Oscar 2021 – Ki lesz a legjobb rendező?

Ha a Győri Szalon szerzőin múlna… – 5. rész

zhao-fincher-fennell-vinterberg

A 2021-es legjobb rendezők ötösében majdnem csupa „újonc” szerepel, ez valódi pikantériát ad az idei kategóriának. Ott van a kínai Chloé Zhao (egyszerre rögtön 4 jelöléssel!), az amerikai David Fincher (közülük egyedül ő volt már jelölt, elég régen, még 2009-ben), a brit Emerald Fennell (ő is 3 jelölés filmjéért), a koreai származású Lee Isaac Chung (dupla nomináció, ő nincs a képen) és a dán Thomas Vinterberg. Hogy melyiküknek kellene nyernie az Oscart? Mi is elgondolkodtunk rajta.

Chloé Zhao (A nomádok földje) – SzaSzi

A kínai származású, Amerikában élő alkotó nevét most biztosan megtanulja a világ! A Golden Globe és a BAFTA történetében ő lett a második nő, aki elnyerte a legjobb rendező díját, az Oscar-jelöltek között pedig az első ázsiai-amerikai rendező, aki ráadásul a hat legfontosabb kategóriában esélyes. Chloé Zhao rövidfilmekkel kezdte pályáját, első moziját 2015-ben készítette. Gyakran maga írja forgatókönyveit, sokszor forgat és vág is, sőt nemegyszer producerkedik. A nomádok földje a harmadik nagyjátékfilmje, amely eddigi sikereit tekintve a rekordok sorát dönti meg. Az alkotás egyedi hangú társadalmi érzékenységről árulkodik, Amerika kevésbé ismert arca érdekli. Lázad a konvenciók ellen, de úgy hívja fel a „modern nomádok” jelenségére a figyelmet, hogy értékítélettől és szenzációhajhászattól mentes, mélyen emberi, együttérző, igazi történetet kapunk. Mesteri kontrasztokat állít, jól érthető metaforákat használ, könnyedén mossa el a határt fiktív és valóságos között, rengeteg emlékezetes jelenetet mutat a hétköznapi valóságból. Például amikor Fern azt mondja, ő nem hontalan, csak háztalan, elgondolkodhatunk az otthon igazi értelméről és értékéről. Ugyanígy nem tesz egyenlőségjelet pénztelenség és szegénység közé. Zhao megtisztítja a látásmódunkat, igazi értékeket kapunk. Már csak az a kérdés, hogy hat jelölésből vajon hányat vált díjra a megmérettetésben.

David Fincher (Mank) – tmoni

David Fincher korunk egyik legjobb rendezője, aki 2014 óta nem forgatott – ám most előrukkolt egy roppant személyes mozival. Édesapja forgatókönyvéből készítette el a Mank című filmet, mely egyrészt feltárja Hollywood iránti mélységes szeretetét, másrészt bemutatja annak visszásságait. Különlegesség ez a mű, hiszen nem minden rendező lenne képes élvezhetőt alkotni egy nagyregény és egy filmtörténeti enciklopédia keverékéből. De Fincher persze képes, pedig a kihívás elég nagy, hiszen híres a pontos, precíz munkáiról és arról, hogy nála mindennek tökéletesnek kell lennie. Ismét bizonyította páratlan képességét, hogy egy összetett történet mozgó részeivel zsonglőrködjön, mert egy jól összerakott film került ki a keze alól, mely viseli egyedi stílusának jegyeit. Mestermű, a kivitelezés ragyogó: az Aranypolgárt és más régi filmeket idéz fekete-fehérben úgy, hogy minden részlet a 30-as, 40-es évek filmkészítési technikáira utal, s jó néhány szimbólumot is felfedezhet a figyelmes néző. Beszédes jelenetek, melyek közül néhány Orson Welles filmjét másolja, anekdotikus, időugrásos építkezés, szelíd glamúrfénybe vont látványvilág, klasszikus mértéktartás – ezek a mozi fő jellemzői.

