Happy Birthday Al Pacino!

SzaSzi írása

al-pacino

Az Oscar- és többszörös Golden Globe-díjas amerikai színész 2021. április 25-én ünnepli nyolcvanegyedik születésnapját. Al Pacino hosszú, gazdag pályája során a filmtörténelem meghatározó egyéniségévé vált. A keresztapa című film tette világhíressé, de alakított lelkiismeretes rendőrt, sőt magát az ördögöt is (Az ördög ügyvédje). Spontán, improvizatív, szenvedélyes egyéniség, függetlenül attól, hogy a történetben melyik oldalon áll. Elképesztő mennyiségű elismerés birtokosa. Tavaly, nyolcvanévesen is izgulhatott egy újabb Oscar-jelölés miatt (Az ír).

A kis Alberto (Al) szicíliai bevándorlók gyerekeként született a New York-i Bronxban 1940-ben, de szülei válása után a nagyszülei nevelték. Imádta utánozni a mozifilmek szereplőit, ezzel szórakoztatva környezetét. Középiskolás korában Csehov Sirályában lépett fel, ekkor kezdett álmodozni a színészi pályáról és a Broadway-ról. A tanulást viszont nem vette komolyan, eltanácsolták, így már 17 évesen dolgozni kényszerült. Alkalmi munkákból tartotta el magát, volt jegyszedő, portás, küldönc, újságkihordó, cipőpucoló, cipőárus, költöztető, kifutófiú, gyümölcsfényesítő (áruházakban alkalmaztak ilyeneket, akik kívánatosabbá tették ezáltal az árut), újságárus és pénztáros is, közben időnként szó szerint nyomorgott. 1966-ban sikerült Lee Strasberg világhírű Actors Stúdiójába bekerülnie, off-Broadway-darabokban léphetett fel, három évvel később pedig már a Tony-díj, „a színházi Oscar” birtokosaként ünnepelhetett. 1969-ben állt először a kamera elé. A Pánik a Tű parkban rendezője, Jerry Schatzberg ekkor így jellemezte: „Látszatra érdektelen, csúnya kisember, ám amikor beszélni, mozogni kezd, szemében lézersugár gyullad ki”. Lehengerlő stílusa elismerések egész sorát hozta a következő években is.

al-pacino-serpico

Serpico (1973)

Az igazi nagy áttörés 1972-ben érkezett, amikor Francis Ford Coppola rá osztotta A keresztapa egyik főszerepét. Igaz, ezért a direktornak heves vitát kellett folytatni a stúdió vezetőivel, de ő mindenképpen egy markáns arcú, olaszos beütésű, ismeretlen színházi színészt akart. A kis termetű embernek csak az ikonikussá vált éttermi mészárlásjelenettel sikerült meggyőznie a benne kétkedőket. Az epikus gengszterfilm fiatal katonatisztjét játszotta, aki apja, a mindenható maffiafőnök (Marlon Brando) helyébe lépve a családi vállalkozás élére áll. Ezért a figuráért jelölték először Oscarra, az alkotás pedig elindította a gengszterfilmek áradatát. A hetvenes években több erőteljes alakítás jelzi nevét: Sidney Lumet klasszikusában, a Serpico-ban (1973) egy túlzottan lelkiismeretes rendőr, aki le akarja leplezni a szervezeten belüli korrupciót (Golden Globe-os alakítás lett), vagy a Kánikulai délutánban (1975) mint kétbalkezes, biszexuális bankrabló. 1976-ig négyszer is jelölték az aranyszoborra, eredmény nélkül, amit sokan érdemtelennek vélnek. Viszont a legjobb rendezőkkel dolgozhatott együtt. Mint a legtöbb hollywoodi sztár, ő is több ajánlatot visszautasított (Kramer kontra Kramer, Apokalipszis most, Csillagok háborúja, Született július 4-én, Micsoda nő és persze még több száz másik). Elmélázhatunk, vajon milyen lett volna Han Solo-ként, bár ezen már kár fantáziálni. Köztudott róla, hogy a fantasztikum nem az ő világa. Jobban is áll neki A sebhelyesarcú Tony Montana-ja, a mohó kubai bevándorló, aki Miami drogbáróinak trónjára tör.

al-pacino-a-sebhelyesarcu

A sebhelyesarcú (1983)

