolgozták a fontosabb eseményeket. A kolostor jelentőségét mutatja, hogy 1340-ben és 1344-ben is rendi közgyűlést tartottak falai között. Az utóbbi rendi gyűlésnek még a „szponzorát” is azonosítani lehet: Pál mester valószínűleg azonos lehet Magyar Pál várnaggyal, aki különböző módokon is támogatta a soproni kolostort. Érdekes adalék a soproni ferencesek történetéhez, hogy 1524-ben megvádoltak egy Kristóf nevű szerzetest, a templom hitszónokát, hogy tanítása a protestáns eretnekség nyomait mutatja. E rosszindulatú vád kivizsgálására II. Lajos király Szegedi Gergelyt küldte a kolostorba, aki tisztázta a barát ártatlanságát. A kolostor szerzeteseinek megbecsülésére utaló jel, hogy nem csupán II. Lajos, hanem Ferdinánd is közülük választott udvari hitszónokot, Kassai Kristófot, aki alkalmasint azonos lehetett a megvádolt szerzetessel.

Fametszet a nyomtatás korából (Magyar Ferences Könyvtár)

A rend történetének e korai időszakából a magyar kolostori könyvtárak állapotaira vonatkozóan nemigen van forrás. Jól ismertek viszont az 1260-as narbonne-i káptalan rendelkezései, amelyek nálunk is érvényben voltak. Ezek szerint például minden noviciátusban könyvtárat kellett felállítani, és az újoncok innen kaphattak épületes olvasmányokat a magiszterüktől. Az 1307-es toulouse-i káptalan megtiltotta a könyvszövetkezetek alapítását, hiszen ezek egy rendházon belül élő kisebb szerzetesi közösségek kiváltságává váltak: az ügyeskedők így tudtak több könyvhöz hozzáférni társaiknál. Mivel a szerzeteseknek könyvtulajdonuk nem lehetett, de könyvekre szükségük volt, előfordult, hogy a rendi könyvtárakból „ad vitam”, egész életre kölcsönöztek. Ilyenkor azonban évente be kellett mutatniuk a munkát a könyvtárosnak, aki ellenőrizhette a kézirat meglétét és fizikai állapotát. Az 1337-es általános káptalan rendelkezett úgy, hogy az elhunyt rendtagok használatra kapott könyvei a kolostori könyvtárra szálljanak, s ez a rendelkezés megteremtette a tipikus ferences könyvtári gyarapodási modellt, amely nem a bibliofilia vágyai vagy logikája, hanem a pragmatizmus, a tényleges könyvhasználat alapján bővítette a gyűjteményeket.

Hasonlók a soproni ferencesek könyvtárában is lehettek (Magyar Ferences Könyvtár)

Ennek jelentősége azért felbecsülhetetlen, mert így egy-egy bibliotéka egyben egyedülálló művelődéstörténeti lenyomattá is vált, hiszen biztosan tudható, hogy a könyvek a maguk korában ténylegesen is olvasottak voltak. A gyarapodás másik módja a szokásos könyvcsere vagy vétel mellett, hogy a kolostori könyvtáraknak saját másoló műhelye volt a középkorban. Az itáliai Szent Antalról nevezett Rendtartomány 1290-ben külön rendelkezett arról, hogy a nagyobb kolostorokban állandó scriptorok másoljanak a könyvtár számára. Azt azonban a statutumok rendszeresen megtiltották, hogy az elkészült kódexeket eladják. Ehhez hasonló tiltás a magyarországi ferenceseknél is létezett: az 1522-es káptalan úgy rendelkezett, hogy a testvéreknek csak szeretetből szabad könyvkötést vállalnia. Aki ez ellen vétett, tehát ellenszolgáltatásért dolgozott, annak bűnbánatot kellett tartania, és három napig kenyéren és vízen böjtölnie a bánat jeleként. Főként a budai ferences könyvkötő műhely lehetett érintett e problémában, s így ez a tiltás az egyik ritka írásos nyoma későközépkori magyar könyvkötőműhely létezésének.

(A könyvtár vélelmezhető köteteit a cikk második részéből ismerhetik meg.)

Címlapkép: A soproni ferencesek kolostorát és templomát aztán a bencések vették át (Kuny Domokos Múzeum CC BY)

Fáy Zoltán
Forrás: forumhungaricum.hu