Az 1999-es könyvsiker történetét 2007-ben Csokoládécipő címmel (The Lollipop Shoes) folytatás követte, hogy aztán 2012-ben trilógiává bővüljön Vianne Rocher életútja. A Csokoládés barack (Peaches for Monsieur le Curé) a Sunday Times akkori véleménye szerint ismét „illatokban és ízekben gazdag, lebilincselő szerelmi történet, amely egy elragadó világba kalauzolja az olvasót”. De honnan is jött igazából ez a különleges hölgy, aki az évezredforduló előtti berobbanásával szinte alműfajt teremtett? (Azóta egyre és egyre nagyobb számban jelentek meg a különböző ízlelőbimbókra ható, édes-keserű szájízű történetek.) Nos, Joanne Harrisnek nem kellett a szomszédba mennie tehetségért, hiszen szülei mindketten modern nyelveket és irodalmat tanítottak a helyi, barnsley-i gimnáziumban. Anyanyelve végül a francia lett – yorkshire-i családrésze nem beszélt franciául, bretoni családrésze pedig nem beszélt angolul. Abban viszont hasonlóak voltak, hogy mindkét ág történelme meglehetősen zűrzavaros múltat őrzött, ahol tradicionálisan erősen hatottak az asszonyi szerepek, a konyhakertészkedés, a történetmesélés, a folklór és a sütés művészete.
 
Ilyen pedigrével pedig már csak egy lépés kellett ahhoz, hogy az ifjú Joanne a Grimm-mesék hatása nyomán írogatni kezdjen. Ez idáig 25 könyve jelent meg, amelyek közül számos magyar nyelven is kiadásra került (A St. Oswald fiúiskola, Az epertolvaj, Aludj kislány, Bársony és keserű mandula, Egész évben karácsony, Kékszeműfiú, Ötnegyed narancs, Partvidékiek, Rúnajelek, Szederbor, Szent bolondok, Urak és játékosok), s amelyek számos oldalát megmutatták már Harris mesélő- és beleérző képességének. A Csokoládés barack az előző két csoki-sztorihoz illően folytatja Vianne Rocher történetét, akit ezúttal egy másvilágról érkező levél egy dél-franciaországi kisvárosba vezet, ahol nyolc évvel ezelőtt csokoládéboltot nyitott.

Amit most ott talál, minden képzeletét felülmúlja: fekete fátylas nők, fűszerek illata, borsmenta tea és a Saint-Jerome templom karcsú, csontszínű tornya, egy ezüst félholddal a tetején. Azonban nemcsak az észak-afrikai bevándorlók hoztak nagy változásokat a kis közösség életébe, hanem Reynaud atya, Vianne hajdani riválisa is kegyvesztett lett, s veszélyben lévő életét úgy tűnik, csak maga Vianne képes megmenteni. A Csokoládés barack „csodálatos keveréke az érzéki látványnak, hangoknak és illatoknak, melyeket a szerző olyan finoman ír le” – mondta a könyvről a Glamour, míg a Literary Review véleménye szerint a regény „szavai elragadóak, a varázslat természetes és magától értetődő, hiszen a varázslat vagy a vallás nem más, mint az emberi lélek megértésének képessége”. Úgy hiszem, érdemes újra elmerülni Joanne Harris íz(lés)világában.

Szilvási Krisztián