Persze nem csak sikereket aratott. Számos kommersz produkciót elvállalt, voltak köztük óriási bukások is, mint az Amerika fegyverben (1985) című háborús film, amely az Arany Málnát is megkapta. Ebben Al Pacino is meglehetősen alulmúlta önmagát. Négy évig egyetlen szerepet sem vállalt, de aztán 1989-ben a rajongók végre fellélegezhettek, hiszen A szerelem tengere c. krimiben újra megcsillant szemében az a bizonyos „lézersugár”. A Krumplirózsa (1991) tovább növelte népszerűségét a gyönyörű Michelle Pfeiffer oldalán. A keresztapa harmadik részében már teljesen régi önmaga volt, a Dick Tracy c. gengszter-paródiában pedig felszabadult sziporkázásával komikus oldalát is megcsillantotta (mellesleg ez egy újabb Oscar-jelölést jelentett neki). Az aranyszobrocskát végül 1993-ban nyolcadik jelöléséért nyerte el az Egy asszony illata c. alkotásban. Valóságos jutalomjáték volt számára a megfáradt, kritikus, ám humoros és néha lírai vak ezredes szerepe. Csúcson volt. Mi sem mutatja jobban, hogy még ebben az évben a legjobb mellékszereplő kategóriában is nominálták a Glengarry Glen Ross c. drámában nyújtott teljesítményéért. A kilencvenes évek legjobb alakításai közül emlékezetes a Carlito útja (1993) Sean Penn brillírozásával, vagy a Szemtől szemben (1995) c. krimi, amelyben először játszott együtt a hatalmas ikonnal, Robert De Niróval. Más nagy nevekkel is szerzett maradandó élményeket: Az ördög ügyvédjében (1997) Keanu Reeves-szel, a Fedőneve: Donnie Brasco c. krimiben az ifjú Johnny Depp oldalán, A bennfentes (1999) című thrillerben Russell Crowe főszereplésével (melyet a következő évben hét kategóriában jelöltek Oscarra).

al-pacino-filmek

Kisebb szünetekkel, de az új évezredben is fáradhatatlanul dolgozott, előfordult, hogy három filmet is forgatott egyszerre. Nehéz is lenne mindet felsorolni, inkább csak idézzünk meg egyet-kettőt! A Beavatás (2003) a CIA öreg rókájaként állítja elénk, aki ráveszi a kiképzőközpont legkitűnőbb diákját, hogy legyen a tanítványa, akinek persze a kiképzést túl is kell élnie. Karizmatikusságát csodálhatjuk meg A pénz beszél főhőseként: a sportfogadásokkal ügyeskedő Walter szárnyai alá vesz egy egykori futballsztárt, hogy kihozza belőle a maximumot. A népszerű Ocean’s Thirteen-ben is felbukkan George Clooney és Brad Pitt partnereként. Eljátszotta a gyilkosság miatt elítélt híres zenei producert, Phil Sectort, a Danny Collins című zenés filmben pedig egy öregedő rocksztár megformálásáért Golden Globe-díjra jelölték. A Broadway-tól sem szakadt el véglegesen. A velencei kalmárban (Michael Radford rendezte Shakespeare-adaptáció, 2004) Jeremy Irons oldalán látható. Oscar Wilde Salome című darabjában többször volt Heródes király.

al-pacino-filmek

Még tavaly, közel a nyolcvanhoz is izgulhatott az Oscar-gálán mint a legjobb férfi mellékszereplők egyik jelöltje. Martin Scorsese maffieposzában (Az ír) ismét De Niróval remekeltek. Nyolcvan év ide vagy oda, még mindig kap új felkéréseket a rekedtes hangú, titokzatos magánéletű legenda, akinek életműve bizonyítja sokoldalúságát és tehetségét. Birtokosa a Színészet Három Koronájának, vagyis az Oscarnak, az Emmy-nek és a Tony-nak. Ezt összesen kilencen mondhatják el magukról (Thomas Mitchell, Melvyn Douglas, Paul Scofield, Jack Albertson, Jason Robards, Jeremy Irons, Geoffrey Rush és Christopher Plummer). Minden idők legjobb gengszterfilmjeinek listája élén biztosan megtaláljuk azokat a kultikussá vált alkotásokat, amelyekben valamelyik oldalon ő viszi a prímet. Hogy ki melyik térfélen felbukkanó figurájának szurkol, nos ezt mindenki döntse el maga!

Köszönjük neki az eddigi élményeket! Jó egészséget kívánunk!

SzaSzi

Források: IMDb.com, FilmKatalogus.hu, port.hu, fidelio.hu, ujsagmuzeum.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.

2021.04.25