Emerald Fennell (Ígéretes fiatal nő) – Márné Tóth Krisztina

Az Ígéretes fiatal nő (Promising Young Woman) A koronából színésznőként megismert Emerald Fennell első nagyjátékfilmje, amit a rendezés mellett ő is írt a nemi erőszakot elkövető férfiakon bosszút álló Cassie-ről (akinek megformálásáért Carey Mulligant jelölték a legjobb női főszereplő kategóriában). A mozi kezdetben tipikus „rape and revenge” (nemi erőszak és bosszú) filmnek ígérkezik, Fennell azonban élvezettel forgatja ki a műfaji elvárásokat, Cassie erőszakos megtorlás helyett „csak” kegyetlen ravaszsággal félemlíti meg a férfiakat. Ami újítás a rendezésben, az a műfajok keveredése: egyszerre komédia, társadalmi szatíra és dráma. A sötét és felkavaró történetet cukormázas körítésben tálalja, a zene, a környezet, a ruhák mind-mind lágyítják, könnyen fogyaszthatóvá teszik a thrillert. Emerald Fennell az első brit nő, aki jelölést szerzett rendezői kategóriában, ígéretes teljesítményét látva megérdemelten járna neki az Oscar-díj.

Lee Isaac Chung (Minari) – Szilvási Krisztián

Egyszer látniuk kell, hogy végre sikeres vagyok valamiben.” De még hogy! A koreai emigránsok fiaként egy eldugott arkansasi kis farmon felcseperedő Lee Isaac Chung (főként) környezettant tanult a Yale-en, aztán orvosi terveit feladva inkább a mozi felé fordult. Rövidfilmeket követően első egész estés alkotása rögtön ünneplést váltott ki Cannes-ban (a mérvadó Roger Ebert mesterműnek minősítette), majd további két film után a 2020-as Minariban mondhatjuk, hogy életének és személyiségének kvintesszenciáját rakta le a nézők elé. A 6 Oscar-díjra jelölt alkotásban nincs csavar, meglepetés vagy újdonság, helyette azonban van őszinteség, tisztaság és hit, amely folt nélküli lepelként borul az ember lelkére. Torokszorít, magához húz, gyógyít. Chung érett módon vezeti színészeit a történetben, zseniálisan érzékelteti a köztük húzódó, fájó szakadékot, amely bár a bensőjükből ered, de csak okozata a külső behatásoknak. Nincsenek felesleges mondatok, a hiányzókat pedig a finomra hangolt jelenetek helyettesítik. Minden képkocka az élet és a természet egységét hirdeti, a koncepció teljes mértékben behódol a hitelességnek, így nem lehet kérdés a rendezői aranyszobor tulajdonosa.

Thomas Vinterberg (Még egy kört mindenkinek) – Ősze Mária

Thomas Vinterberg az első Dogma-film (Születésnap, 1998) megrendezésével már mindenképp beírta magát az egyetemes filmtörténetbe. 2021-ben azzal is történelmet írhat, hogy első dán rendezőként elnyeri az Oscar-díjat a Még egy kört mindenkinek című, a Legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában is jelölt alkotás mozivászonra álmodásáért. Vinterberg amúgy az egyik forgatókönyvíró is; a filmet lánya, Ida ihlette, aki azonban a forgatás kezdete után néhány nappal tragikus körülmények közepette elhunyt. A rendezőtől, ahogy azt korábbi filmjei is bizonyítják, nem áll távol a bátor témaválasztás. Így ismételten tabut feszeget: mennyire könnyű szakmai és magánéleti kiégés közepette bátorságot, felszabadultságot, lazaságot és szakmai megújulást hozó kísérleti alkoholizálásból – különböző fázisokon keresztül – átcsúszni komoly alkoholizmusba, hogyan rombolhat szét családot és munkahelyet az alkohol. A merész témaválasztásért, a csodálatos színészi gárda képességeinek maximális kihasználásáért, a humor és a tragédia kombinálásáért, az életigenlésért és a filmtörténeti jelentőségű zárójelenetért az Európai Filmdíj után Thomas Vinterberg mindenképpen megérdemli az Oscart is!

Győri Szalon

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.

Az Oscar 2021 – Ki lesz a legjobb... cikksorozat korábbi részei:
- Ki lesz a legjobb női mellékszereplő?
- Ki lesz a legjobb férfi mellékszereplő?
- Ki lesz a legjobb női főszereplő?
- Ki lesz a legjobb férfi főszereplő?

2021.04.23